Ez történt a Budaörs Fesztivál második napján…

0
258

Az idei Budaörs Fesztivál második napján is délutáni, illetve esti programok voltak. A PostART színpadjain este hattól késő éjszakáig egymást követték a különböző zenei stílusú koncertek, a Zichy majorban jazz is volt. Képzőművészet terén új kiállítás nyílt a PostART nagytermében, illetve Ráthonyi Kinga tárlatvezetést tartott a Garázs Galériában (Köztér 18.) saját, múlt héten nyílt kiállításán.

Május 11-én, csütörtökön kiállítás megnyitóval kezdődött az aznapi fesztivál-program a PostART épületében, ahol a MOZAIK alkotócsoport művészeinek (Bodor Kata, Gulyás Boglárka Kadosa Kiss József, Kesselyák Rita, Kárpáti Zsuzsanna, Németh Melinda, Somogyi Aliz, Somogyi Ferenc és Szalontai Csenge) Akinek nem inge – tárgyiasult alkotások mesélő ruhadarabokból című kiállítása nyílt. Az alkotók e mondás, illetve az ing szóból fakadó képzettársításaikból készítettek installációkat.

Ezután a PostART udvarán fellépett a Cataflamingo.

Közben a szomszédos Köztér 18-ban Ráthonyi Kinga tartott tárlatvezetést az érdeklődőknek. Itt, a Garázs Galériában május 6-án nyílt kiállítása a vizuális művésznek Mi lenne, ha (Imagine) címmel, ezt a tárlatot lehetett megnézni és az alkotóval beszélgetni. A kiállított porcelán installációkon ezúttal is nagy hangsúlyt kap a felirat, többek között Szabó T. Anna versek és Mátrai Péter építész, zeneszerző szövegei. A tárlat május végéig megtekinthető.

A Zichy major nagy kiállító helyiségében – mivel az eső cseperegni kezdett, ezért nem az udvaron – jazz koncert volt, az Ég alatti 5 előadásában.

A fesztiválprogram tegnap legtovább a PostART-on zajlott, még a kinti színpadon lépett fel a népzenei elemekre épülő Kacaj Zenekar, de a Random Trip már bent zenélt, Delov Jávor dobos és DJ Q-Cee körül ezúttal MC Kemon (Irie Maffia), Nagy Kristóf (7s) zenélt és Solére, valamint Vavra Bence énekelt.

Elkezdődött a Budaörs Fesztivál

A folytatáshoz!

‼️Tájékoztatás‼️
A meteorológiai előrejelzések alapján pénteken és szombaton szélsőséges időjárás is várható az országban és Pest Megyében is.
Ebből kifolyólag a Szervezők a programváltozás jogát fenntartva a Budaörs Fesztivál egyes szabadtéri rendezvényeit lemondhatják.
Kérjük a Fesztivál programjaira látogatókat, hogy előzetesen tájékozódjanak a rendezvény facebook oldalán, ahol közzé fogják tenni az esetleges változásokat.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here