Alsós gyerekek angol nyelv oktatása – helyzetjelentés

0
1663

Hogyan látja egy budaörsi nyelvtanár?

“A legfrissebb vizsgálatok szerint a következő évtizedekben  … az alapfokú iskolázásban öt alapvető készséget kell elsajátítani; az írást, olvasást, elemi számolást, számítógép-kezelést és az angol nyelvet.” (Vekerdy Tamás)

Úgy tűnik, ezt a szükségletet a szülők, a munkáltatók, a nyelvtanárok többsége, és sok esetben maguk a gyerekek is érzik. S bár ez a rádöbbenés, felismerés gyakran már az alsós nyelvtanárokkal szemben is komoly elvárásokat támaszt, melyek közt ügyesen lavírozva kell kialakítania a pedagógusnak saját értékrendszerét, mégsem hunyhatunk szemet felette.

De felismerik-e ezt a jogos igényt az állami oktatás döntéshozói?

A nyelvelsajátítás és a nyelvtanulás kontrasztja

Sajnálatos módon ennek az igénynek a kielégítése nem igazán jelenik meg az állami oktatás tervezésében. Az idegen nyelv (már a szemléletváltást tükrözve szakszerűbben mondva:  a második nyelv) oktatása csupán az általános iskola negyedik osztályától kötelező, tehát 9-10 éves kortól. Nyelvész berkekben jól tudjuk, hogy éppen ez az az életszakasz, ahol lezárul az a nyitottság és képlékenység, amely segítségével a gyerekek ’magukba tudnak szippantani’, vagyis készség szinten el tudnak sajátítani egy másik nyelvet. Az idegen nyelvvel 10 éves kor felett iskolai körülmények közt nyelvtanulás által ismerkedő gyermekek számára legtöbbször sajnos tényleg idegen marad a második nyelv, s kisebb eséllyel fogják tudni mások számára is érthetően kiejteni a szavakat, mondatokat, mely következményeként nehézségekkel küzdenek majd a hallott szöveg megértése során, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy furcsa, csak magyarok által értett ,Hunglish’ jelrendszert  használnak majd az angol nyelv helyett.

“A célnyelvi fürdő”

Az angol nyelv készségszintű elsajátításához tehát kiemelkedően fontos az alsós korosztály “nyelvoktatása”. Az idézőjel használata nem véletlen. Ez a speciális módszertant, s a tanár részéről specifikus kompetenciákat igénylő folyamat ugyanis inkább hasonlít az olyan játékos úszásoktatásra, ahol a gyermek felszabadultan lubickol a szintén a vízben megmártózó, játékban résztvevő oktatójával együtt. Az alsós “nyelvoktatást” tehát ideálisan úgy képzelhetjük el, mintha a gyermekeket célnyelvi fürdőbe mártanánk, amelyben élvezettel lubickolnak nyelvtanárukkal együtt. Ez a fürdő a célnyelvben való elmélyülés, mondókák, dalok, mozgásos játékok, kézműveskedés segítségével, minél több érzékszerv stimulálásával valósulhat meg.

A “medence” ideális esetben a specifikus alsós nyelvi terem, melyet a nyelvtanár a célnak megfelelően strukturálhat, alakíthat. Létrehozhat például célnyelvi készségeket fejlesztő állandó “állomásokat’” amelyeken a gyerekek vetésforgószerűen dolgozhatnak manipulációs eszközök, autentikus források segítségével. Megjelenítheti a célnyelv segítségével elsajátított témákat a teremdekorációban, és megszabadulhat az ebben az esetben csak akadályt képező iskolai padoktól, ezzel teret biztosítva egy puha szőnyegen való körbeüléshez, vagy a nagyobb teret igénylő, a silent period  során különösen fontos mozgásos játékokhoz.

Az “úszódeszka” pedig, amibe a kisgyerekek biztonsággal kapaszkodhatnak nem más, mint  – a legalább az első négy évben –  állandó nyelvpedagógus személye, az általa megteremtett érzelmi biztonság  az ismétlődő rutin és szokásrendszer mellet.

Azzal is tisztában kell lennünk, hogy “a víz alá merülés”, a nyelvi tevékenységekben való elmélyedés időigényes folyamat, hiszen a nyelvórai feladatoknak nem csak az anyag bemutatását, hanem a begyakorlást és az alkalmazást is magába kell foglalniuk.

A valóság inkább verítékben fürdés

Eddig két budaörsi általános iskolában is volt szerencsém tanítani, és úgy gondolom, hogy mindkét helyen felismerte az iskolavezetés azt a társadalmi igényt, hogy a gyerekek készségszinten, alsóban kezdjék el a célnyelv elsajátítását. A jelenlegi munkahelyemen – a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskolában – még délutáni szakkört is biztosítunk az elsősök számára, akik rendszerint élményekkel telve jönnek ki a foglalkozásokról.

Az iskolavezetés azonban nem tud csodákat tenni, erőn felül nem tudja megteremteni az ideális körülményeket. Pedig itt, Budaörsön is egyre nagyobb az igény az angol tanulásra. Bár a nyelvoktatás csoportbontásban folyik, a régióra jellemző nagy tanulói létszám, illetve a német nemzetiségi iskolák érthetően nem elsősorban angol nyelv oktatására való berendezkedése végett, gyakori a 20 fő körüli csoportlétszám. Ez igen magas, ami nem előny semmilyen szempontból sem.  Az alapvetően 10-15 főre kialakított nyelvi terem/termek nem alkalmasak ennyi gyermek befogadására.

A nyelvtanár és kis elsős tanítványai szempontjából tehát következőképp zajlik a valóságban egy nyelvóra: 18 kis elsőssel “vándorlok”  teremről teremre – amelyik osztálynak például testnevelés órája van, oda tudunk bemenni. A nyugalmas, élvezetes nyelvi fürdőzés megteremtését így nehezíti az, hogy nem tudom strukturálni (szükség szerint átrendezni, előkészíteni) a helyszínt, de az elmélyülésre sem jut elég idő, hiszen a 45 perc rabságában élünk mi, pedagógusok és gyerekek egyaránt. Kicsengetéskor pontosan el kell hagynunk a vendégtermünket, hiszen 32 kis másodikos toporog az ajtó előtt, várva, hogy mielőbb tízóraizhasson. Sajnos őket kell néha megvárakoztassam, mert nem tágítok attól, hogy érkezéskor és elváláskor is ne köszönjek el minden kis diákomtól személyesen, a szemébe nézve.

Meg kell mondjam, nem adom fel egy könnyen. Egészen leleményesen feszegetem a korlátokat: gurulós bőrönddel közlekedem az iskolában, amiben szállítom a “hangtechnikát” és a manipulációs tevékenységekhez, játékokhoz szükséges, többnyire  saját pénzen vásárolt, esetleg amerikai adományként  vagy ajándékba kapott temérdek eszközt. (Kedves Hotya Hajni, ez úton is köszönet a kincset érő társasjátékokkal való ellátásért!) Igyekszem a folyosó – és a türelmes kollégák – adta lehetőségeket is maximálisan kihasználni például  parachute – élménypedagógiai játékokra használt speciális “ejtőernyő” – használatával.

Bár az iskola vezetése igyekszik segíteni és biztosítani a zavartalan nyelvoktatást, ezekre az újszerű igényekre az óriási gyermeklétszám, a 45 perces vetésforgók és a sok csoportbontás mellett nincsen felkészülve az iskola épület és a működtetési rendszer sem.

Előfordult például, hogy az önkormányzat által az ország egyik legmodernebb és legjobban felszerelt általános iskolájában a folyosón kellett tartsak egy-egy angol órát. Bár igyekeztünk jót kihozni a helyzetből és élvezni a rengeteg mozgásos játék flow-élményét, mégis csak sajnáltam szegény gyerkőcöket, hogy két játék közt a kövön ülve kell pihegniük. Mégsem ez az ideális, ahogyan az sem, ha tizenéves gyermekekre méretezett padokban teszik ugyan ezt a teremvándorlások során.

Ezek a körülmények nemcsak a gyerekeket érintik, de a “célnyelvi fürdőzést” megteremteni vágyó nyelvtanárokat is, hatalmas energia befektetést igényelve tőlük,  hiszen a folyamatos máshoz való alkalmazkodás, vándorlás, elpakolás-kipakolás mellett részt vállalunk  a szünetekben való folyosói ügyelet ellátásában is a többi kollégával együtt. 

A módszertani képzés hiányosságai

Révész Kinga

Elsősorban alsós nyelvtanárnak titulálom magam, mert igen izgalmasnak és nagy kihívásnak tekintem ennek a korosztálynak a “nyelvoktatását’”.  Gyermekeim születése után Helen Doron módszertanból nemzetközi diplomát szereztem, ami nagymértékben formálta nyelvpedagógusi szemléletemet. Bár a kezdeti lendületet megkaptam a szombathelyi akkori főiskola nagyszerű szakembereitől, arra sajnos nem lettünk kiképezve, például, hogy alsósok esetében hogyan vezessük be az írásbeliséget. Míg a Helen Doron módszertan ezt igen szisztematikusan tanítja, addig az állami nyelvtanárképzésnek ez még most is a hiányossága, nem is beszélve más, fent említett korosztály-specifikus módszertanról.

Hadd idézzek egy, az Új Pedagógiai Szemlében megjelent tanulmányból: “A kerettanterv egyik nagy hiányossága, hogy nem tartalmaz az idegen nyelv oktatás számára módszertani ajánlásokat. Szükségszerű a szemléletváltás. Sokkal rugalmasabb oktatási formákra lenne szükség, de ilyeneket a jelenlegi iskolarendszer aligha tesz lehetővé. (…), pozitív váltás kezdődött a nyelvtanárképzésben (…), de ennek megtartására nem volt elég akarat a döntéshozók rézéről. Ennek következtében megtorpant a kommunikatív szemlélet térhódítása. (…) Az egyetemi szintű nyelvtanárképzés (…) csak a középiskolai nyelvoktatást tartotta szem előtt. (…) Sajnos a (nyelv)tanárképzésből teljesen hiányzik a differenciált nyelvoktatás.

A nagy kérdés – The Big Question

Felmerül bennem a kérdés, hogy a fent részletezett az állam által “biztosított” keretek és körülmények közt, illetve ilyen hiányosságokkal küzdő nyelvtanárképzés mellett hogyan tudjuk elérni a társadalom által elvárt készség szintű angol nyelvtudást? Mi, nyelvtanárok, hogyan tudjuk élményszerűen, megfelelő módszertan felhasználásával differenciáltan, korosztály specifikusan tanítani a gyerekeket? Véleményem szerint kisebb csoda, hogy vannak még olyan általános iskolák, amelyek a zord körülmények, és a merev keretek ellenére is feladatuknak tekintik a minőségi nyelvoktatást.

Bár gimnáziumban is tanítottam, érettségiztettem már, mégis sokkal nagyobb kihívásnak érzem, és hihetetlenül élvezem az általános iskolás korosztály nyelvoktatását. Különleges kiváltságnak tartom, hogy végig kísérhetem őket ezen az életszakaszon, és tanúja lehetek a fejlődésüknek, látva azt, hogyan bontakozik ki értékes személyiségük. Hálás vagyok jelenlegi iskolám rugalmas vezetőségének, amely lehetővé tette, hogy a csoportok igénye szerint válasszak tankönyvet, mentesítve ez által a gyerekeket a teljesíthetetlen elvárások nyomása alól. Hálás vagyok a lelkes, nagy szakmai tudású, harmonikus pedagógus közösségért. Jó látni, hogy az elsőtől angolt tanuló nyolcadikosok többsége rendelkezik Origo Junior nyelvvizsgával, de azt még inkább, hogy rendelkeznek azzal a készséggel, hogy angolul vitatkozzanak, társalogjanak és kifejtsék véleményüket. Hálás vagyok azért, mert ha valamiben nem vagyok biztos a mai nyelvhasználat kapcsán, őket mindig bátran kérdezhetem és készségesen kisegítenek engem, teljesen természetesen kezelve a helyzetet. És nagyon jó lehetőségnek tartom, hogy az iskolavezetés támogat minden olyan kezdeményezést, amely a célnyelv használatát segíti elő. Ebben az évben például egymást látogatjuk meg a diósdi nemzetközi iskolával. Jó látni, hogy lépik túl komfortzónájukat a gyerekek és milyen bátran kapcsolódnak a világ minden részéről érkező kortársaikhoz.

Kívánom, hogy mielőbb legyenek olyan állami döntéshozók, akik felismerik az angol nyelv elsajátításának kiemelt fontosságát, s a nyelvelsajátításhoz méltó körülményeket biztosítanak! A nyelvtanárok energiája ugyanis véges, bár lelkesedésük határtalan.

Írta: Révész Kinga
angol nyelvtanár