„Hazavinni nem tudunk mindenkit, de szeretetet hagyhatunk itt.”
„Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen” – énekli a Kaláka együttes Ágai Ágnes versét. Csakhogy most nem erről lesz szó, hanem éppen az ellenkezőjéről: sokan szeretnének állatot tartani otthonukban, és a leendő kedvencre a Budaörsi Állatmenhelyen lelnek. Gyakran az egymásra találást több közös séta előzi meg.
Követem az állatmenhely honlapjának útbaigazítását, amely szerint a telep a Vasút utcából nyílik. Bekötőúton álló fehér tábla jelzi a telepre vezető irányt, ezzel a felirattal: „BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK GYEPMESTERI TELEPE”.
Rövidebb döcögés után, szombat délelőtt érkezem a földút melletti „parkolóba”, ahol már tucatnyi autó áll. Fiatal lány jön közepesen nagy, fekete kutyával. Szívesen beszél magáról Garancsi Fanni egyetemista: „Van otthon, Miskolcon két cicám és két kutyám. Mivel nagyon messze vannak tőlem és hiányoznak, idejöttem, hogy kutyát sétáltassak. Sajnálom az itt bezárt kutyákat. Otthon az egyik kutyámat az utcáról, a másikat az ismerősömtől fogadtam be. Nagyon jó, ha valaki a menhelyről fogad be állatot, szerető családot adva neki. Az embernek is nagyon jó, hiszen ő is sok szeretetet kap az állattól.”
Még a menhely kerítésén kívül faggatok egy lelkes fiatalembert, Csoknya Sándort, aki készségesen mondja el, mi szél hozta ide: „Amikor menhelyi kutyát sétáltatok, akkor az gyakorlás is, mert szeretnék egyet örökbe fogadni december körül. Egyébként mindkettőnknek jót tesz a mozgás. A kutya mindenkinek hasznára válik, sőt, mondhatom, hogy terápiás, nyugtató hatású.” Miközben arról mesél, milyen hálásak ezek az állatok, a fekete-fehér foltos kis keverék kutya, mintha csak értené, miről van szó, felugrik, és két mellső lábával átöleli Sándor lábát.
Amott háromgyerekes család közeledik két kutyával, a nagyobbat a papa, a kisebbet az anyuka vezeti pórázon. Kérdésemre szívesen válaszolnak: „Jó program a gyerekeknek, élvezik, és közben friss levegőn vagyunk, sőt, a kutyáknak is jó. Otthon nincs kutyánk, de van cicánk, akit menhelyről fogadtunk örökbe. Ha kertes házunk lesz, akkor kutyát is szeretnénk tartani. Amikor tehetjük, eljövünk” – meséli Juhász Beáta, aki mosolyogva adja át a szót kislányának, Nórinak. „A kutyák cukik, jó velük sétálni. Szeretném, ha lenne kutyánk is a cica mellett. Nem félek attól, hogy veszekednének, láttam képet, amin a kutya és a cica barátok voltak.”
Izgatott négylábúak
Az állatmenhely rácsos kapuján kisebb plakát hirdeti, hogy önkénteseket keresnek. Egy másik felirat az ivartalanításra biztatja az állattartókat, a harmadik pedig az önkéntes sétáltatásról adja közre a tudnivalókat. A kapu percenként nyílik, kutya nélkül mennek be az emberek, és izgatott négylábúval jönnek ki.
A bejárat hosszú, keskeny, ketrecek közötti útra visz. Mindenfelől ugatás és csaholás. Sokan szemlélődnek, kutatják, vajon kit válasszanak a farkcsóváló sokaságból. Temesvári Zsolt, aki kisfiával és nagyobbacska lányával keres sétapartnert, szívesen nyilatkozik: „Jó kutyát sétáltatni, és jó érzés, hogy segítek rajtuk. A gyerekeim miatt vagyok itt elsősorban, de én is szeretem az állatokat. Társasházi lakásban lakunk, nincs kutyánk, itt van lehetőségünk arra, hogy állatot sétáltassunk.”
A bejárattól néhány méterre kékre mázolt faviskó oldalán számtalan póráz lóg. Ezek közül választ, aki sétáltatni szeretne. A gondosság része, hogy a séta előtt a kapunál mindenki befújja a kutyája lábát kullancsriasztóval. A visszatérő állat ketrecére pedig kis cédula kerül arról, hogy a kutya aznap már sétált. Önkiszolgáló rendszerben történik minden, ám ha valaki nem boldogul, önkéntestől kérhet segítséget, például Novák Norberttől, aki szívesen mesél munkájáról. „Már nagyon régen szerettem volna önkéntes munkát vállalni. Szeretek futni, innen nem messze van a futópálya, és arra gondoltam, hogy ne csak én eddzek, hanem egy kutya is mozogjon velem. Ez volt az eredeti ötletem. Hétvégenként jártam ide, így ismertem meg az állatmenhelyet és a többi önkéntest. Később ügyeletet vállaltam, havonta egy hétvégét. Itt az a munkám, hogy segítsek az érdeklődőknek választani, majd pórázra tenni, miközben elmondom, mi a rend. Sokan tekintik a kutyasétáltatást sportnak. Ők a nagytestű kutyákat keresik, velük mennek kocogni. A családok a kisebbeket kérik inkább, a cuki szőrgombócokat. Aki állattal foglalkozik, az önzetlen szeretetet kap, ami mindenképpen léleképítő. A kütyük nyomogatása helyett ki lehet menni a természetbe, együtt van a család, jól töltik az idejüket, egészségesebben élnek. Mindezt önzetlenül, ami a mai világra nem jellemző. Sajnos én nem házban, hanem lakásban lakom, így még nincs kutyám. Ha majd egyszer házba költözök, az első dolgom az lesz, hogy örökbe fogadok egy kutyát.”
A ketrecek között sétálók gyakran a rácsok közé nyúlnak, megsimogatják az érintésre vágyakozó buksikat. Van olyan kutya, aki a gyönyörűséges érintést behunyt szemmel élvezi.
Ennivaló adományból
A telep vezetője kubai származású hölgy, Cuadrado Alarcon Alfa, aki harmincöt éve él Magyarországon, tizenöt éve foglalkozik az állatokkal a menhelyen. „A kutya nem csupán egy állat, hanem családtag. Az örökbefogadással társat veszünk magunkhoz. Sokáig okoz örömöt gazdájának. Az lenne a jó, ha minél többen fogadnák be menhelyre adott kutyákat. Jelenleg százhuszat gondozunk. Nagyon gyakran a cicák úgy kerülnek ide, hogy bedobják őket a kerítésen. Minden támogatást elfogadunk, jó lenne korszerűsíteni a kennelt, rengeteg felújításra van szükség. Az önkormányzat a fő támogatónk. Az a hír járja, hogy jobb helyre fogunk költözni. Kíváncsian várjuk, lesz-e változás. A rossz körülmények sokszor okoznak gondot. Ha esik az eső, akkor nagy a sár, nagy teherautók jönnek-mennek, az út nehezen járható. Nyáron ez a hely gyakran túl meleg az állatoknak, télen pedig megfagyunk, de a legsürgetőbb, hogy új kutat fúrjanak. Sokan látogatnak ide hétvégén, majdnem az összes kutyát elviszik sétálni legalább húsz percre. Havonta nagyjából tíz kutyát fogadnak örökbe, ám a cicák közül nagyon keveset, legfeljebb négyet. Az állatokat adományból etetjük. A kutyáknak farhátat veszünk, egyszerre három üsttel főzzük, tésztával vagy rizzsel keverjük, egy-két nap pedig száraz tápot kapnak. A cicáknak külön főzünk kicsontozott csirkemellet és combot. Reméljük és tervezzük, hogy nyáron még több önkéntes jön. Jelenleg több mint harmincan segítenek rendszeresen. Ők főleg sétáltatnak, míg a négy dolgozónk inkább takarít. Jó lenne, ha több reklámot kapnának az állatok, hogy minél többen örökbe fogadják őket. Előfordul, hogy gimnazisták jönnek közösségi munkát végezni.”
Ideiglenes befogadók
Az egyik ketrec előtt egy látogató pár simogat zsemleszínű, már pórázra kötött kutyát. Tímea elmondja: „Szeretnénk kutyát örökbe fogadni, azért vagyunk itt. Eddig volt otthon kutyánk, ám most elköltözött az anyósommal együtt, szóval kutyahiányunk lett. Ezt a kutyát, akit most sétálni viszünk, már kinéztük magunknak a neten. Állítólag jól kijön a cicákkal, ami fontos, hiszen van otthon egy. Ez a kutya korban és méretben is megfelelő lenne. A lakásunk mellett van egy nagy park, ahova levisszük majd sétálni.”
És van olyan látogató, aki „csak” macskanézőbe jött.
Pénzes Zsuzsanna már öt éve jár ide sétáltatni. Ezen a szombaton kislányával jött el. „Ideiglenes befogadók vagyunk, öt év alatt tíz kutya volt nálunk. Eleinte csak sétáltattuk őket, majd később már be is fogadtunk kutyákat. Nehéz megválni tőlük, hiszen megszeretjük őket. Most is van otthon egy, és ideiglenesen cicánk is, mégis itt vagyunk, mert segíteni szeretnénk a gazdátlanokon. Ők is megérdemlik a szeretgetést, a sétát. Hazavinni nem tudunk mindenkit, de szeretetet hagyhatunk itt.”
Miközben a kutyák és a sétáltatók vidámsága felemelő, a környék rendetlensége lehangoló.
Nagy felelősség
Az állatmenhely és az önkormányzat kapcsolatáról Császár Margit, az egyesület elnöke mesél egy esős, hétköznap délelőtt, amikor nem jön látogató, aki sétára vinné a négylábúakat. „Előremutató, humánus megoldás, hogy Budaörs Város Önkormányzata megbízta a gyepmesteri feladatok ellátásával az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesületét. Ilyen együttműködés kevés van az országban. A gyepmesteri telepeken azokat a kutyákat, akikért a bekerüléstől számított tizenötödik napon sem jelentkezik a gazda, el lehet altatni. Nálunk viszont lehetőség van arra, hogy új gazdát keressünk. Ez rendkívül nagy munkát jelent a telep dolgozóinak és az önkénteseknek, akik a Facebookot és más internetes csatornákat használnak erre a célra. A telep, noha nagyon szép természeti környezetben van, mégsem megfelelő, mert nincs csatorna, vezetékes víz és gáz. A hiányosságok miatt rengeteg pluszfeladat hárul a munkatársakra és az önkéntesekre. A kutyák sétáltatásában meghatározók a hétvégék, amikor hatvan-nyolcvan látogatónk van. Egész családok jönnek ide, nagyszülőkkel és gyerekekkel. Ez kedves, ám tisztában kell lenni azzal, hogy ez egy veszélyes »üzem«, előfordulhat fertőzés, kutyatámadás is. Szerencsére nagyon jól viselkednek a kutyáink, mintha tudnák, esélyt kapnak arra, hogy új gazdához kerüljenek. Nagyon szeretnénk egy szép új telepet, ahol méltó és megnyugtató körülmények között lennének az állatok. Szeretnénk azt is, ha létrehozhatnánk egy tangazdaságot, ahol a gyerekek megismernék a mezőgazdasági munkákat. Hozzánk huszonhét középiskola küld gyerekeket felelősségteljes közösségi szolgálatra, és miközben értelmes munkát adunk nekik, vigyázunk a testi épségükre is. Szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét: a befogadott állatot élete végéig kell tartani, ami nagy felelősség. Nagyon elkeserítő, amikor elhozzák a menhelyre a beteg, öreg állatot, akinek már biztosan nem lehet új gazdát találni. Szomorú, amikor a kivándorlásra készülők azzal hozzák ide az állatukat, hogy nem tudják magukkal vinni, vagy amikor meghal az idős gazda, és az örökösök nem akarják megtartani a kutyáját vagy a macskáját. Korlátozott a menhely befogadóképessége, és e szempontból nem szerencsés Budapest közelsége. A fővárosiak rengeteg állatot hoznak. A magyar nyelv nagyon gazdag, és mostanában terjedt el az a kifejezés, hogy társállat. Valóban, nagyon sok embernek egyetlen társa van, az állat, akinek otthont ad.”
Nincs döntés a költözésről
Vágó Csabától, Budaörs Város Önkormányzata polgármesteri hivatalának kabinetvezetőjétől megtudjuk: közigazgatási szempontból a telek Törökbálinton van, ám Budaörs város tulajdona. Az önkormányzat külön támogatja a gyepmesteri funkció ellátását 2,5 millió forinttal, az egyesület működéséhez pedig 9,5 millió forintot ad. Sokan támogatják adójuk egy százalékával az egyesületet.
„Ha rajtunk múlna, akkor nem költözne el a menhely. Ugyanakkor Törökbálint fejlesztési tervei között szerepelt a terület hasznosítása. Megfogalmazódott, hogy ha költözésre kényszerül az állatmenhely, amely közvetlenül szomszédos a törökbálinti gyepmesteri teleppel, akkor a két település és az állatvédők közösen keresnek új helyszínt. Úgy látom, jelenleg zavartalanul működhetnek. Mivel nem dőlt el, hogy hosszú távon lesz-e változás, Budaörs nem tervez itt nagy beruházást, ám évről évre végez karbantartást ” – mondta el a kabinetvezető.
Aki az állatmenhelyen jár és elbeszélget a látogatókkal, akár át is írhatja a Kaláka együttes dalszövegét, valahogy így: ha ember lennék, állatot tartanék a lakásban, mert társul szegődik, naponta megsétáltat és gyógyhatású. És aki nem így gondolja, olvassa el még egyszer ezt a riportot.
Kapcsolódó cikkünk: ITT
