Budaörsre látogatott az ukrán nagykövet

0
331

Ukrajna magyarországi nagykövete, Nepop Ljubov nagykövet asszony a Budaörsi Olvasókör vendége volt kedden, május 17-én. A találkozóra az olvasókör elnökének, Tóth Zoltánnak a kertjében került sor. Az eseményen elhangzott, hogy a Budaörsi Olvasókör mekkora részt vállal az ukrán menekültek segítéséből, illetve a nagykövet asszony elmondta, miért fontos, hogy Ukrajna ne adja meg magát. A szintén jelen lévő Wittinghoff Tamás polgármester beszámolt arról, hogy mennyi segítséget ad a város és lakói az ukrán menekülteknek.

Az összejövetelen elhangzott, hogy a Budaörsi Olvasókör a háború kitörésének kezdete óta segíti az Ukrajnából érkezett menekülteket, merthogy szorosan együttműködik az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséggel (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesülettel (OKE), melynek budapesti székhelyén az ukrajnai menekültek közül sokan leltek menedéket. Ezen kívül a Budaörsi Olvasókör anyagilag is támogatja az ukrajnai menekültek ellátását, illetve a Dankó utcai szálláson az olvasókör tagjai a háborús menekültek részére is főznek meleg ételt.
Nepop Ljubov nagykövet asszony részletes tájékoztatást adott a háborúval kapcsolatos borzalmakról. Nagyra értékelte a nemzetközi összefogást, amely lehetővé teszi, hogy megvédjék hazájukat. Elmondta, hogy a civil lakosság bestiális meggyilkolása egyértelművé tette számukra azt, hogyha megadják magukat az agresszornak, az öldöklésnek rengeteg áldozata lett volna, amely egyben hazájuk megsemmisüléséhez vezetne. Azt is világossá tette, hogy ha ez így történne, az orosz hadsereg egységei attól kezdve közvetlenül az Ukrajnával szomszédos országok határainál állnának, amely Magyarország számára is közvetlen fenyegetettséget jelentene.
Kifejezte köszönetét a jelen lévők, s minden magyar honfitársunk felé, akik a menekültek ellátásában szerepet vállalnak. Meggyőződése, hogy a hazánkban menedékre lelt ukrán állampolgárok örökre barátai lesznek Magyarországnak.
Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy reménnyel tölti el az új magyar köztársasági elnök beiktatási beszéde, melyben világosan és egyenesen fogalmazott a Putyin által megindított háborúval kapcsolatban.
A rendezvényen részt vett Wittinghoff Tamás polgármester is, aki a város és az önkormányzat nevében szolidaritásáról biztosította a nagykövetet. Felsorolta, milyen sok civil kezdeményezéssel segítik a város lakói a menekülteket, hogy a határon dolgozó orvos csapat Budaörshöz kötődik, és hogy az önkormányzat biztosít járművet a háború kezdete óta önzetlenül dolgozó önkéntes orvosok számára. A polgármester úr átadott egy szerény ajándékot is, melynek része volt a várost bemutató könyv is.
Kifejtette továbbá, hogy egy szuverén állam elleni háborús agresszió kapcsán senki nem lehet érzéketlen. Az a mi háborúnk is, minden tisztességes ember kötelessége a megtámadott félnek segítséget nyújtani.
Forrás: Facebook/Budaörsiek

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here