Az alábbi írás 1952-ben jelent meg a dr. Riedl Ferenc által szerkesztett „Szülőföldünk Budaörs – Budaörser HEIMATBUCH” című kötetből, amit az Unsere Post adott ki akkor Stuttgartban. A bálokról szóló rész szerzője Fritzenschaft János.

Február van és Budaörsön is többen készülődnek a farsangra, sőt, a PostART látogatói például a múlt szombaton a Blackwater Bullfrog! buliján már túl is vannak rajta.  A mulatságok között száz évvel ezelőtti hagyományokat élesztette fel a német nemzetiségi önkormányzat a batyusbállal, ahova mindenki maga csomagolja és osztja meg a többiekkel a vacsorához valót, ez most szombaton lesz.  Az óvodák, iskolák és a közösségi házak gondoskodnak a gyerekeknek a farsangi élményekről, van, ahol egy egész héten erre fűzik fel a foglalkozásokat. Hova érdemes most menni? Figyeljék programajánlónkat!

E cikkben pedig idézzük fel a régi báli, farsangi budaörsi szokásokat! 

Búcsú nincs mindennap, és farsang is csak egyszer egy évben!

(…)

Budaörs a farsang idején is úgy, mint búcsúkor, vidám, nevető arcát mutatja. A búcsú vallásos komolysága miatt mutattuk be előbb a búcsút, noha – a naptár szerint — a farsangot illette volna elsőbbség. Ha rövid a farsang, azt mondják: „idén a csúnyácskák is kapnak férjet”, mert a legényeknek nincs idejük alaposan körülnézni. Ha egy lánynak mégsem kötik be a fejét, azzal ugratják, hogy hordjon időben havat a padlásra, hogy annak megszitálásával legyen mibe ölnie bánatát. A rossznyelvek azt mondják: „Ezek a lányok csak erre jók.”

Az utolsó „három szent farsangi nap”-ig szombatonként egymást követték a bálok. A bálok sorát a háromkirályok – a vízkereszt – előtti vagy utáni szombaton a tűzoltóbál nyitotta, ezt követték azután a férfiak és legények, különböző egyesületek, társaságok, osztályok báljai, néha ugyanazon a szombaton kettő, három is. De a családok is rendeztek otthon, a kirámolt lakószobában úgynevezett „Bingerlball”-okat, batyus bálokat, ahol a részt vevő barátok, rokonok maguk hozták batyuban az ennivalót, a háziúr meg gondoskodott az italról. Általában ezeken a házi bálokon egy harmonikás szolgáltatta a zenét.

A vendéglők nagy báljain természetesen fúvószenekarok, régebben vonósok is meg schramlizenekarok is játszottak. Ezek a bandák éjfél után gyakran karaktert váltottak, tehát például a fúvószenekar schramlizenét játszott, vagy ha a zenészek tudása ezt lehetővé tette, akár vonószenekart is rögtönöztek. Híres volt Johann Heß bandája, mely fúvósokból és vonósokból állt. Mesélnék röviden egy bálról, egy jól sikerült, úgynevezett osztálybálról.

I. világháború utáni első lövészeink

Egy zimankós januári szombaton, amikor a Csiki hegyek mögé lebúvó nap utolsó sugarai a Törökugrató jellegzetes sziklatömbjét rubinvörös ékkővé varázsolták, a fiatal házas Hoffelder Greigi és csinos felesége, Kathi házában különös nyugtalanság uralkodott. A kis Seppi – aki eddig az udvaron egy hóembert akart építeni kevés sikerrel – mivel nagyon hideg volt, a konyhába ment, hogy felmelegedjen, csalódott sírásra fakadt, mert Kathi közölte vele, sajnos most nincs ideje, ezért a nagymamára bízza őt. Bálba készülnek, és sietnie kell. A kicsinek megígérte, hogy hoz neki finom süteményt a bálból. Ez hatott, így Kathi tovább foglalkozhatott házimunkájával és — ami egy bálba készülő nőnél a legfontosabb – lassan elkezdhette az öltözködést. Kitenni férjeura friss fehérneműjét, csizmás öltönyét lekefélni. Magára több időt kell fordítania, hiszen nem egyszerű összeszedni a kivágott bársonycipőt, világoskék harisnyát, a vattázott szoknyát, három alsószoknyát, hosszú válogatás után a felső szoknyát és a hozzávaló blúzt, vagyis az alsó „Jupperl”-t és a felső szoknyához illő felső „Jupperl”-t. A tükör előtt még feltűzi a főkötőt (Schopf) és erre a fejkendőt, az egész csak kicsit tart tovább, mint amíg ezt leírtam. Majdnem elfelejtettem a még nyirkosan mángorolt fényes kötényt! Még gyorsan magára teríti a gyapjú vállkendőt, és odalép Greigihez — ő már régen készen áll, és az ajtó előtt várja nejét -, aki csak annyit jegyez meg csipkelődve: „neked több idő kell, mint egy menyasszonynak”, de azért büszke fiatal feleségére, mert nagyon fessnek találja.

Büszke tartással, gyors léptekkel sietnek, lábuk alatt ropog a hó. Holdvilágos, hideg este van, a bálteremben a kis dobbal éppen a marschra pergetnek, ugyanúgy, mint búcsúkor. Felhangzik az első tánc dallama, egy gyorspolka. Repülnek a párok keresztül a tánctermen, felbomlik az oly gondosan készített konty, a copfok sokszor kibomlanak, derékig érnek, de sebaj: „Es Zöpferl hängt’s, Schatzerl denkt! Emlékeztek még, budaörsi asszonyok, hajtűgondjaitokra? Az első, bizony kimerítő tánc után a lányok, asz-szonyok a barátnőikkel összesúgnak-búgnak, kölcsönösen méregetve egymás ruháit. A férfiak – őket más fából faragták – a táncterem általuk legkedveltebb sarkát, a „Saufwinkerl”-t, az ivót keresik fel. Azután újra indul a tánc, a szünetekben felcsendül az ének, ugratás, kacagás, … Ugyanaz a színes, mozgalmas kép, mint a búcsúbálon.

Tizenegy óra körül a zenészek egy indulóval jelzik a vacsoraidőt. A párok megszállják a vendéglő minden helyiségét, letelepednek a fehér abroszos asztalokhoz. Fürge pincérek a vendégek minden kívánságát kielégítik; hozzák a bécsi szeletet savanyú uborkával, a sültet céklával, a borjúsültet zellerrel és burgonyával, a disznósültet savanyú paprikával, marharostélyost, csirkepaprikást, sült csirkét, borjúpörköltöt, nyulat vadasmártással, savanyútüdőt, tormás virslit vagy hideg ételt. A desszert sem maradhat el; különféle torták, krémesek, manduláspatkó, habroló, fahéjas fánk, és ki tudja még mennyi finomság. A finom ételeket fehérborral öblítik le. A gyerekeknek — a kis Sepperlnek is — megrendelik a nyalánkságokat.

Az I. díjjal kitüntetett – budaörsi viseletbe öltözött – pár, Treier Trudi és Ferenc, 193 1 -ben a Budapesten megrendezett Országos Svábbálon	Hárman a bálozók közül a Főutcán a Konzum előtt

A sok evéstől, ivástól a férfiak hajlamosak „ellustulni”, és legszívesebben csak üldögélnének, vagy csak a sarokban nyugodtan iszogatnának. De ha jön az első hölgyválasz! A lányok kegyetlenül felszámolják a legénycsoportokat, kiürítik az ivót, egy férfi sem marad ki. Most már kissé érzelgősebben játszanak a vonósok, nyugodtabban, mint a rezesbanda. Hajnali négy körül — főleg az ifjabb legényeknek — már hiányzik a harsányabb zene, ezért aztán újra a fúvósok játszanak, és ezzel ismét feléled a táncterem.

Lassan pirkadni kezd, ismét meghittebb lesz a hangulat, asztaltársaságok alakulnak, dalok csendülnek fel hol ebből, hol abból a sarokból. Duók, triók nemes vetélkedését halljuk, régi, de jól ismert dalok szállnak, egyre több a „hogy volt”, „hogy volt” kiáltás. (A tetszésnyilvánításhoz a magyar kifejezést a „hogy volt”-ot használták.) A hangulat elérte tetőfokát! Most ismét mindenki, aki még a teremben van, táncra perdül. Akik hazafelé nem akarnak megfázni, most kifújják magukat, forró rumos teát szürcsölgetnek. Néhány asszony, akik nem tudják férjeiket az ivóból kicibálni, a konyhába ruccannak és egy-egy pohárka császárkörte-, dió- vagy kakaólikőrrel — melyet majd a férjnek kell állnia — kártalanítják magukat. A mi Greigink sem kivétel, a stampedlik hatására Kathi arca olyan piros, hogy majd kicsattan… Hat és hét óra között az utolsó vendégek is útra kelnek. Minden szép volt, csak kár, hogy rövid volt!

Lassan a farsangnak is vége. Farsang utolsó előtti vasárnapja a „próbavasárnap”, ilyenkor tartják a „Probiermusi”-t, a „próbazenét”. Ilyen alkalmakkor, aki táncolni kíván, ingyen teheti, nincs belépődíj, a zenekar is ingyen játszik. Újra derűs, vidám mindenki, annak ellenére, hogy a nagymisén a „Tschinnadratta Bumm”, azaz a harsány mulatozás ellen prédikált a plébános úr. A farsang utolsó három napján a fiatalság – a hosszú nagyböjt előtt utoljára – tánccal, dallal kitombolja magát. A néphit szerint most már az ördög trónol a táncteremben, és aki most távozik az élők sorából, könnyen elkerülheti az ördögöt, és a mennyországba juthat. Ezekben a napokban mindenkinek táncolnia kell, különben beteg lesz a betakarításkor. Ha tánc közben nagyot ugrik a táncos, magas lesz a kukorica. Ahhoz, hogy a rossz szellemeket elűzzék, a házaspároknak és a rokonoknak a délelőtt folyamán egymással kell táncolniuk.

Az asszonyok a farsang utolsó napjait még gyorsan kihasználják sütésre, a híres „Keamkropfa”-fánkból (kelt tésztából) annyit sütnek, hogy az biztosan elég legyen hamvazószerdáig. A savanyúkáposztából is annyit főznek, hogy elegendő legyen a füstölt húshoz, sonkához, sült kolbászhoz. A gyerekeket, akik nem szeretik a káposztát, azzal biztatgatják: „egyetek káposztát gyerekek, akkor szépek lesztek!” A farsangvégi kedden vagy hamvazószerdán a megmaradt káposztát a tyúkok kapják, nehogy a szomszédba tojjanak, és ezen a napon kell a tyúkólat is kitakarítani. Ilyenkor a háziasszonyoknak tilos varrniuk, mert különben nem tojnak a tyúkjaik!

A farsang alatt a férfiak idejük nagy részét a présházakban töltik. A farsangi mulatozás húshagyókedd éjfélig tart. Éjfélkor megjelenik két, házaspárnak öltözött jelmezes fickó, szórakoztatja még ízes mondókákkal a vendégeket, táncolnak egymással, majd eltűnnek. Korábban – 1928 előtt – „eltemették” a farsangot, és ezzel jelképesen meghalt a farsang. Ezt a szokást az egyház nem jó szemmel nézte, sőt, be is tiltotta. Szokás volt még a borosüveg-temetés is, amikor is egy fiatalember az utolsó tánc után kitépett egy deszkát a padlóból, az üregbe belehelyezett egy üveg bort, majd újra visszaszegelte a deszkát. A következő év farsangtemetésén ezt a bort megitták.

Bal oldali kép: a leányok ugyanolyan szívesen csevegnek egymással, mint mamáik! -Jobbra: a zenekarvezető Heß János a feleségével. „Hansi-Vetter” zenéje nélkül akár templomi, akár világi rendezvény elképzelhetetlen volt