Az új közösségi közlekedési tarifák március 1-től Budapesten és az agglomerációban

0
285

A https://www.ujtarifa.hu oldalon megjelent a közösségi közlekedésre vonatkozó új tarifarendszer, aminek a része az a megállapodás is, amely 2024. március 1-jétől Budapesten és a főváros agglomerációjában teszi összességében egyszerűbbé, olcsóbbá és igazságosabbá a közösségi közlekedést.

Az új rendszernek köszönhetően a vidékről ingázók az országbérletükkel immár a fővároson belül, a BKK járatain is utazhatnak, az agglomerációból ingázók pedig a Pest-vármegyebérletükkel is használhatják a budapesti buszokat, trolikat és metrókat.

Azok az utasok, akik Budapest-bérlettel (BKK) rendelkeznek, 2024. március 1-jét követően a főváros közigazgatási határain belül utazhatnak a MÁV-START vonatain, a MÁV-HÉV és a Volánbusz-járatain is, a korábban megszokott módon. Ezek a bérletek a budapesti állomások és megállóhelyek között 2. kocsiosztályon még a feláras járatokon is érvényesek: ebben az esetben ráadásul helyjegy váltása nélkül.

„Az új fővárosi agglomerációs közlekedési modell az eddigi legnagyobb lépés a nemzeti tarifaközösség megteremtése, vagyis egy olyan közlekedési rendszer felé, amelyben az egész országban egyetlen, egységes díjtermékkel lehet majd utazni közösségi közlekedésen településeken belül és azon kívül is” – olvasható a tájékoztatóban.

A szerkesztő megjegyzése: Olvasóink többször kérdezték, hogy a csak Budaörsön érvényes Budaörs bérlet megmarad-e, nos a válasz egyértelműen NEM. Ennek tükrében talán érdemes lesz felülvizsgálni az ingyenes helyi buszjárat útvonalát, amit konkrét javaslatokkal az önkormányzat műszaki ügyosztályán lehet kezdeményezni.

További fontos információk:

A korábban létező sokféle bérlettípusból mindössze kettő marad: a vármegye- és az országbérlet. A kilométer alapú bérletek megszűnnek. (Az ún. viszonylati menetjegyek és az okosjegyek természetesen megmaradnak.)

A bérleteknek 2024. március elsejétől elérhető lesz immár a napijegy változata is. Ezek a 24 órára szóló Vármegye24 és Magyarország24 nevű díjtermékek.

Az új tarifarendszerben a 14 év alatti gyermekek és a fogyatékkal élők éppúgy díjmentesen, azaz ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben, mint a nyugdíjasok vagy a nyugdíjszerű ellátásban részesülők (tehát azok a „nyugdíjasok” is, akik még nem töltötték be a 65. életévüket. A szerk. megjegyzése: A jogosultságot azonban a jegykezelő számára hivatalos okirattal igazolni kell!)

A 14 és 25 közötti fiatalokon kívül a közalkalmazottak továbbra is válthatnak 50%-os kedvezménnyel menetjegyet, például a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, tűzoltók. A menetjegyeknél megszűnik a 90%-os, a 33%-os és a 20%-os kedvezménykulcs, így – a teljes árú és a díjmentes változat mellett – kizárólag az 50%-os kedvezményt adó menetjegyek maradnak.

Az ország- és vármegyebérletek esetében azonban nincsen 50%-os változat. Bérletekből kizárólag teljes árút vagy – jogosultság esetén – 90%-os kedvezményt adó változatot lehet vásárolni.

Az árak:

Ország napijegy 4999 Ft
Vármegye napijegy 999 Ft
Országbérlet 18 900 Ft/hó
Vármegye bérlet 9450 Ft/hó
BKK menetjegy egy utazásra 450 Ft (buszvezetőnél 600 Ft, egyéb lehetőségek https://bkk.hu/jegyek-es-berletek/arak/vonaljegy/)

Bővebben: https://www.ujtarifa

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here