Falkutatás színes meglepetésekkel a Heimatmuseumban!

0
1260

Júniusban a Jakob Bleyer Heimatmuseum épületén szakemberek részvételével falkutatást végeztünk, amely színes meglepetéssel szolgált: láthatóvá vált az épület első, gyönyörű eredeti színezése, ami az ablakok aljának vonaláig sötét barnás-vöröses; az ablakok és egyéb nyílászárók körül fehér kiemelkedő vakolatkeret; a többi felületen pedig terrakottára emlékeztető színű volt.

A feltárt eredeti nemes színezés az eddigi fehér színhez képest érdekesebb és arra utal, hogy a Heimatmuseum épülete „születésekor” nem egy szokványos budaörsi sváb ház volt. Az 1800-as évek végén a jómódú emberek L alakú házat építettek, általában tornáccal és ugyan az oromfalakat és az oldalfalakat fehérre meszelték, de az utcai homlokzatokra már intenzívebb színek, az ablakok köré pedig fehér díszítések kerültek. Pontosan ilyen módos, polgárosodott család otthona lehetett a budaörsi Heimatmuseum épülete is.

A sváb polgári családok életvitelén érezhetőek voltak a városiasodás jelei:1867 utánsok családban taníttatták ki utódaikat (pl. Semmelweis Ignác, Rippl-Rónai József, Munkácsy (Lieb) Mihály vagy Erkel Ferenc), valamint az Osztrák-Magyar Monarchia építészetének kiemelkedő tehetsége Ybl Miklós is német származású volt, úgy mint a korszak purista örökségvédelmének két alakja Steindl Imre és Schulek Frigyes.A korszak építészeti stílusa az itáliai, a francia és a német reneszánsz formajegyeit viselte magán és ezért nem volt ritka az sem, hogy egy átlagos lakóház kapott színes falakat. (Pl. a gödöllői Grassalkovics-kastélytsárgának ismerték, de az 1990-es években megtalálták az eredeti színeket, a fehért, a rózsaszínt és a szürkét, az eredmény egy valódi 18. századi színkombináció.)A házak színezésekor a leggyakrabban használt oldott ásvány – a vöröses, szürkés és sárgás színek alapanyaga – az okker, az umbra és a terra volt: a Heimatmuseum épületének eredeti, terrakottára emlékeztető színe, az ablakok körül fehér vakolattal nem volt ritka színkombináció és a budaörsi pincesor egy része is színes volt.

A Heimatmuseumban történt falkutatással járó színes meglepetés után azonban dönteni kellett: a műemlék épület, a Heimatmuseum ritka, de eredeti színét, a terrakottát, vagy a budaörsi németekre inkább jellemző fehérre meszelt falakat válasszuk. A magyarországi németek parlamenti szószólója, valamint múzeumunk fenntartója, Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata is az utóbbi, a klasszikus fehér szín mellett döntött, melyet a műemlékvédelem is elfogadott. Múzeumvezetőként azonban szeretném Önöknek, kedves Budaörsiek, fotónkon megmutatni múzeumunk „születési fotóját”, a falkutatás alatt feltárt, terrakotta színű nemes színezetét. A korábban felfedezett, utcafronton található gyönyörű falfülke után ez az eredeti szín feltárása is arra sarkall minket, hogy tovább kutassuk a Heimatmuseum épületének történetét és tiszteljük a régi falak és az őket megmunkáló őseink életét és ízlését.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here