Az idén sem esett vissza a budaörsi ingatlanpiac

0
812

Budaörs ingatlanárai kiemelkedőek, a városban a növekedés üteme a boom kezdete óta – a lakáspiacra jellemző ciklikusságból fakadó, az év néhány hónapjában érvényesülő csökkenéstől eltekintve – töretlen. A környező városokhoz képest 20-68%-kal magasabb átlagos Ft/m2 árakra számíthatnak azok, akik itt keresnek eladó ingatlant.

Míg a kiadott építési engedélyek száma idén nagymértékben nőtt, addig az építőipar ismét visszaesett. A szakértők szerint az ágazatban a javulás a jövő évtől várható, 2016-ban mintegy 15%-ot esett a teljesítmény a tavalyi évhez képest. A hanyatlás hátterében meghúzódó egyik ok az egyéb építmények alágazat rosszabb teljesítménye az uniós források hiánya miatt, jövőre viszont az épület-és lakásépítések mellett az egyéb építmények építése is fellendülhet.

Csökkent a lakáspiaci árolló

A használt és az újlakások közötti árkülönbség az utóbbi években jelentősen csökkent, a fővárosban a két típus közötti eltérés 1,3-szoros, két évvel ezelőtt még 1,5-szörös volt. Az árolló záródásának hátterében álló egyik tényező a használt lakások szegmensében bekövetkező ár-, és forgalomnövekedés, mellyel párhuzamosan az újépítésű társaik még az igazán nagy boom előtt állnak. Az év végére lelassult a piac, az árak és forgalom sem emelkedik a jellemző ciklikusság miatt. Arról még nem állnak rendelkezésre pontos adatok, hogy az előzetesen becsült évi 150 ezres tranzakciószámot sikerült-e elérni. Amennyiben nem, az a vásárlók kivárására vezethető vissza, akik kíváncsiak, hogy a piacra kerülő újlakások lenyomják-e a használt társaik árait.

Idén sem álltak meg a budaörsi ingatlanárak

A Budaörsön eladó családi házak a novemberi statisztikák alapján 369 825 Ft-os átlagos négyzetméterenkénti áron találtak gazdára, mely az országos szinthez képest 103%-kal drágább. A lakáspiacon ennél kisebb mértékű eltérés tapasztalható. A téglalakások 447 864 Ft/m2 áron találtak gazdára, ami 9%-kal magasabb árakat jelent az országos átlagárakhoz képest. A panellakások piacán ebben a viszonylatban a 370 690 Ft/m2 átlagár pedig 40%-kal magasabb árszínvonalat jelent.

2015-ben országosan több mint 30%-kal emelkedtek a lakóingatlanok átlagos négyzetméterenkénti árai, ehhez képest idén lényegesen visszafogottabb ütem -7-8%-os emelkedés – érvényesült. A fővárosi agglomeráció városaiban az utóbbi egy évben ehhez a tendenciához képest egyes városokban dinamikusabb – Budaörs, Vecsés -, míg más településeken – Gödöllő – mérsékeltebb árbővülés mutatkozott. A területek között jelentős különbségek tapasztalhatóak az átlagos négyzetméterenkénti árak tekintetében. Budaörs ingatlanárai kiemelkedőek, a városban a növekedés üteme a boom kezdete óta – a lakáspiacra jellemző ciklikusságból fakadó, az év néhány hónapjában érvényesülő csökkenéstől eltekintve – töretlen. A környező városokhoz képest 20-68%-kal magasabb átlagos Ft/m2 árakra számíthatnak azok, akik Budaörsön keresnek eladó ingatlant.

image002A szakértők szerint az árak mérséklődése átmeneti lehet, a hosszabb távon nem jelezhető előre a piaci ütem csökkenése, sem az árak, sem a forgalom tekintetében. Előbbi esetén viszont mérsékeltebb lehet változás, mint az utóbbi két évben tapasztalt. Az újlakásokat vásárlóknak türelmesnek kell lenniük, mivel tíz eladott lakásból kilenc átadása csak 2017-ben vagy 2018-ban várható. Az állomány jelentősen bővülhet, az idén kiadott építési engedélyek száma ugyanis több mint 230-szor volt több az előző évhez viszonyítva, ami uniós összevetésben a legnagyobb bővülésnek számít.

image003Forrás: Ingatlannet.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here