Budaörsi játszóterek – 3. rész

0
2265

Az ófalu főút és autópálya által határolt területén is több „falubéli játszótér” található, cikksorozatunk harmadik részében ezeket mutatjuk be a város keleti határa felől indulva.

A Kesjár Csaba Általános Iskola mellett, a Szellő utca és az Őszibarack utca kereszteződésénél egy kicsi, de szép színes játszótér van, ahol a szokásos játékok (hinta, libikóka, mászóka – de még milyen mászóka!) mellett még egy régi, hosszú, kissé kopott fakrokodil is nyújtózik a homokban.

Közvetlenül a fűút mellett, a Csillag utcánál is van egy pici játszótér, amelynek különlegessége, hogy a Csillag utcai park bokrokkal ölelt hátsó részén, a kíváncsi szemek elől jól elrejtve található.

A Clementis utca közelében két játszótér is van: az egyik a Mező, a másik pedig a Stefánia utcáról nyílik. Mindkét igen népszerű játszótéren van többféle csúszda, hinta, mászóka, sőt a Mező utcai játszótéren van egy szuper fészekhinta is, a mellette fekvő elkerített pálya pedig labdázásra, focizásra is nagyszerűen alkalmas.

Ezen a területen az utolsó egy kicsi, kissé eldugott játszó, amely a Petőfi utca és a Munkácsy Mihály utca között helyezkedik el. Az óriási, színes toronymászókáról könnyen megismerhető.

Fotók:Petőházi Emese

A cikksorozat eddig megjelent részei:

http://www.budaorsinaplo.hu/archivum/kultura/budaorsi-jatszoterek-2-resz

http://www.budaorsinaplo.hu/archivum/kultura/budaorsi-jatszoterek-1-resz

Fontos tudni, hogy a játszótereken tilos a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás, valamint az állatok bevitele és sétáltatása. A játszótereket a BTG (Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft.) munkatársai felügyelik, és a fenntartással kapcsolatos teendőket is ők látják el.  Amennyiben a játékokkal vagy a parkokkal kapcsolatosan problémát észlelnek, azt jelezhetik a 06-23-421-010-es telefonszámon.