Berzsenyi Bellaagh Ádám: „Évről-évre egyre gazdagabb a repertoárunk”
Már megvalósult és tervezett előadásokról, a társulatról és reményekről beszélgettünk Berzsenyi Bellaagh Ádámmal, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatójával. Aki újévi fogadalom helyett azt mondta kérdésünkre: még keményebben fogok küzdeni azért a következő évben, hogy hamarosan egy profin működő színház legyen a mienk.
– Az év utolsó bemutatója lesz december 18-án William Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusa a kesze-kusza érzelmekről és a be nem teljesülő szerelmekről, amit az 1990-ben született Fehér Balázs Benő rendezett, és ez lesz az idei szilveszteri előadás is. Milyen fogadtatásra számítasz?
– Nagyon optimista vagyok, a produkcióval kapcsolatban és azért is, hogy egyáltalán játszhatunk. Évek óta nem mutattunk be Shakespeare-t, talán 2016-ban a Rómeó és Júliát, tehát éppen ideje volt. A Szentivánéji álom az egyik legszebb darab. Fehér Balázs Benőt pedig régóta ismerem, két éve a Koldusoperát rendezte már nálunk és azzal is elégedett voltam, meg a más színházban látott munkái is tetszenek, ezért kértem fel őt. Szilveszterkor mindig tartunk előadást, igyekszünk vidámabbat vagy zenéset kiválasztani, éveken keresztül a Liliomfi volt ez. Az idén ezzel a friss bemutatóval, ami szintén vígjáték és illeszkedik a szilveszteri hangulathoz szerintem jó programot kínálunk. Talán most még (december 11-én készült az interjú – a szerk.) lehet rá jegyet kapni, de a járvány ellenére nagy az érdeklődés.
– Ha már említetted a Liliomfit, ami több díjat is nyert, mikor lesz látható újra?
– Hat éve mutattuk be és erre emlékezve januárban tűzzük műsorra. A szereposztáson nem változtattunk, illetve egyet, de azt már évekkel ezelőtt, mert rendezői kérésre eleve többen játszották.
– Minden egyes darabon nem tudunk végigmenni, de emeljük ki a – szerintem – legfontosabbakat. Az egyik mindenképpen az „Öröm és boldogság” ami mindenről szól, csak örömről és boldogságról nem. Milyen volt a fogadtatás, mennyire igazolta vissza a közönség, hogy foglalkozni kell az ilyen témával, mint a másság, többek között a homoszexualitás elfogadása?
– Nagyon jó volt a fogadtatás, a közönség aktív részvételével ment eddig, és minden jel arra mutat, hogy egy ilyen nagyon jelenlévő, akut társadalmi probléma, kibeszéletlen téma, amit ez az előadás tárgyal, tipikusan olyan, amivel a színháznak foglalkoznia kell. Ráadásul a darab írója Székely Csaba kortársunk, és bár 2017-ben elkészült vele, előttünk egy-két bemutató volt csak belőle…
– Ha nem olvasom el előre, hogy nem most íródott, azt hittem volna, hogy egészen friss reakció az ősszel elfogadott úgynevezett gyermekvédelmi/pedofil törvényre.
– Igen, ettől még egy gellert kapott ez az előadás. Mi már jóval a törvény előtt próbáltuk, egy éve, de a pandémia miatt csúszott a bemutató. És időközben ilyen politikai aktualitást is kapott.
– A másik előadás, amit kiemelnék a „Rekviem egy álomért”, ezt te magad rendezted. Miért pont erre esett a választásod?
– Nagyon magas színvonalú repertoárt próbálunk meg kiépíteni és fenntartani, ezért minden egyes bemutató előtt nagyon meg kell nézni, hogy mihez nyúlunk. A „Rekviem egy álomért” egy nagyon ismert amerikai film és regény, amiben az egész világon jelen lévő társadalmi probléma jelenik meg. Mi a regényhez nyúltunk vissza az adaptációban, miután megnéztük, hogy az mennyire színpadra állítható. A darab mellett szólt még, hogy nagyszerű szereplehetőséget kínált az anya karaktere Takács Katinak, a mellékszereplőké Ilyés Robinak és a fiataloknak, Fröhlich Kristófnak és Nagy Katicának, illetve Böröndi Bencének.
– A november 20-i előadás után egy beszélgetést is szerveztetek, amin ott volt Zacher Gábor toxikológus. Miért tartottad szükségesnek elemezni a látottakat?
– Nem arról szólt a beszélgetés, amit a darabban láttunk és nem is szükséges ezt így elemezni, hiszen az a néző dolga, hogy értelmezze az előadást, ezért nem ezt tettük. A cél inkább az volt, hogy kicsit tágabb értelemben mondjuk el amit tudunk, gondolunk a függőségről és a magányról, mint társadalmi jelenségekről. A színháznak ugyanis többek között az a feladata, hogy az előadással megérintse a nézőt, majd ha ők egymással megvitatják, amit láttak, éreztek, az jó dolog. S ezek után merülhetnek fel bennük kérdések, amikre már érdemes lehet egy ilyen fórumon közvetlenül reflektálni.
– A társulattal mennyire vagy elégedett? Az idei évadban jött két új tag, Mertz Tibor és Hartai Petra helyét sikerült megtalálni?
– Egyfelől nagyon büszke vagyok a társulatra, mert kiváló emberekből áll, és többen már évek óta itt vannak. Az új tagokkal gazdagabbak és sokrétűbbek lettünk. De Fröhlich Kristófot se felejtsük el, aki bár egyetemi hallgatóként többször játszott nálunk, időközben lediplomázott. A tagjaink egyenként is remek kvalitású emberek, de amit aláhúznék, hogy együttesen mint csapat is egyre érettebbé válik a társulat, egyre mélyebben tudunk együtt dolgozni. Persze a társulat soha nem végleges, egy élő organizmus, ami folyamatos épül, változik, mert mehetnek és jöhetnek emberek, sőt, akik itt vannak, azok is változnak.
– Vezetőként azt pozitívan fogadod vagy fenntartásokkal kezeled, ha a tagok máshol is szerepet kapnak?
– Minden külsős munkának nagyon örülünk és biztatjuk őket, hogy vállalják el, ha jó ajánlatokkal keresik meg őket. Egyrészt a színészi fejlődés okán, hiszen új impulzusok érik őket és további ismertséget szerezhetnek. De természetesen az itteni leterheltséget figyelembe véve, hiszen mi komoly szerepekkel, nagyszerű rendezők által irányított feladatokkal, követelményekkel látjuk el őket.
– Mit gondolsz arról, ha valaki egy szappanoperában tesz hírnévre szert, és ha itt egy komolyabb darabban megjelenik, esetleg arra a szerepére asszociálnak a nézők?
– A mi színészeink nem vesznek részt szappanoperában, legalábbis amit számomra ez a fogalom takar, tehát szinte soha véget nem érő és szakmailag gyenge produkciókban. Igényes, televíziós sorozatokban azonban vannak, akik igen, de ez egy más kategória, ami szakmailag is komoly kihívás, mert a kamera előtt játszani teljesen más, mint a színpadon, tehát egy ilyen sorozat nagyon jó gyakorlat és természetesen ismertséget is hoz, ami miatt hozzánk is eljöhetnek majd új nézők, mert kíváncsiak a tévében látott színészre.
– Politikai tartalmú filmekben engednéd-e a társulat tagjainak, hogy szerepeljenek?
– Egyrészt nem tudok ilyenről, másrészt nem is volna jogom semmilyen módon beleszólni, hogy milyen külsős munkát vállalnak el, ez mindenkinek teljesen szuverén döntése. Ugyanakkor a kérdést nem megkerülve: a társadalomról nagyon felelősen gondolkodók a kollégáim, mindenki, kivétel nélkül. Ezt onnan tudom, hogy a minket körülvevő világ kérdéseit rendszeresen megvitatjuk, akár alkotó emberként elemezzük az eseményeket, a híreket és próbálunk azokra reflektálni, akár csak a büfében beszélgetünk ezekről.
– A pandémiáról nem kérdeznélek hosszabban, de mégis, mennyire viseli, viselte meg a színházat?
– Nyomasztó és szomorú dolog volt, hogy bár kisebb megszakításokkal, de másfél évig nem találkozhattunk a közönséggel. Ezért is nagy dolog, hogy most nincsenek lezárások és azt gondolom, hogy talán már közelítünk egy enyhébb vírus variációhoz és nem is lesznek…
– És anyagilag nem rendített meg?
– Dehogynem, hatalmas mértékben! Hiszen az év első felében szinte nem volt saját bevételünk, az online-ból volt némi jelentéktelen, és bár valamennyi állami kompenzációt kaptunk, az eredetileg tervezett, közel 80 millió forintos bevételt nem tudtuk teljes egészében pótolni.
– Az anyagi túlélésért dolgozva nem bántad meg, hogy három éve művészeti vezetőből igazgatóvá léptél elő?
– Nem, én nagyon szeretem a munkámnak ezt a részét is. A művészi énem ki tudja éli magát, amikor rendezek, illetve az évadterv összeállításában továbbra is fontos szerepem van, hiszen én kérem fel a rendezőket és én egyeztetek velük a szereposztásról. Ezért igazgatóként inkább csak új területekkel bővültek a feladataim, de ez engem inspirál.
– Az azonban aligha lehet inspiráló, bár számodra adottság volt, amikor megpályáztad a színház vezetését, hogy Budaörsön nincs saját épület erre, osztozni kell az egyetlen nagytermen a művelődési házzal.
– Igen, ez egyre fokozottabban okoz problémát, hiszen a nézők is láthatják, hogy évről-évre egyre gazdagabb a repertoárunk, és én persze azt szeretném, ha a belső működésünk is egyre professzionálisabb lenne, logisztikailag is, hiszen mivel többen vagyunk, több helyre lenne szükség és technikailag is egyre bonyolultabb produkciók készülnek. Nagyon kellene tehát, ha nem is egy saját épület, de legalább egy saját színházterem. Ez a helyzet persze nemcsak nekünk rossz, hanem a művelődési háznak is.
– Hogy látod a színház elismertségét?
– A szakmai érdeklődés irántunk évről-évre fokozatosan nő, ami abban mutatkozik meg, hogy mennyit írnak rólunk, hogy kik jönnek és egyre többen látogatnak hozzánk el és hogy már olyan művészek is igent mondanak a meghívásunknak, akik korábban nem. Azt, hogy a közönség összetétele átalakult-e nem tudom megítélni, de nőtt a nézőszámunk.
– A következő tervek?
– Pelsőczy Réka, aki többször rendezett már nálunk, állítja színpadra a „Vadászat”-ot, ami Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm története, és amiben egy emberre, egy tanárra, egy óvóbácsira vadásznak, akit hamisan vádoltak meg pedofíliával. Ezt februárban mutatjuk be. És először jön Budaörsre Máté Gábor, Heinrich Böll – Bereményi Géza Katharina Blum Elvesztett tisztességét rendezi nálunk, amit májusban szeretnénk bemutatni. Nagy tisztelője vagyok a munkájának és hosszú évek óta járt a fejemben, hogy jó lenne meghívni, és tavaly tél végén meg is kerestem és nagy örömömre igent mondott. Tudta, hogy hova hívom, látott már előadásunkat.
– Van-e valamilyen cél, hogy a rendezők hány százaléka legyen lehetőséget kapó fiatal vagy elismertebb?
– Nem, ilyen nincs, de ebben is egészséges arányt szeretnék, és van persze a felkéréseknek egy praktikus oldala, az összeegyeztethetőség.
– Volt már olyan, hogy anyagi okok miatt kellett valakiről lemondani?
– Olyan még nem, hogy bárki azt mondta volna, mi nem tudjuk őt megfizetni, de az előfordult, hogy a teljes produkció szűkös kerete miatt nem vállalta valaki, mert ugyanazt a darabot egy másik színházban nagyobb költségvetésből csinálhatta meg. De egyre kisebb az olló, ami a budaörsi lehetőség és mondjuk egy belvárosi színház lehetőségei között van, és a célom, hogy zárjuk ezt.
– Mivel ez egy évzáró/évnyitó interjú (hiszen nyomtatásban csak januárban jelenik meg), van-e újévi fogadalmad?
– Ahhoz, hogy teljesüljön, nem szabad elmondani, ha az ember tervez ilyet. De ha nem is fogadalom, azt tudom, hogy nem fogom feladni azt az elképzelést, hogy hamarosan egy profin működő színház legyünk és ezért még keményebben fogok küzdeni a következő évben. Ami pedig a reménységem, hogy ha magát a járványt nem is, de a mindennapokat korlátozó részt tudjuk végre magunk mögött 2022-ben és térjünk vissza a normalitáshoz.
Fotók: Borovi Dániel
