Budaörs biztosította helyét az NB II-ben

0
795

A Soroksár legyőzésével biztossá tették bennmaradásukat a budaörsi felnőtt labdarúgó csapat tagjai az NB II-ben.

A múlt héten esedékes mérkőzést nagyon jó iramban kezdték budaörsi felnőtt futball csapat tagjai a feljutásért küzdő Soroksár ellen. Az első budaörsi helyzetre a 4. percig kellett várni, amikor Horváth Gábor hatalmas kirúgása találta meg elől Horváth Rolandot, aki egy átvételt követően ballal lőtt kapura, ám Jova ezt hatalmas bravúrral ki tudta védeni. A 15. percben azonban a budaörsi csapat MÁR megérdemelten szerezte meg a vezetést. Deli harcolt ki tizenegyest, a labda mögé Stieber állt, aki a jobb alsóba gurított, így 1-0 lett.

A Soroksár a gól után kétszer is megpróbált egyenlíteni, ám Horváth Gábor mindkét alkalommal remekül védett. A 27. percben érkezett a második budaörsi találat. Horváth Roland kapott remek indítást a félpályán, a labdával a kapuig meg sem állt, lövése a jobb alsóba landolt: 2-0 a budaörsi csapatnak.

A 39. percben a soroksáriak gólfelelőse, Lovrencsics Balázs szépített: remek labdát kapott a védelem mögé, majd passzolt el a kilépő Horváth Gábor mellett a bal alsóba (2-1).

A mérkőzés 73. percében Petró cselezte ki a védőjét, majd 18 méterről a jobb felsőbe lőtt (3-1). A 88. percben ismételten Lovrencsics Balázs szerzett gólt a vendégeknek. Lovrencsics érkezett középen a szögletre, majd fejelt a bal felsőbe (3-2).

A hosszabbításban nagyon közel került a Soroksár a pontszerzéshez, Sándor beadására érkezett Lovrencsics, fejese a jobb kapufáról pattant ki. A 93. percben Sajbán Máté feltette az i-re a pontot. Máté cselezte ki a védőjét a tizenhatoson belül, majd passzolt a jobb alsó sarokba (4-2)

Az elmúlt héten Kozármislenyben hat gólt tudott rúgni a csapat, ezúttal pedig négyet vitt be egy NB I-be vágyó Soroksárnak. A Soroksár legyőzésével biztossá tették a budaörsi fiúk a bennmaradásunkat az NB II-ben, és feljöttek a tabellán a 13. helyre.

Forrás: http://www.bsc1924.com/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here