GKI: Rengeteg munkahely lett volna megmenthető 2020-ban

0
497

A COVID-19 vírus gazdasági hatásai Magyarországon is jelentősek voltak, már az első hullám során több százezer munkahely került veszélybe, illetve szűnt meg. Ennek ellenére a kormány csak visszafogott bértámogatási politikát alkalmazott, amivel – időlegesen – 226 ezer munkahelyet védett meg, nettó közel 50 milliárd forintból. Ez rendkívül kevés ahhoz képest, hogy legalább 835 ezer foglalkoztatott dolgozott a vírushelyzet által leginkább sújtott 29 ágazatban.

Ha Magyarországon minden érintett munkavállaló bérköltségének 80%-át 3 hónapra állta volna a költségvetés, akkor a teljes nettó költségvetési kiadás 360 milliárd forint lett volna, ami soknak tűnhet (a GDP közel 1%-a). Azonban a „Gazdaságvédelmi alap” kiadásai jelentős részének semmi köze nem volt a valóságos gazdaságvédelemhez (például a Budapest-Belgrád vasútvonal vagy az atlétikai stadion), vagyis lett volna pénz egy gálánsabb bértámogatási programra is (ahogy pl. Ausztriában, ahol a bérköltség 70%-át támogatják). A 360 milliárd forintos költségvetési kiadást mérsékelte volna az is, hogy a fogyasztás kevésbé esett volna vissza (így többlet áfa- és egyéb bevételt jelentett volna), illetve nem kellett volna több munkanélküli ellátást nyújtani (ez utóbbi kb. 50 milliárd forintot tehetett ki).

Forrás: NAV; GKI

A második hullám során a gazdaság már jobb helyzetben van, mivel nem lépett életbe teljes kijárási tilalom és az üzletek is nyitva tarthatnak. Ennek ellenére jelenleg is vannak olyan ágazatok, ahol a bevételek jelentősen apadtak. Ilyen a szálláshely-szolgáltatás/vendéglátás vagy a szórakoztatóipar és a kiskereskedelem egyrésze, ahol jelentős volt a visszaesés. A 10 leginkább sújtott ágazat közül, a Kormány jelenleg havi 5 milliárd forinttal a turizmus/vendéglátás dolgozóinak egy részét támogatja, és őket is csak a bruttó bérük 50%-ával. Ez az összeg nem elegendő még az ágazatban dolgozók munkahelyeinek a megmentésére sem, nem beszélve a további 8 veszélyeztett ágazatról. Ha a bérköltség 80%-át 3 hónapig az állam magára vállalná ezekben az ágazatokban, akkor ez nettó 65 milliárd forint kiadást jelentene a költségvetésnek. Vagyis 425 milliárd forintból meg lehetett volna őrizni az összes „érzékeny” munkahelyet 2019-ben. Ez a „gazdaságvédelemre” fordított 2019-es kiadások 20%-át sem érte volna el.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here