Olvasóink visszajelzései szerint az információs tartalomban nincs hiányérzetük lapunkat forgatva, de jó lenne, ha több rövid, humoros, irodalmi értékű írást is közölnénk. E kívánságnak szeretnénk eleget tenni most induló sorozatunkkal, melynek szerzője Ládonyi János, aki a budaörsi városházán töltött el tizenkét évet. A történetek, amelyeket megosztott olvasóinkkal, természetesen itt játszódnak.
Abban a szerencsében részesültem, hogy Budaörsön főiskolás és egyetemi hallgatóknak vezethettem a nyári szakmai gyakorlatát. Mindig örültem, ha tudni vágyó ifjak szellemi istápolásába vehettem részt. Ennek során sok érdekes, kiváló ifjoncot ismertem meg, és voltak különleges esetek is, ez utóbbiba sorolnám az alábbi sztorit.
Pénteken szólt a Humánpolitikai Iroda vezetője, hogy hétfőn egy szép leány jön hozzám szakmai gyakorlatra. Pontosan nyolc órakor kopogott is az ajtómon és belépett egy álomszép nő. Keresetlen elegancia, gyönyörű frizura, szolid, de drága smukk és ámító illatfelhő lengte körül. Kértem, hogy foglaljon helyet, ránézett az irodai faszékre, és elmélázott, hogy ráüljön erre. Látszott, hogy jobbhoz van szokva. Pár másodperces töprengés után azért leült, de bennem felmerült, hogy holnap hoz magával egy szintjének megfelelő széket. Bemutatkoztam és már rátértem volna a gyakorlati teendőkre, de egy laza csuklómozdulattal leintett és ezt mondta: „Kedves Ládonyi úr! Én nem akarok jogász lenni, de a család ragaszkodik hozzá és jól mutat a név előtt a dr. titulus. Szóval el fogom végezni az egyetemet, hogy miképp az az én dolgom. Van azonban egy javaslatom, hogy ne maceráljuk egymást ezzel a szakmai gyakorlattal. Én nagyon gazdag vagyok, a képzeletére bízom, hogy mennyire, de ha kimegy a parkolóba, látja a Mercit, amivel jöttem. Tehát tegyen egy konstruktív ajánlatot, hogy miként tudjuk azt megoldani, hogy nem lát egy hónapig, majd ad nekem egy jelest. Az észszerűség határán belül minden megoldást elfogadok.” Mindezt sejtelmes mosollyal, gyönyörű, nagy barna szemekkel szuggerálva mondta.
Olyan érzés fogott el, mintha a búcsúban egy szódásüveggel fejbe vertek volna. Kiguvadt a szemem, mint az éti csigának, elakadt a lélegzetem és az jutott eszembe, hogy ez majdnem ugyanaz, mint a Keresztapában, Mike Corleone mondása, hogy „teszek egy visszautasíthatatlan ajánlatot”. De szerencsére Alberto Neri nem volt jelen. Amikor levegőhöz jutottam és leküzdöttem az üthetnékemet csak annyit mondtam: „Kedves Kisasszony! Ön rossz helyet választott szakmai gyakorlatra, mert amit kér az itt Budaörsön és velem lehetetlen. Tehát vagy elmegy és keres egy másik helyet, vagy marad és végigcsinálja az egy hónap gyakorlatot.” Válaszul a tekintetével szerintem ölni akart, de dacosan csak annyit mondott, hogy: „Maradok!”
Innentől a szokásos menetrend szerint délig kellett bent maradnia, délutánra kapott egy feladatot, vagy egy helyi rendeletet vagy jogesetet, vagy más kedves kis igazgatási csemegét tanulmányozzon és másnap reggel megbeszéljük. A legjobb, ha kérdései is lesznek, mert így jobban tudunk dolgozni. Hát az első hét durcival telt, de becsületére legyen mondva, minden napra felkészült. Szerintem az utolsó hetet már élvezte. Az utolsó nap pedig megbeszéléssel és a teljesítménye értékelésével telt el. Meglepetésemre tényleg kiválóra teljesített, megkapta a jelest. Meghatottan, két puszival köszönt el és egy díszzacskós üveget adott át. Nem szoktam semmit elfogadni, de ez kivétel volt, mert egy nagyon jófajta bort tartalmazott, aminek a neve Ördög volt. Elmosolyodtam magamban, hogy lám, nemcsak esze, humora is van a hölgynek és még szép is.
Csattanóként jó lenne tudni, hogy sikeres jogász lett-e, de többé nem hallottam róla.
Írta: Ládonyi János
A fotó csak illusztráció, nem a cikkben szereplő hölgyet ábrázolja
A szerző 2004. május 10-től 2016. december 30-ig dolgozott a budaörsi polgármesteri hivatalban, ahonnan törvényességi osztályvezetőként ment nyugdíjba, tehát 12 évet, 7 hónapot és 20 napot töltött el a városházán.
