Töredelmesen bevallom, hogy Fehér Balázs Benőről, akinek a rendezésében tegnap este a Budaörsi Latinovits Színházban bemutatták a Koldusoperát, még nem hallottam. De utána nézve az interneten, ez az én tájékozatlanságom, hiszen bár nagyon fiatal (1990-ben született és 2014-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakán), színészként és rendezőként is van mit felmutatnia. Rendezőként szívesen nyúl klasszikusokhoz, például 2012-ben Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésével kezdte még az egyetemen, de 2017-ben már a Radnótiban dirigálta szintén Dosztojevszkijtől A játékost.
Bertolt Brecht 1928-ban a Koldusopera megírásakor szintén nagyon fiatal volt, harminc éves. A darab főhőse Bicska Maxi London sztár bűnözője, akinek a legjobb barátja még régről London rendőrfőkapitánya. Maxi imádja és rendszeresen fel is keresi a kurvákat, ami (majdnem) a veszte lesz. És éppen a „Koldusok barátja” cég tulajdonosának a lányát Peacock Pollyt veszi el feleségül, Polly családján keresztül pedig egy másik bűnözői szintre is betekintést nyerünk, hiszen Peacock iparszerűen üzemelteti a koldulást, a megfelelő „jelmezekért” cserébe a koldulással összejött pénzből természetesen beszedve a maga hasznát.
Brecht idejében a Koldusopera botrányos volt és provokatív. A korabeli jobboldali sajtó lekommunistázta, a baloldali sajtó pedig leanarchistázta ezért a darabért. Most, 2019-ben, itt Magyarországon botrányos-e és van-e áthallás például a mai politikai élet disznóságaira? Hogyne lenne! Amikor arról hallunk, hogy ha 5 koldust lecsuknak, semmit nem old meg, mert mi lesz a többi ötszázzal, ugye hogy eszünkbe jut a tavalyi hajléktalan törvény? És amikor Bicska Maxi – már az akasztófa alatti monológjában – egyebek között arról beszél, hogy ki követ el nagyobb bűnt: aki bankot rabol, vagy aki bankot alapít, nem hajaz ez mondjuk a rendezetlen devizahitelekre? Persze nem én akarom megmondani, hogy „mit gondolt a költő”, nézzék meg a darabot és mondják meg önök!
A budaörsi előadás lényegében egy sörsátor alatt játszódik, ennyi maga a díszlet (Devich Botond), az adott helyszínhez igazítva (A Koldusok cége, egy istálló vagy éppen börtön) benne a kellékeket. A kosztümök (Szakos Kriszta) pedig egyszerűek és beszédesek.
Bicska Maxit a kopasszá maszkírozott Brasch Bence alakítja, akiről azt már tudjuk, hogy a legkülönbözőbb műfajokban hódítja meg rendszeresen az itteni közönséget, de hogy énekelni is úgy tud, ahogy azt annak idején a zeneszerző Kurt Weill elképzelhette, számomra újdonság. 
Nagyot énekel még a darabban Pollyként Kurta Niké (meghívott vendég) és Spolarics Andrea, mint Kocsma Jenny. A Budaörsi Fúvószenekarnak és a zenei vezető Dargay Marcellnek (aki zongorázott és a narrációt is ő mondta be) köszönhetően élőzenés az előadás. Kicsit hangos is, legalábbis az első felvonásban, néha a hangerő a szöveg érthetőségének a rovására megy. Apropó szöveg! Itt-ott kicsit belenyúltak Eörsi István eredeti fordításába, nyilván az aktualizálás (például felmerül az internet) volt a cél, de a módosítás, főként a daloknál, a ritmus miatt nem mindig volt szerencsés.
A további szereplők: Ilyés Róbert, mint Peacock és a felesége Takács Katalin, pont olyanok, mint amilyennek elképzeljük egy Kolduscég vezetőit. S hogy mire nem vállalkozik egy Peachok, illetve egy színész a hatásért? Ilyés Róbert egy nyers hagymát pucol meg és harap bele, mint egy almába a színpad elején magyarázva, hogy miként kell jól koldulni, sőt még a szemét is bedörzsöli vele, hogy „sírjon”. Chován Gábor a rendőr, fekete bőrcuccban és fekete parókában, alig ismertem rá. Néha az volt az érzésem, hogy eltúlozza az érzelmeit, mint több más szereplőnél is, de valószínűleg ezzel éreztette a rendező, hogy ez, amit nézünk, végtére is csak egy színdarab, nem a valóság. S akire szintén alig ismertem rá a fekete paróka és tökéletes smink miatt Bohoczki Sára, aki Lucyt, a rendőrkapitány lányát játssza, ő Bicska Maxi másik szerelme, és a színésznő szép és elegáns és pont annyira „hisztis”, amennyire kell. Végül egy dicséret a mellékszereplőknek, a bandatagoknak, koldusoknak és kurváknak, rendőröknek és főként az őket mozgató koreográfusnak, Widder Kristófnak a látványos betétekért.
Írtam már, hogy a bemutatók után kérdezgetni szoktam a többieket, hogy tetszett nekik az előadás. Tegnap mindenféle választ kaptam. Egy idősebb hölgy szerint csak végig ordították az egészet (ez nem igaz szerintem), egy középkorú férfi könnyedebb szórakozásra számított (hát elszámította magát), egy fél széksorból pedig főként tizenéves fiatalok el is mentek az első felvonás után. Kár, mert a második és harmadik felvonás határozottan jobb volt, mint az indulás.
Fotó: Budaörsi Latinovits Színház
