Elváljak, vagy ne váljak?
A jelenlegi már egy éve tartó bezártságban sokakban felmerülhet a kérdés. Megtörténhet, hogy ez a kérdés már korábban is megfogalmazódott, de egészen tavalyig még volt mód arra, hogy a homokba dugjuk a fejünket, elodázzuk a tettek mezejére lépést. Most ez már nem lehetséges, mert eljött a tisztázás időszaka és az újragondolásé. Ebben az átalakulásban a felek úgy érzik, nem bírják, kikészíti a társuk…, lassan egy légtérben sem szívesen tartózkodnak egymással. Nincs én-idő, fulladoznak, fojtogató egymás közelsége, a jelenlegi élet minden részlete. Semmiben nem értik már meg egymást és parázs vita, sőt mi több, hatalmas veszekedés keletkezik minden közös kommunikációból.
Időnként elmerengünk, hogy hogyan is juthattunk idáig, hisz őrült nagy szerelem volt még anno 10-20 éve…, olyan szép volt minden, szinte tökéletes! Megértettük egymást. Keressük a miérteket, de nem találjuk a megoldást. Végkimerülésig tudjuk emészteni magunkat, a szép emlékek és a „hova jutottunk” spektrumán utazgatva. Végül elgyengülünk és feladjuk: nem látunk más kiutat, csak a válást. „De már vannak közös gyerekeink! Mi lesz velük?” – kérdezzük meg magunktól kétségbeesve. „Ennél bármi jobb lehet!” – adjátok meg végül magatoknak a választ.
Lehetséges, hogy igazatok van! De egy kérdést hadd tegyek fel! Megpróbáltátok megoldani a helyzetet? Kértetek segítséget? Nem, nem a barátokra gondolok. Ők nagyon jól meg tudnak érteni, de csak olaj a tűzre. Külső segítségre gondolok. Ciki?! Ne csináljátok! Nem gondolnám, de megítélés kérdése. Egyet azonban fontos tudni: azzal, hogy elváltok, nem oldottátok meg a problémát.
Valóban megoldás?
Ti örökre, amíg éltek, össze lesztek kötve egymással, mégpedig szülőként. Jön a gyerekek láthatásának kérdése, az osztozkodás és ne gondoljátok, hogy ha jelenleg sem tudtok közös nevezőre jutni apróbb mindennapi dolgokban, akkor majd most, hogy elindítjátok a válást, ez jobb lesz. Vagy azt gondoljátok, hogy a társatok majd mindent békésen nyugtáz, mondván: „persze, Drágám, legyen úgy, ahogy te akarod!”? Ahhoz, hogy a válás is békésen tudjon lebonyolódni, ahhoz is jó kommunikáció szükséges a felek között. De hát pont ez az, ami a házasságban őrületbe kerget már benneteket, hogy nem tudtok megértéssel fordulni egymás felé.
Bennünk van a megoldás kulcsa
Semmi sem oldódik meg magától, CSAK HA MI MEGOLDJUK. A házasság sem működik magától, csak ha MŰKÖDTETJÜK. A megoldáshoz, a működtetéshez mindkét félre szükség van. Elismerem. De valakinek csak el kell kezdeni…! A válásba is legalább akkora energiát kell beletenni, mint a házasság helyrehozatalába. Nem vitatom, vannak olyan helyzetek, amikor a válás a megoldás. A cikkem azoknak szól, akik még látnak némi reménysugarat a házasság megmentésére, akik a szívük mélyén még szeretnék egymást szeretni, csak a harag, a neheztelés, a felhalmozódott, ki nem beszélt sérelmek elfedik a szeretet utolsó szikráját is. Ahhoz azonban mérlegelnetek kell azt a kérdést, hogy mivel járultatok hozzá egyénileg az előállt helyzethez? Felismeritek-e a saját felelősségeteket a kapcsolatotok megromlásában? Nem olyan válaszra gondolok, ami kb. így hangzik (dacosan, sértetten): „Számtalanszor mérlegeltem a hibáimat, DE Ő….!” Amikor felismerjük a saját felelősségünket egy élethelyzetben, ott nincsen DE! Ott kőkemény felismerés, őszinte tükörbe nézés van és megbánás. Amit bocsánatkérés követ, és már el is kezdődött az enyhülés, az egymás megértése és az újrakezdés. Az is lehet, hogy nem újrakezdés követi egymás megértését, mert előfordulhat, hogy mégis válás lesz belőle, de nem mindegy milyen lelkülettel történik a válás folyamata sem. Ha megtörténik az ún. „tükörbe nézés”, akkor már nincs helye vagdalkozásnak és vádaskodásnak, mert mindkét fél pontosan tudja, hogy hol csinálhatta volna másképp. A válást is így érdemes végig csinálni, amennyiben mindenképpen válás mellett döntötök. Megéri megtenni a családotokért, ami örök!
Írta: Kolos Krisztina
Családállító, házassági tanácsadó
Bővebben:
