Foci NB II: Hét idény után kiesett a Budaörs

0
369

Egy döntetlennel ért véget a szezon

Egy döntetlennel zárta az NB II. 38. fordulójában a 2021-2022-es szezonját csapatunk a hévégén. Toldi Gábor együttese Siófokra látogatott az utolsó fordulóban. A BSC már a meccs elején magához ragadta a kezdeményezést, amelynek a 7. percben meg is lett az eredménye – Molnár Márkó szerezte meg a vezetést. A hazaiak még a szünet előtt egyenlíteni tudtak, és az eredmény már nem is változott a mérkőzés végéig.

Ezzel Budaörs hét szezon után kiesett a másodosztályból. A BSC egy viszontagságos szezon végén, végig harcban a bennmaradásért végül 38 ponttal a 19. helyen végzett. A következő szezont az NB III.-ban kezdjük meg.

Budaörs: Tóth G. – Tóth K. (Winkler, 73.), Gyurácz, Fényes, Pintér D. – Molnár T. (Kojnok, 60.), Zsidai, Csillag, Molnár M. (Váradi, 90.) – Halácsi (Gula, 46.), Vankó (Jász, 73.) Nem lépett pályára: Slakta, Tányéros, Kapronczai, Molnár Cs., Balázs Zs., Sajbán, Lengyel

Vezetőedző: Toldi Gábor

„A közel tíz hónapon át tartó másodosztályú idény utolsó játéknapja csak a mezőny végén szerénykedő csapatok számára ígért izgalmas fordulót, hiszen öt klub is a kiesés elkerüléséért harcolt. Az évadzáró játéknapot a legkisebb eséllyel a Budaörs várta, mert csak akkor kerülhette volna el a kiesést, ha legalább öt góllal nyer a BFC Siófok otthonában, s közben riválisai közül a Szolnoki MÁV FC nem győz a Szombathelyi Haladással szemben, a Békéscsaba 1912 Előre–III. Kerületi TVE bajnoki pedig döntetlenre végződik” – olvasható a nemzetisport.hu oldalon. Hát nem így történt…

Toldi Gábor értékelése:
„A mi helyzetünkben ez a mérkőzés az önbecsülésről szólt. Kimondottan jól kezdtük a találkozót, akár több góllal vezethettünk volna, viszont a második félidő alapján reális a döntetlen.”

Bővebben a Siófok elleni mérkőzésről ITT olvashatnak.

Korábbi cikkeink a bajnokságról: ITT.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here