Így kívánt boldog karácsonyt a Vivart

0
244

Egy csillag szép öléből….

……kel föl nékünk az örök nap.” E szavakkal kezdődik Alessandro Scarlatti Karácsonyi kantátájának első áriája, amely Fodor Ildikó szólójával indította a VIVART Budaörsi Sinfonietta 2022-es adventi hangversenyét december 10-én, szombaton este fél 8-kor a PostART színpadán.

A meghitten ünnepivé varázsolt környezetben minden széken, minden fotelben ültek, a hangulat várakozó és jólesően izgatott volt. A pódium közepén egy gyönyörű csembaló állt, körülötte székek és kottaállványok, a háttér fekete drapériáján „betlehemi” csillagok világítottak.

A koncertet nyitó Scarlatti-darab után a 18. század első felének kiváló itáliai komponistáját, Antonio Locatellit ismerhette meg a közönség, amikor Török Géza karmester a szerző f-mollban írt Karácsonyi concertóját vezényelte.

S bár a megtisztelően telt ház következtében némi orvosi segítségre volt szüksége az egyik vendégnek, szerencsére nagyobb baj nem történt és a kis kellemetlen intermezzót követően Bach 4. brandenburgi versenye zárta a hivatalos programot. A hegedűsök minden tudását próbára tévő szólót Soltész Ágnes játszotta, a két fuvolaszólón Hegyesi Gabriella és lánya, Drahos Rebeka osztozott. Mindannyian országos hírű, kiváló muzsikusok és – nem utolsó sorban – a VIVART-koncertek állandó közreműködői.

Ahogy az énekes szólista Fodor Ildikó, hétköznapjaiban a Rádiózenekar nagyszerű hegedűse is. Nélküle bajos lenne megszervezni ezeket a VIVART-koncerteket, hiszen ő egyezteti a muzsikusokkal a próbák és koncertek idejét. A ráadásként megszólaló Humperdinck-darab, a Karácsony énekszólóját is ő énekelte.

Azt mondják, csodálatos este volt. Minden kétséget kizáróan a gyönyörű csembalón a barokk zenében elengedhetetlen continuót játszó Csizmadia Angelika is részese volt ennek. És nagyon jó volt a sok tetszésnyilvánítás mellett újból bezsebelni a műsorvezetésért járó dicséreteket…

Boldog, békés karácsonyt kíván minden budaörsinek a VIVART Budaörsi Zeneművész Egyesület.

Írta: Tóth Anna

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here