Az idén tovább nőttek az ingatlanárak Budaörsön

0
2298

Az utóbbi években igencsak elszálltak a budapesti ingatlanárak, ezért egyre többen szemeznek az agglomerációval. Az itt elhelyezkedő otthonok milliókkal lehetnek olcsóbbak, mint a fővárosi társaik, minőségben viszont egyáltalán nem maradnak el – sőt, vannak olyan esetek, amikor túlszárnyalják azt.

A téli hónapokban sem lassított a piac

Persze az agglomeráció egyes települései között igen nagy eltérések mutatkoznak. A területek népszerűségét tükrözi az átlagárak változása, melyek bővülő tendenciája idén sem állt meg. Ugyan a téli hónapok nem tartoznak az ingatlanpiac éllovasai közé, ennek ellenére az idei év első hónapjaiban folytatódott a 2014 óta tartó bővülés.

Az átlagos árszínvonal országos, illetve Pest megyei szinten 4%-kal emelkedett, ehhez képest Szigetszentmiklóson és Solymáron visszafogottabb – 2-3%-os –, Dunakeszin és Érden ezzel megegyező, Budaörsön és Budakeszin pedig ennél nagyobb mértékű – 5-7%-os – volt a változás az év első két hónapjában.


Az átlagos ingatlanárak változása a fővárosi agglomeráció egyes településein (2018. első két hónapjában)

A százalékoknál értékesebb információt jelent a vásárlóknak, illetve az eladóknak a jelenleg tapasztalható árszínvonal. Ezt az elhelyezkedésen kívül jelentősen befolyásolja a típus. Mindkét esetben alacsony árkategóriába tartoznak a Vecsésen, Szigetszentmiklóson és Érden meghirdetett ingatlanok, de a családi házak szegmensében az országos, valamint a Pest megyei viszonylathoz képest 9-40%-kal magasabb árakkal találkozhatunk az említett településeken.

Néhány kilométer százezres különbséget jelenthet

A Budakeszin, valamint Budaörsön eladásra kínált családi házak 100-180 ezer Ft/m2-rel magasabb átlagárakon érhetők el, amit a típus itt tapasztalható népszerűsége is magyaráz. Ennél nagyobb különbségeket tapasztalhatunk a téglalakásoknál: Vecsés és Budaörs között például 235 ezer Ft/m2 az átlagos eltérés.


Átlagos négyzetméterárak a fővárosi agglomeráció egyes településein (Ft/m2, 2018. februári adatok alapján)

Természetesen az agglomerációban is találunk kiadó ingatlanokat – attól függetlenül, hogy nem ezen van a fő hangsúly. Az átlagos albérletárak több településen – Érden, Budaörsön, Budakeszin, Vecsésen – elmaradnak az országos, illetve a megyei szinttől, a fővároshoz képest pedig akár feleannyiért bérelhetünk egy ugyanolyan alapterületű ingatlant. (Persze ezt a különbséget jelentősen meghatározza, melyik kerületet és települést vesszük górcső alá.)

Albérletek átlagos négyzetméterárai a fővárosi agglomeráció egyes településein (Ft/m2, 2018. februári adatok alapján)

Egyre nagyobb lakásokban élünk, egyre kevesebben

A tavalyi adatok alapján átlagosan alig több mint két ember élt egy lakásban – ez az érték a fővárosra vetítve kevesebb, mint vidéken. A lakásállomány sűrűsége a rendszerváltás óta folyamatosan csökken, míg 1990-ben 2,7 fő élt átlagosan egy otthonban, addig ma alig több mint 2,2.

Ezzel párhuzamosan a lakások mérete bővül: 1990-ben 40% volt a 3 vagy annál több szobás lakások aránya, tavaly viszont már elérte az 52%-ot. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden ingatlanban laknak, sőt a teljes állomány mintegy 10%-a kong az ürességtől.

Forrás: Ingatlannet.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here