Pálla Kristóf budaörsi fiatalember írásait egy évvel ezelőtt gyakrabban olvashatták lapunkban, hiszen akkor járt hozzánk újságíróképzésre. Bár azóta is csak hobbiból veti papírra vagy inkább a számítógépbe a gondolatait, beszámolóit a közösségi oldalán élvezetes olvasni. Ezúttal azt osztotta meg – elsősorban a Kocogi futócsoport tagjaival -, miként élte át élete első félmaratonját ezen a hévégén a Margitszigeten. Íme a történet!
2018.04.15 reggel 6:00 és7:05 között: Egy hosszúnak tűnő, rövid éjszaka után harmadik felébredésre végre elégedetten konstatáltam, hogy már hajnali 6 óra van, és nem kell magam „visszaerőszakolni” aludni. A reggeli teendőket gyorsan átfutva letudtam, majd ezredszer is ellenőriztem az útvonalakat (mind a futót, mind a helyszínre érkezés útvonalát) biztos, ami biztos. Kissé talán ki is szaladtam a megbeszélt időből, minden igyekezetem ellenére.
2018.04.15 délelőtt 7:15-7:45 Először Anitát vettem fel kissé késve lufival, majd Zsolt gyarapította a csapatot. A célunk pedig egyenesen a sziget volt, melyet Margitnak hívnak. Nóóóórmális?! Az út eléggé megnyugtató volt, szinte feszültség mentes. (főleg az előző napokhoz képest tapasztalt „versenydrukk”-hoz képest) Még egy szabályosan közlekedő BMW-s sem igazán zökkentett ki (Pedig a hibás én voltam a dologban). 7:45-kor meg is érkeztünk a szigetre, és ott, ahogyan illik, parkolóhellyel kínáltak bennünket. Ezt illedelmesen elfogadtuk.
2018.04.15 délelőtt 7:45-9:00 „Mennyi ember?!” Ez volt talán az első gondolatom, mikor elkezdtünk befelé menni a sziget gyomrába. Kisebb nézelődés és ruhatárazás, wc stb. után nem is maradt túl sok időnk a rajtig. Még Anitától kaptunk Zsolttal pár tanácsot indulás előtt, és ezzel a „kedvenc futóm” távozott is, hogy 10-11 km-rel odébb csatlakozhasson hozzám, viszont addigra valószínűleg nem leszek erőm teljében. (Hihetetlen örömet és elszántságot tud okozni egy jó csapat, vagy egy jó futótárs!). Közeleg a 9 óra, irány a start pontok! Nézem a hatalmas tömeget, miközben Zsolttal közeledünk a kiindulási pontra. Azon tűnődöm, hogy ha ez a sok ember elindul, marad-e majd belélegezhető oxigén a levegőben. Kissé megint elkezdek izgulni, be-bevillan a tanfolyamra járós térképem, ahol Budaörstől Alsórákosig a tanuló műhelyig 20,5 km-t kell autózni át a városon… Soknak tűnik. Megrándul a gyomrom. Nem lesz ez így jó! Beállok az 5-ös rajt zónába, Zsolt megy a sajátjába (4-es) Teljesen egyedül maradok a gondolataimmal. A hangos bemondón már készítik a népet, hamarosan indulnak a kerekesszékesek. Ideje bemelegíteni! Hol melegítsek? Alig van hely! Nem baj, melegítek! Rám köszön valaki…, Klaudia? Tényleg Ő az! Jó még egy ismerős arcot látni! El is telik pár perc, és indul a mezőny. Hú, basszus! Mindjárt mi jövünk. Mármint én és ez a rengeteg ember itt körülöttem. Nyugi! Csak pozitívan! Végre beugranak a tanácsok, a hosszú felkészülés, az ismerős arcok, és akik kijöttek szurkolni! Ideje „megacéloznom” magam! Szakaszolás, nem elfutás és meglesz! Nem törődöm a tényleges távval! Fölösleges! Hosszú lesz, de Budaörs nehezebb terep! Nem hagyom magam! Nem tehetem meg ezt a luxust sem magamért, sem a futó társaimért (Kocogisok)! Rajt!
2018.04.15 a félmaraton: idő 9:00 után… ismeretlen ideig:
-1. km laza könnyed tempó, ahogy Szilvinél és Anitánál csináltuk, megy ez, semmi gond. Talán kicsit lassú, de nem futjuk el…
-2. km Továbbra is vidámság, rengeteg a szurkoló a pálya szélén. Gyönyörködés… Jé! egy-két ember sétál! Hogy lehet ez? Nem értem. Kikerülöm őket, megyek tovább.
-3. km Szépen haladok, gond egy szál sem! 10m-rel előttem van egy ismerős alak! Jó lenne megnézni közelebbről! Lehet, hogy a Zsolt!
-4. km Frissítési pont: nem időzöm sokat, nem kívánok semmit, de a tanácsot megfogadva egy korty vizet iszok. Egyre könnyebbnek érzem a lépteimet… Kezdek jobban bemelegedni futáshoz. Kicsit próbálgatom magam, nem akarom elfutni, de fokozom a tempót. Nem megerőltető, kényelmes. Néhány embert lehagyok
-5. km Meglátom ismét az ismerős alakot, szinte ugyanabban a távolságban, mint az előbb. Nem a Zsolt az. Eszembe jut, hogy itt kéne lennie valahol Lacinak a szurkolók között! Kicsit lassítok a tempón, hogy jobban körbenézzek. Itt az alagút, de jól visszhangzik! Az óbégatáshoz csatlakozom. Jópofának találom. Vigyorgok.
-6. km Továbbra sem látom Lacit! Lehet, hogy nem jött el? Pedig azt mondta. Kár. Örültem volna egy biztató tekintetnek.
-7. km Egyre többen sétálnak előttem. Nem győzöm kerülgetni az embereket. Sokan vannak. Frissítő pont, egy korty víz be, a többi fejre, Bakó Móni által ajánlott SIS terméket is benyomom, egészségemre!
-8. km Kicsit dereng a nap a felhők közül, nem jó. Nincs szél. Alulról melegít a beton, nem jó érzés, de nem vészes. Hoppá! Felszabadult előttem 10 méter! Végre nem kell kerülgetni. Úgy érzem szárnyalok.
-9. km A rajtszámom megadta magát. Kizökkenek. A biztosító tűnél elszakadt a papírszerű anyag és lifeg rajtam a szám. Nem kényelmes, idegesít! Ki kell álljak, lassítanom kell és megigazítom.
-10. km Fordító. Nahát, már itt tartok? Szuper! Ismét megigazítom a számomat, de most menet közben, nem zökkenek ki. Nézzenek oda! Ismerős arcok. Megörülök, a szívem jobban kalapál a hirtelen felismeréstől, mint az eddigi km-ektől. Szilvi és Bea! Szuper! Közelebb megyek, egy-két gyors szó és megyek tovább! Megpróbálom elmondani, hogy bajok vannak a rajtszámommal. Szilvi valami olyasmit mond, hogy nem tapasztottam le. Nem értem…
-11. km Körbe ellenőrzöm magam. Már értem, hogy mit mondott Szilvi! Vérzek, kidörzsölte a mellkasom a pólóm, de igazából nem fáj semmi, így jártam, legközelebb vazelin helyett letapasztom. Ideje figyelni a lufit!
-12. km Megvan a lufi! De hol a többi része? Semmi gond, a lufit látom a többi még takarásban. Integetek, végre meglát! Anita az. Beszáll futni, elkísér. Most már rákjárásban is teljesítem a távot!
-13. km Ismét egy híd, ez már a harmadik összesen. Bakfitty ez Budaörshöz képest! Gondolkozóba esem, szinte nem is itt vagyok. Anita szól: Tessék mosolyogni! Minden rendben?Visszatérek a valóságba, észreveszem, hogy elbambultam és valószínűleg elég komor képet vágtam. Elvigyorodom.
-14. km Frissítés és a második SIS adag. Kezdem érezni a combjaimat. Sebaj, volt hasonló máskor is, 5-6 km még menni fog biztosan!
-15. km Élvezem Anita biztatását, beszédét. Nagyon örülök, hogy itt van, úgy érzem új löketet ad. Szilvi, Bea ismét feltűnnek, megörökítik az utamat.
-16. km Kezdődnek a nehézségek, arra leszek figyelmes, hogy nehezednek a tagjaim. Semmi gáz, kitartok! Még egy ismerős arc a szurkolók között: Ági az!
-17. km Nem lett rosszabb a helyzet, de nem is enyhült, ez még elviselhető. Kissé azért mintha lassulnék… Kezdi magát megadni az elmém: sétálni szeretne. Nem lehet! Nem akarok kizökkenni! Anita biztat! Frissítő pont, banán? Miért is ne? Most jól esne! Eszem egy kis darabot.
-18. km Houston baj van! Nem volt jó ötlet a banán. Vissza szeretne jönni. Miért nem kényelmes neki ott lenn? Nem jó ez így, meg kell szakítanom a futást egy pillanatra, míg visszamegy a banán a helyére. Nem jó, kiestem a ritmusból. Most érzem csak, hogy van gravitáció. Felocsúdok, Anita hív! Igaza van, menni kell!
19. km Nagyon lassulok, bizsereg az agyam, alig tudok koncentrálni. Anita próbálja tartani bennem a lelket, de amíg rá figyelek, nehezemre esik az útra koncentrálni. Mi folyik itt? Szólok neki: „Anita légyszi egy kicsit maradj csöndben!” Furcsán hangzik, ahogy ezt kimondom.
20. km Úgy érzem, hogy égnek a talpaim, csak teszem őket egymás után. Elfogytam. Már nincs sok hátra, de nem bírom. Próbálom kicsit növelni a tempót, hátha kicsit felfrissít az új iram. Nem vált be. Csupán beértem egy előttem sétáló alakot. Nő? Férfi? Nem tudom. Ki kéne kerülnöm… Nincs kedvem. Nincs erőm. Ismét egy ismerős arc, Zsolt már végzett, a pálya szélén áll és rám vigyorog. Vajon mikor ért be? Nem látszik rajta fáradtság.
21. km Ilyen hosszú még nem volt egy km! Nem akar eltelni. A testem tiltakozni akar, nem hagyhatom! Mindjárt benn vagyok! Felnézek a kapura: „Még 100 m” Gondolatban elkáromkodom magam. Majd hozzáteszem szóban kimondva: „Levezetés!” Ismét elvigyorodok. Beértem!
Cél: Ismét látom Beát és Szilvit, Anitát viszont nem. Gondolkozom: utoljára segített valakinek… Kijutok a kapukon, minden batyuval megrakva. Összeszedem magam, már csak pihenés van. Nocsak! Ismerős arcok. Csak nem? Nahát egy rokon! Itt van anyu! Furcsán néz rám. Hoppá! Látok egy Zsoltot is! Még pár perc és itt van mindenki. Szilvi, Bea, Anita, Zsolt, és Laci. Hát mégis kijött! Jó látni, hogy ők is örülnek! Eszembe jut, hogy lehet, nem sikerült úgy futnom, ahogy szerettem volna. Elengedem. Ha 2 óra 30 perc, akkor annyi! Legalább „könnyű” lesz javítani! (Mint a Bridgestone-on, első évben a váltó 44 perc, másodikban 36 perc.)
Örülök, eszem, iszom, beszélgetek. A fáradtságom kezd magától elmúlni. Ismét biztosan állok a lábaimon, úgy érzem ismét neki tudnék iramodni egy pár km-nek. Persze ki nem próbálom, de az érzés jó.
Ideje hazaindulni. Nincs is jobb, mint egy félmaraton után jó társaságban hazabogarazni! (Már annak aki bogárfan.) Hazadobom Zsoltot és Anitát, nagyon boldog vagyok. Jó volt a mai nap! Otthon megnézem a telefonomat: egy új üzenet: „Szep futas volt, az altalad teljesitett tav: Félmaraton, a befutoidod: 02:17:41” Micsoda? Mégsem 2:30 felett vagyok? Hát ez csúcs! 😀 Irány a net! Informálni kell az edzőt! … Hú a mindenit! Beindult a facebook! Mennyi üzenet, kép és miegymás! Azt hiszem elücsörgök itt egy picit…
2018.04.16 Másnap fel kell kelni, meló van. Nem lesz ez így jó, biztos mindenem fájni fog…, na próbáljuk meg! Hm, nem fáj. Jó az a nyújtás! Izomlázam azért van, de nem vészes. És most hogyan tovább? Kell egy új cél!
Írta: Pálla Kristóf (a képen a fekete fejkendővel)
