Húszéves a budaörsi Pillantás Fotókör

0
1135

„Csak akkor nyerünk, hogyha elindulunk, úgyhogy el kell indulni minden pályázaton és meg kell nyerni” A Pillantás Fotókört húsz évvel ezelőtt alapította Rátkainé Füzér Judit, és azóta számtalan gyermekkel szerettette meg a megfelelő pillanat megragadásának művészetét, a fotózást. Alkotásaikat hazai és nemzetközi versenyeken is egyaránt elismerik.

A Pillantás Fotókör 1996-ban alakult a budaörsi Kesjár Csaba Általános Iskola diákjainak a kezdeményezésére, és immár húsz éve ingyenesen működik. Ahogy Rátkainé Füzér Judit mondja: „Elvből nem kérek soha szakkörért semmiféle pénzt, és nem vagyok hajlandó olyan versenyen indulni, ahol a szülőket anyagi megterhelés éri, ezért kikeresem azt a pályázatot, amiről úgy gondolom, hogy megfelelő színvonalú a gyerekeknek, és maga a díjazás is méltó ehhez a művészeti ághoz. Egy gyereknek igenis éreznie kell, hogy amikor ő egy országos vagy nemzetközi versenyben első, azt senki nem veheti el tőle.”

A idei szakkör –ahol a legfiatalabb tanítvány tizenkét éves– tíz fő kesjáros diákkal indult, de a tagok köre szélesebb: az általános iskolai tanulókon kívül van visszajáró gimnazista, egyetemista, sőt több felnőtt is. Az iskolában kialakítottak egy fotólabort, ahol a gyerekek megismerhetik a hagyományos technikákat is. Jelenleg a vezetőnő munkáját a lánya, Rátkai Luca (aki szintén eredményes és elismert fotós) segíti, aki szintén tanítja a gyerekeket, de a pályázatok elkészítésében is aktív részt vállal. A fotókör tagja a MAFOSZ-nak, azaz a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének.

Gazdag, nyüzsgő életet élnek, hiszen minden évben számos hazai és külföldi pályázaton vesznek részt, és sosem távoznak üres kézzel: több rangos egyéni és csoportos díjat is elnyertek már. A fotókör tagjai több alkalommal kiemelkedő eredményt értek el többek között az Országos Diák Fotópályázaton, a RAINBOW Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Pályázaton, ahol 56 ország képviselői versenyeztek, valamint idén az Európai Mobilitási Hét Fotópályázatán, amelyről mi is tudósítottunk szeptember elején (https://budaorsinaplo.hu/oktatas/20160921/a-pillantas-fotokor-fodijat-es-kulondijakat-is-kapott). Judit meggyőződése, hogy „csak akkor nyerünk, hogy ha elindulunk, úgyhogy el kell indulni minden pályázaton és meg kell nyerni.” Jelenleg is van két függőben lévő pályázat (III. Ifjúsági Fotópályázat Csíkszereda és „A víz összeköt” pályázat a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 alkalmából) – az eredményekről természetesen szintén olvashatnak majd lapunkban.

Judit minden diákját arra biztatja, hogy ha érzik magukban a tehetséget és az affinitást a fotós pálya iránt, váljanak elismert fotóművésszé. Ám mivel a fotósiskolák nagyon drágák és kevesen engedhetik meg maguknak, célszerű egy kevésbé költségigényes lehetőséggel élni: a különböző kiállításra elfogadott képeket és megszerzett díjakat pontokra lehet beváltani a MAFOSZ-nál, és egy meghatározott pontszám elérése után így is meg lehet szerezni a fotóművész diplomát. Erre bátorítja a tanítványait és a lányának, Lucának is ezt a célt tűzték ki.

A két évtizedes múlt és számtalan díj ellenére jelenleg nincs támogatásuk, így azt tervezik a szülői nyomásnak engedve, hogy a későbbiekben egyesületként folytatják tovább a munkájukat, hogy valamilyen anyagi forráshoz juthassanak. Ahogy mondják: „Amíg van gyerek, aki szeretne fotózni, addig folytatjuk.”

Névjegy:

A Pillantás Fotókör vezetője Rátkainé Füzér Judit, biológia-földrajz szakos nyugdíjas tanár. A pedagóguspályát két példaképe miatt választotta: az egyik az édesanyja, Füzér Ferencné, a budaörsi óvodák igazgatója, a másik pedig Bandur Aladár, a budaörsi iskolaigazgató volt. „Két méltatlanul elfeledett ember, akik szerintem a legnagyobb pedagógusszemélyiségek voltak a faluban. Fantasztikus pedagógus volt mind a kettő.” –Tőlük tanulta a tanári hivatás szeretetét. A fotózást saját szórakozásra kezdte el, így készített az óráihoz is saját kezűleg új szemléltetőeszközöket. Majd a hobbiból nőtte ki magát a fotókör, amelyhez a lánya, Rátkai Luca is csatlakozott gyerekként és tízévesen már országos versenyen ért el első helyezést. Luca mára több pályázatot megnyert, elismert fotós lett: képei hazai és külföldi kiállításokon is megjelentek. Jelenleg ő is tanítja a gyerekeket a fotókörben és mindenben segíti Édesanyja munkáját.

Előzmények:

https://budaorsinaplo.hu/oktatas/20160921/a-pillantas-fotokor-fodijat-es-kulondijakat-is-kapott

https://budaorsinaplo.hu/oktatas/20141111/nyertes-fotosok

 

14610994 1180285378681914 8755504159974760534 n

14691986 1180281942015591 6284059673047396482 o

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here