Budaörsi táncospár nyerte el az idei év Magyar Bajnoka címet

0
218

A 2017-es év csodásan indult a fiatal budaörsi táncospár, Nagy Edit Lilla és Pék Máté számára, ám a következő hónapok még sok kihívást tartogatnak.

A Magyar Táncsport Szövetség februárban rendezte meg az évi szokásos Magyar Bajnokságait Szigetszentmiklóson. Ez egy fontos momentum minden táncos életében, hiszen a versenyek győztesei képviselhetik Magyarországot az adott év világversenyein. Edit és Máté ezen a versenyen a standard kűr kategóriában indult, amelyben el is hozták a pálmát: ők lettek a 2017. évi Magyar Bajnokai. A kűrjükben robotpárt alakítottak, és így táncoltak el egy fergeteges standardtáncokból álló 4 perces versenyszámot. A győzelem a Magyar Bajnoki címen felül azt is jelenti, hogy a 2017 szeptemberében Chengduban (Kína) megrendezésre kerülő világbajnokságon ők képviselhetik hazánkat a standard kűr kategóriában.

Szinte ezzel egy időben érkezett a másik jó hír, miszerint a Világjátékok nemzetközi szövetsége elfogadta kvalifikációjukat a 2017-es évi lengyelországi Wroclaw-ban megrendezésre kerülő Világjátékok Táncversenyének Salsa kategóriájában, így Edit és Máté képviseli hazánkat a júliusi salsaversenyen. 

A fiatalokra azonban a két verseny előtt még vár egy nehéz feladat. Mivel mindketten utolsó éves középiskolai tanulók, még át kell esniük az érettségin is, amelyet reméljük, hogy sikerrel teljesítenek, és így teljes erőbedobással készülhetnek a két világversenyre. 

{gallery}tanc{/gallery}