Öt budaörsi pedagógust is díjaztak a százhalombattai pedagógusnapon

0
2404

Június 25-én hagyományteremtő céllal pedagógusnapi ünnepséget szervezett az Érdi Tankerületi Központ, ahol számos más városban dolgozó pedagógus mellett öt budaörsi pedagógus munkáját is elismerték.

 

A százhalombattai Barátság Kulturális Központ nagytermében június 25-én hétfőn délután az Érdi Tankerületi Központhoz tartozó huszonnyolc város negyvenkilenc köznevelési intézményében dolgozó több tucat pedagógus gyűlt össze, valamint Budakeszi, Érd, Diósd és Budajenő városok polgármesterei is részt vettek az eseményen. Az ünnepség egy „Repüljetek, madárkáink” című gálaműsorral kezdődött, amelyben ifjú tehetségek léptek fel és csillogtatták meg versmondó-, illetve tánctudásukat.

Az Érdi Tankerületi Központ 2016. november 30-án alakult, és ahogy a megnyitón elhangzott, azóta felépítette szervezetét, megalkotta szabályzóit, kialakította kapcsolatrendszerét és ebben a tanévben megkezdte hagyományteremtő tevékenységét is, amelynek példája a pedagógusnapi rendezvény.

Bízunk abban, hogy még sok ilyen rendezvény fogja ezt a mait követni szerte a tankerületben” – mondta a megnyitón Sinka László, Százhalombatta alpolgármestere, majd hozzátette: „Azt hiszem, hogy nem elég nekünk egyszer egy évben pedagógus napon ünnepelni a pedagógusokat. Igazából mindig ünnepelhetnénk őket, hiszen nekik, Önöknek köszönhetjük azt, hogy az Önökre bízott féltett kincseinket, a gyermekeinket, az unokáinkat igazán Önök nevelik, képzik, tanítják az életre. … Kitől kaphatják ezt meg a családon kívül? Önöktől. Önöktől, akik nap mint nap arra készülnek, hogy a mi gyermekeinknek mindig nagyobb és nagyobb tudást adjanak, és felkészítsék őket arra a bizonyos nagybetűs ÉLETre.”

Tankerületi központunk intézményei ellátják 25.402 gyermek nevelését és oktatását 2429 pedagógussal, 328 nevelő-oktató munkát segítő és 345 technikai alkalmazottal 49 iskolában. Az ő tevékenységüket segíti a tankerületi központban 42 munkatárs” – vette át a szót Sárközi Márta, az Érdi Tankerületi Központ vezetője. „Ez a mai nap arra is alkalmas, hogy egy pillanatra megpihenjünk, és megköszönjük mindazt, amit a tanév szorgalmi időszakában a gyermekekért, az iskolák hírnevének öregbítéséért, a településekért és a tankerületért tettetek. Egy 1952-es minisztertanácsi rendelet deklarálta, hogy Magyarországon június első vasárnapja a pedagógusokat köszönti. Így tették ezt június első hetében a gyermekek, a szülők és nagyon sok településen az önkormányzatok. … Éppen az önkormányzatok ezen szép hagyományára tisztelettel gondolva döntöttünk úgy, hogy a tankerületi központ által szervezett pedagógusnap, egyben tanévzárás is minden évben június utolsó hétfőjén kerüljön megrendezésre.

A rendezvényen a következő állami kitüntetéseket adták át: Pedagógus Szolgálati Emlékérem, miniszteri elismerő oklevél, az Érdi Tankerületi Központ által alapított „Aranycsengő” díj és más elismerő oklevelek. Az Aranycsengő pedagógiai díjra, amelyből évente ötöt adnak, a tantestület terjeszti fel a pedagógusokat, és oklevéllel, tárgyjutalommal és pénzjutalommal jár. Aranycsengő pedagógiai díjban vagy tankerületi igazgatói díszoklevél elismerésben az a pedagógus részesülhet, aki kiemelkedő szakmai tevékenységet végez a tehetséggondozás területén és tanítványai eredményeket érnek a megyei, országos tanulmányi vagy sportversenyeken.

A több tucat díjazott pedagógus között budaörsi kötődésűek  is voltak: Aranycsengő díjban részesült Kóbor András, a Budaörsi 1. Számú Általános Iskola intézményvezető helyettese, továbbá elismerő oklevelet kapott a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola tanára Forró Melinda, illetve Szaniszlóné Rada Anikó, a Budaörsi 1. Számú Általános Iskola és Keksz Ernőné Ircsi, a budaörsi Herman Ottó Általános Iskola Általános Iskola tanítója, valamint Borbély Mária, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium tanára.

Az ünnepséget a Dal 2018 felfedezettje, az X-faktor 2016-os szériájának 9. helyezettje, Dánielfy Gergely zárta egy énekes produkcióval, majd a meghívott pedagógusok fogadáson vehettek részt.

Gratulálunk a díjazott pedagógusoknak!

A díjazottak listája:

Kovács Ferencné
Kis Tivadar
Willinger Ágnes
Strack Orsolya
Csák Mónika
Baumgartner Szilvia
Karskó Ilona
Kóbor András
Szaniszlóné Rada Anikó
Keksz Ernőné Ircsi
Borbély Mária
Forró Melinda

Nagy Attiláné Magdi
Ludescher Mónika
Mórás Zsolt
Balláné Nemoda Éva
Viktóriusz Anna
Bedegi Krisztina
Szanyóné Kusa Gyöngyi
Maróti Zsolt Viktor
Váli Zsuzsanna
Hajdu Antal
Kovácsné Gombos Andrea
Borsayné Takács Rita
Lukácsné Soós Szilvia
Kincsesné Kuthy Etelka
Szokolai Zoltán
Huszárné Czene Zsuzsanna
Csiszár Dóra
Kupa Kornélia
Krizsánné Ferenczi ldikó
Kotroczó Irén
Pápay Krisztina Mária
Homor Andrea
Bakosné Somogyi Judit
Ötvös Józsefné
Násztorné Réczey Éva
Egri Ferenc
Gyarmati Sándorné
Izsák Dávid Pál
Grimm Éva

Képes ízelítő az ünnepségről:

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here