Budaörsi műúszók a budapesti utánpótlás válogatón

0
773

A Magyar Szinkronúszó Szövetség válogatót rendezett az utánpótlás- és juniorkorosztály számára július 1-3. között a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Az ország 14 egyesületének 80 tehetséges sportolója érkezett, hogy bepillantást nyerjenek a válogatottak edzésmunkájába.

A válogatót egy mindenki számára speciális időszak után rendezték meg, hiszen a lányok három hónap karantén után csak 2-4 hete tudtak újra vizes edzéseket végezni. Természetesen a három hónap sem telt tétlenül, hiszen minden klub áttért az online edzésekre, de volt olyan is amikor Szövetség szervezett nyitott edzést az ország minden szinkronúszójának.

Mindkét korosztály válogatóján részt vettek a Budaörsi SC igazolt szinkronúszói is. Utánpótlás korosztályban Halász Hanga, Horváth Anna, Jánosi Zengő és Majoros Anna, míg a junior korosztályban Halász Bíbor mérette meg magát!

„Az igazat megvallva, 2 hét edzés után, a 3 hónapos kihagyást még nagyon éreztük magunkon, nem minden alkalommal mozogtak azok az izmok úgy, ahogy Mi akartuk. Nyugodtan kijelenthetjük, mindent megtettünk, hogy megmutassuk mire vagyunk képesek.” – mondták a lányok.

A felméréseken az általános és speciális képességek mérésén volt a hangsúly, kiegészülve balettfeladatokkal. A vízben most nem az erőnléti feladatokon volt a hangsúly, inkább a korábban elsajátított tudás és a fejleszthetőség volt célkeresztben. A három nap során egy szakmai bizottság – szövetségi kapitány, szövetségi edzők, szakmai bizottság elnöke, balett-, műugróedzők és a versenybírói bizottság elnöke – figyelte és értékelte a lányok munkáját.

Napokon belül meg lesz a válogató eredménye, melyet mindenki izgatottan vár.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here