Rekordforgalom a Mapeinél az első negyedévben

0
2273

30,5 százalékkal nőtt a budaörsi központú Mapei Kft. első negyedéves árbevétele, ezzel fennállásának legerősebb negyedéves eredményét érte el. A várakozások szerint a növekedés üteme egész évben tarthat.

 

A Mapei Kft. belföldi árbevétele 3 milliárd forint volt az év első három hónapjában, ami 30,5 százalékkal több az előző év hasonló időszakához képest. A vállalat beszámolója szerint mindegyik termékvonal jól teljesített, különösen élénk volt a hidegburkolati termékek, védő és dekorációs bevonatok, valamint az ipari padlóanyagok iránti kereslet.

 

„A növekedés hátterét az építőipar lendülete adja, amit sikerült jól kiaknáznunk. Minden jel arra utal, hogy a lendület egész évre megmarad, éves szinten 20 százalék körüli ágazati növekedésre számítunk. A kilátások kedvezők, a magán- és közületi beruházások élénkülése, Magyarország politikai stabilitása miatt a külföldi beruházások erősödése, bizakodásra adnak okot” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

Az ágazat versenyképességét továbbra is a szakemberhiány rontja a leginkább. A megoldás rövid távon – az ÉVOSZ álláspontja szerint – a hatékonyságnövelés, hosszútávon a szakember utánpótlás biztosítása az építő szakmák vonzóvá tételével. Ezért, e két területen a Mapei folytatja az elmúlt években megkezdett szakmai képzési programjait és társadalmi célú, szakmákat népszerűsítő kampányait.

2017 is már a rekordnövekedés és a szakemberhiány éve volt

A vállalat fennállásának legmagasabb árbevételét érte el tavaly. Teljes árbevétele 12,79 milliárd forint lett, 27 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vállalat az eredményeket a következetes vállalati stratégia mellett az építési piac növekedésének tulajdonítja. Az áfacsökkentés és a kedvező hitelkonstrukciók egyaránt kedvezően befolyásolták az építési kedvet, valamint egyre jobban érezhető volt a CSOK kedvező hatása is.

Szakemberhiány enyhítéséért végzett tevékenysége keretében a Mapei Kft. 7229 fő szakembert képzett 2017-ben. A vállalat által alapított Magyar Építőipari Szakember Közösség tagjainak száma jelenleg 1013 fő.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here