Egy elveszett hűtőmágnes – novella 10.

0
68

Szerzőnk 41 éves, Budaörsön nőtt fel és itt is él a családjával. Novellái először nálunk jelentek meg, azóta már több helyen, de mi továbbra is szívesen vesszük írásait. Ami decemberben miről is szólhatna, mint a szeretetről.

Döntsétek az oldalára, sokkal könnyebben viszitek! – szólt a nővérem a nagykamasz unokájára, és a negyvenéves fiamra.

Egy hűtőt állítva kell szállítani – ellenkezett a fiam.

Nem mindegy? Nem fogjuk már használni soha.

Én a nappaliból hallgattam végig a konyhai jelenetet, nézegettem az üresedő szobákat. A gondolatban apámhoz kapcsolódó bútorok helyett lassacskán már csak a csupasz falak vertek visszhangot. Budaörsön voltam kislány, majd nyurga kamasz, végül fiatalasszony. Egy pár hónapig apámnál laktunk az esküvő után, mielőtt találtunk lakást. Apa másfél hónapja ment el, és a család úgy döntött, hogy a házat kiadjuk. Már két napja csak gyűltek a teli kartondobozok… Ahogy ott álltam, a fiatalkori emlékeimbe merülve, a konyhaajtó felé fordítottam a tekintetem, pont akkor, amikor az ősöreg hűtőszekrényt a hátára döntötték ketten, hogy elfektetve szállítsák. Több mint hatvanéves szerkezet volt, mégis működött. Vastag por ült a tetején, de én nem is erre figyeltem fel igazán, hanem a nővéremre. A szája elé kapta a kezét. Kérdeztem, hogy mi baj?

Semmi, csak támadt egy ötletem! – válaszolta gyorsan, megkerülte a cipekedő fiúkat, megragadta a vállam, háttal fordított a vándorló hűtőnek.

Hol vannak róla a mágnesek? – kérdezte izgatottan.

Ott kint, a konyhapulton, abban a kis fehér dobozban – mutattam volna a konyha felé, de nem hagyta, hogy visszaforduljak, továbbra is fogta a vállam.

Lefotóztad őket? – folytatta a faggatásom.

Igen, de miért olyan fontos ez?

Majd küldd át képet! – végre elengedte a vállam és kisietett.

Nem értettem a viselkedését, és amikor visszajött, szó nélkül a konyhába ment és beletúrt a hűtőmágneses dobozba.

Az „üres hely” nincs köztük, nem találtam meg – mondtam.

Így hívtuk azt a hűtőmágnest, aminek olcsó bölcsességét apám leginkább a magáénak tudta, és az életünk során milliószor elmondta nekünk. Sokáig túl egyszerűnek hittem ezt a mondatot, de talán több van benne, mint amennyit régen belegondoltam. Egy négyzet alakú kis kép volt, fehér kerettel, rajta egyetlen mondattal. Még gyerekkorunkban tűnt el, de apa annyit emlegette, hogy beleégett az emlékezetünkbe. A hűtő az évek alatt megtelt mindenféle további kis emlékkel, helyekről, ahol jártunk, de arra a kis négyzetre, ahonnan ez a bölcsességgel ellátott hűtőmágnes elveszett, nem került más. Ezért lett a neve „üres hely”.

Így, hatvan fölött belátom, hogy apának igaza volt, és én is számtalan alkalommal ismételgetem a saját emlékeimet és tanaimat a gyerekeimnek és az unokáimnak, és ők ugyanolyan elnézően mosolyognak rám, amikor így teszek, mint ahogy én néztem apámra. Néha még játékosan cukkoltuk is az öreget, hogy egyre érdekesebben tudja előadni ugyanazt, és ezt most visszakapom a gyerekeimtől.

Amikor egyszer gyerekként egy kis rábeszélés után adtam a nővéremnek a csokimból, apa azt mondta, hogy gazdagabbak lettünk. Kicsiként nem értettem, hogyan lennék gazdagabb, amikor pont, hogy kevesebb csoki van a kezemben, de ő az „üres helyre” írt gondolattal elmagyarázta nekem. Aztán, amikor sok évvel később az unokái összevesztek, nekik is ezzel magyarázta el, hogy miért jó, ha sokan vagyunk a családban. Sorra jutottak eszembe a példák, amikor ezt a mondatot elismételgette.

A ház pár nap alatt teljesen kiürült. A kopott parkettát felcsiszoltattuk, a tapétákat és csempéket újra cseréltettük. Így lett apa házából bárki házává.

Már csak pár hét volt karácsonyig, amikor a nővérem a lelkemre kötötte, hogy huszonnegyedikén délelőtt legyek ott a legújabb kiállítása megnyitóján. Természetesen akkor is elmentem volna, ha nem hívja fel rá a figyelmem ezután minden másnap. A megnyitó délelőtt tízkor volt, de engem odarendelt kilencre. Azt mondta, hogy meglepetése van, csak nekem, és oda szeretné adni az ajándékom, mielőtt megjön a többi vendég. A hátsó ajtón engedett be a galériába. A nagyterem tele volt a legújabb képeivel és szobraival, én már ismertem nagyjából mindet, de a legfeltűnőbb a terem sarkában álló, hatalmas karácsonyi csomag volt.

Azt neked szántam – mosolygott.

Nem is csomag volt az, hanem egy külön szoba. Az ajtaját csak akkor láttam meg, miután megkerültük. Egy tábla hirdette az alkotás címét: „Gyerekkorom karácsonyi konyhája.”

Vastag sötétítő függönyt kellett félrehúznom, hogy be tudjak lépni. A félhomály ellenére felismertem, hogy ez apa konyhája. A mosogatóban pár mosatlan edény, a pulton pedig mintha liszt és mindenféle süteménybe való borult volna ki, és számos sütikinyomó-forma hevert szanaszét. Karácsonyfa, hold és csillag formájú, volt mindenféle, rendetlenül, mintha apa csak úgy otthagyta volna őket. Egy igazi karácsony sietős előkészülete. A sütő világított, az üvegen át be lehetett látni, ahogy sül benne a karácsonyi sütemény.

Hát ezért kellett a nővéremnek a fénykép. A hűtőszekrény tele volt pakolva apa régi hűtőmágneseivel, pontosan úgy, ahogy korábban. Minden tökéletes mása volt apa régi konyhájának, kivéve egy spotlámpa a plafonon, ami most a hűtő ajtajának egy kis pontját világította meg. Egy négyzet alakú, öreg, kicsit kopott hűtőmágnest fehér kerettel.

Hol találtad meg? – nem mertem a nővéremre nézni.

Az alján. Gondolom egyszer levertük, becsúszott alá, és ahogy próbáltuk kiszedni, úgy feltapadt a fémre. Boldog Karácsonyt!

Közelebb léptem, hogy el tudjam olvasni apa sokszor hangoztatott mondatát, amit erről a hűtőmágnesről kölcsönzött: „A szeretet az egyetlen, amiből több lesz, ha szétosztják!”

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here