A Mátyás templom motívumai gyöngyökből

0
168

A művelődési ház gyöngyfűző szakköréről szóló cikkünknek az ad aktualitást,  hogy alkotó közösségként idén először ők is beneveznek a „Magyar Kézművesség – 2018, valamint Mátyás király és kora kézműves szemmel”című országos pályázatra. A múlt heti foglalkozáson már a legkülönfélébb kész vagy készülő művészi munkákat láthattam, Mátyás király monogramját, Mátyás korabeli medált, láncot.

A Jókai Mór Művelődési Központ gyöngyfűző szakköre is pályázni szeretne a Magyar Kézművességért Alapítvány felhívására, melynek címe: „Magyar Kézművesség – 2018, valamint Mátyás király és kora kézműves szemmel.” A nevezési határidő 2018. június vége az eredményhirdetés pedig 2018. augusztus elején várható, és a kész alkotásokat egy kiállításon mutatják be – erre 25. alkalommal kerül sor –, Budapest egyik legszebb neobarokk épületében, a Duna Palotában.

A budaörsi gyöngyfűző szakkörnek nyolc-kilenc állandó tagja van, a vezetőjük pedig Nagy Gyöngyi népiékszer-készítő. Éppen tíz éve, 2008-ban kapta meg a „Népi iparművész” címet és azóta is számos elismerésben részesítették munkáit. Többek között 2015-ben Budapesten „Gránátalma és Kézműves remekdíj”-at kapott az Élő népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállításon. Gyöngyi a szakkörben ez év januárjában vetette fel ezt a pályázati lehetőséget. Az első áprilisi foglalkozáson már a legkülönfélébb kész vagy készülő művészi munkákat láthattam, Mátyás király monogramját, Mátyás korabeli medált, láncot, illetve van, aki Mátyás templom tetőszerkezetének a mintázatát, más egy rózsaablakot, megint más egy szépen ívelt kőpárkányt választott magának, hogy gyöngyfűzési technikával elkészítse. A szakkörtagok saját maguk tervezik meg és rajzolják le, hogy mi legyen az aprócska gyöngyökből, és már az előkészítés sok órai figyelmet igényel, majd az összeállítás még nagyobb koncentrációt és szintén hosszú időt kíván meg.

Az országos pályázatra egy pályázó maximum három alkotást adhat be, de egyénileg és alkotóközösségként is lehet jelentkezni. A budaörsi gyöngyfűző szakkör, mint alkotó közösség, most először nevez, aminek a díja 6 500 forint (egyéni 4 500 forint), és ehhez jön még az anyagköltség, ami nem kevés, hiszen egy 5 grammos gyöngycsomag ára mintegy ezer forint, és sok kell belőle, hiszen sokféle színnel és formával kell dolgozni.

A budaörsi szakkörön készített eddigi munkákból már egy önálló kiállítást is meg lehetne szervezni, sőt, nemcsak lehetne, hiszen volt is már egy-egy a művelődési házban, a városháza aulájában, illetve a Holdfény utcai óvodában. Ám amit itt a hölgyek készítenek, azt jellemzően ajándéknak szánják, illetve akad, akik kézműves vásáron értékesíti.

Ha valaki szeretne a szakkörhöz csatlakozni, az a legegyszerűbb, ha elmegy egy foglalkozásra, ami páratlan heteken kedden 16.30-tól 18.30-ig tart, a helyszín pedig a Jókai (Budaörs, Szabadság út 26.). Fontos, hogy mindenki saját anyagból dolgozik, tehát gyöngyöt is vigyen magával. Mi pedig ígérjük, hogy a pályázat eredményéről nyár végén majd beszámolunk.   

A készülő munkák: