Az elmúlt hetekben a koronavírus járvány kapcsán újból reflektorfénybe került a kórházi ágyszámok kérdése. Az egészségpolitikusok döntő hányada egyetért abban, hogy az egészségügyi ellátásban a szakellátás súlyát a költséghatékonyabb járóbeteg ellátás és az egynapos sebészet felé kell elmozdítani. Ennek részeként régiónkban a százezer lakosra jutó ágyszámkapacitás 17 év alatt (2017-ig) Lengyelország kivételével mindenhol csökkent.
A kórházi ágyak százezer lakosra jutó száma az ezredforduló óta 2017-ig 14%-kal csökkent Magyarországon (ennek túlnyomó része (10%) 2006-2007-ben valósult meg, de 2010 óta is 2%-kal mérséklődött az ágyszám), s hasonló mértékű a változás Csehországban (-15%). A szlovákok 26%-os, Ausztriában pedig 7%-os ágyszám csökkentést hajtottak végre. Mindezek hatására 2017-ben mindhárom Visegrádi országban kevesebb ágy jut százezer lakosra, mint Magyarországon, Szlovákiában 17%-kal, Csehországban és Lengyelországban 6-6%-kal. A jóval módosabb Ausztriában viszont 5%-kal több jut.
Kórházi ágyak száma százezer lakosra vetítve 2000-2017 (db)
FORRÁS: KSH Stadat
Az elmúlt közel húsz évben a szemészet, a bőrgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a reumatológia[1] esetében csökkent legnagyobb mértékben a kórházi aktív ágyszám. Kérdés, hogy a jelenben mely szakmák esetében lehet indokolt a további csökkentés. További kérdés, hogy amikor szükségkórházak felállítására szorulunk, akkor érdemes-e a kapacitások csökkentéséről beszélni, hiszen az az egészségügyi létszámszükségletet is mérsékli. Eközben a 65 éven felüli (nyugdíjas korú) orvosok munkájára is nagy igény mutatkozik, különösen a háziorvosok esetében.
[1] Dr. Dózsa Csaba, Dr. Kövi Rita, Borbás Fanni: fekvőbeteg szakellátás struktúra-átalakításának hatása a járóbeteg szakellátásra IME XIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2015. ÁPRILIS
Forrás: GKI sajtóközlemény
