Felnőtt beszélgetés gyerekekkel

0
346

Hetente egyszer, hétfő délelőttönként 10 és 11 óra között rendhagyó angol órára invitál Kovács Etelka minden érdeklődőt a budaörsi Lévai utcai Közösségi Házba.

Mitől más ez az óra?

„A „Keep Talking” alapvetően irányított társalgás angolul, szinten tartás, körbejárunk egy-egy témát, és kommunikációs játékokat játszunk angolul. Ugyan minden órának van egy forgatókönyve, de az nagyon szabad, ha a csoportban szívesebben beszélgetünk másról, akkor azt tesszük inkább. Kicsit, mint egy baráti társaság találkozója, csak nem magyarul, hanem gyakorlási céllal angolul igyekszünk jól érezni magunkat. Igyekszünk csak angolul beszélni végig, de ezt sem mereven, nyugodtan meg lehet kérdezni egy-egy szót, és bár elsősorban társalgás, az új szavakat gyakran felírjuk a falra, mert vizuálisan könnyebb megjegyezni. Sőt, ezeket a szavakat óra után fel is tesszük a facebook csoportba, hogy aki akar, ránézhessen otthon, és következő alkalommal néha játszunk még velük” – mondta Kovács Etelka, a foglalkozások szervezője.
Hibázni ér, kézzel lábbal magyarázni is ér, mintha kicsit külföldre mennénk, a fontos, hogy kommunikáljanak – így lesz élő, és így válik aktívvá egy passzív nyelvtudás. Bármikor lehet csatlakozni, nem egymásra épülő órák házi feladattal, hanem egy aktív gyakorlási lehetőség szóban. „Amennyiben valaki nem tud rendszeresen járni, nem baj. A fontos az, hogy jól érezzük magunkat, mert így hatékony a tanulás, és akkor válik rendszeres. Ezért óra közben teázgatunk, időnként sütizünk, és igyekszem jó hangulatot teremteni, minél több nevetéssel” – tette hozzá Kovács Etelka.

Öröm a babának és az anyukának is

Kiemelt szempont, hogy az órákra babával, gyerekkel is lehet érkezni, akik a csoport körül játszhatnak a szőnyegen, szétszedhetnek egy zsák játékot, miközben az anyukájuk is a közelben van. Mivel a beszélgetés egy rendkívül szabad műfaj, így közben szabad a mozgás, nincs helyhez kötve senki. Így a találkozó mellékhatása, hogy a résztvevők egyúttal játszóházba érkeznek és a kicsik belekóstolnak a szocializációba.  Emellett a gyerekek is óhatatlanul elsajátítanak egy-két kifejezést angolul. Maga a társalgás azonban a felnőtteknek szól, és nem csak a kismamáknak, hanem bárkinek, aki épp nem használja a nyelvet, szeretné szinten tartani tudását, fejleszteni szókincsét és ráér hétfő délelőttönként. Aki kedvet kap, akár a Budakeszin kedd és szerda délelőttönként tartott órákba is becsatlakozhat.

Milyen az élet édesanyaként?

November 21-én ez a téma kerül terítékre a foglalkozás során. „Mivel a budaörsi Keep Talking csoportba eddig kismamák jöttek, és az érdeklődők többsége is egyelőre kismama, ezért következő alkalommal elővesszük azt a témát, ami legtermészetesebben adja magát: milyen az élet baba, illetve gyerek mellett. Új a csoport, ez lesz a harmadik alkalom, így még az ismerkedés fázisában vagyunk, és ez tűnik egy olyan közös pontnak, ahonnan elindulva fokozatosan meg fogjuk ismerni egymás érdeklődési körét, illetve melyek azok a témák, amelyek mindannyiunkat izgatnak, és amelyeket a következő találkozók során górcső alá veszünk. Az előző alkalommal elég sok új szó merült fel, ezekkel is fogunk játszani, újra használjuk őket, természetesen úgy, hogy az új becsatlakozók is megismerhessék és részt vegyenek benne” – árulta el az esemény szervezője.
A budaörsi órákra jelenleg kismamák járnak, de a lehetőség mindenki számára nyitott. A társalgás szintjét mindig a csoport alakítja, így az rendkívül rugalmas. „Tapasztalataim szerint nagyon jól működik az is, ha vegyes a szint a középkezdőtől a tárgyalóképes tudásúig. A lényeg, hogy a becsatlakozó valamennyire meg tudjon szólalni, így teljesen kezdő számára nem ajánlom ezeket a foglalkozásokat. Ugyanakkor azoknak mindenképpen, akik régebb valamilyen szinten tudtak beszélni, most azonban sehogy sem jutnak eszükbe a szavak. A tudás ugyanis gyakorlással vissza fog jönni.”

Miért fontosak ezek az összejövetelek?

Az angol nyelv körülvesz minket, mindig szükség van rá az élet különböző területein. Egy készség, amit folyamatosan gyakorolni kell, különben elkopik. „Szerencsés vagyok, mert a gyermekkorom egy részét Kanadában töltöttem, ott „szedtem magamra” a nyelvet. Amikor hazajöttünk azt láttam, hogy azért tanulnak sokan nehezen angolul, mert nagyon kevés lehetőségük van szóban gyakorolni. Az ezt követő 10 évet magán társalgó órák tartásával töltöttem, többnyire külföldre vagy szóbeli nyelvvizsgára készítettem fel a tanítványokat. Az angol gyakorláson mellett pedig egy Keep Talking társalgási alkalom kimozdulási lehetőség is, derűs közösségi élmény bárkinek, aki épp nem jár be nap mint nap egy munkahelyre vagy iskolába, mert otthon babázik, munkanélküli, nyugdíjas, vagy akár otthonról dolgozik és rugalmas a munkaideje. Az elmúlt közel 5 évet a gyermekeimmel otthon töltöttem, és személyesen tapasztaltam meg, mennyire el lehet szigetelődni, ha az ember nem jár be minden nap valahova dolgozni. Első gyerekemmel még elég sok babás foglalkozásra jártam, de idővel éhezni kezdtem valamilyen „felnőtt” tevékenységre, ami nekem jelent érdekességet és kihívást. Második gyermekemmel már felfedeztem a Maminbabát, amit nagyon üdítőnek találtam. Sokáig gondolkodtam, hogy két kisgyerek mellett mi az, amit én a világnak nyújtani tudok. Amit addig végezhetek, amíg ők óvodában, bölcsődében vannak, és nem nyúlik bele a délutáni és hétvégi családi időbe. Így jutott eszembe, kicsit a Maminbabán inspirálódva, hogy az angol órákat is lehetne babákkal, kisgyerekekkel együtt tartani, és ezzel egyúttal egy értelmes programlehetőséget nyújtani azoknak, akik egyébként, főleg a téli időben, otthon töltenék a délelőttöt. Ebbe ráadásul beépíthetem pár éves tréneri múltam tudását is” – összegezte Kovács Etelka.