Október 15. a Fehér Bot, azaz a látássérültek világnapja. A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete a korábbi években ilyenkor rendezett már jótékonysági bált, majd koncerteket, az idén pedig délelőtt a Budaörsi Botorkálóra hívta meg a partnereit a budaörsi buszvégállomáshoz, délben egy szakmai műhelymunka keretében folytatódott a program, délután pedig néhány ismert és vakmerő fiatal beszélget az elfogadásról, amiről kisfilm is készül.
A Budaörsi Botorkálón párokban kaptunk feladatokat, egyebek között lapunk két munkatársa is, és az egyikünknek bekötött szemmel és egy fehér bottal kellett a buszmegállóból a vakvezető sávon eljutni az orvosi rendelő felé, az úttesten is áthaladva és vissza, míg a másikunk látósegítőként irányította őt. Igen tanulságos volt, egyrészt megtapasztalni, hogy míg futás vagy séta közben sokan zavarónak érezzük, hogy a sima aszfaltból „túlzottan” kiállnak a kockák, miután megértettük a funkcióját, sőt, erre hagyatkozva kellett volna tájékozódni, máris úgy éreztük, hogy nem is igazán elegendő a bordázás.
„A nyitottságot, az empátiát növelik reményeink szerint ezek a rendezvények” – mondta a résztvevőket köszöntve Nyikes Fatime az egyesület elnöke. Majd a mai program ötletgazdája, Gyarmati Enikő látósegítő azt emelte ki, hogy „két okból rendeztük meg ezt a kis versenyt. Egyrészt mert régóta halljuk, hogy a személyes tapasztalat, az átélés mennyivel fontosabb, mintha csak mások mondják, hogy milyen például vakon élni. Másrészt az egyesületünk rendszeresen szervez ehhez hasonló érzékenyítő programokat gyerekeknek, és bár szeretnénk felnőtteknek is, őket nehezebb elérni, különösen munkaidőben. Ezért külön köszönjük azoknak, akik most itt vannak.”
„A botot magunk előtt tartva, vállszélességben mozgassuk magunk előtt lazán, hogy érezzük az előttünk lévő utat” – kaptunk egy kis villámoktatást Jenei András elnök-helyettestől.
A leggyorsabb párnak mintegy 4 perc alatt sikerült megtenni a kijelölt mintegy 80-100 métert, a leglassabbnak több mint tíz percbe telt, de ez így természetes. Hiszen látóként vagy bekötött szemmel, illetve vakon mindannyian különbözőek vagyunk. Ahogy Nyikes Fatime fogalmazott, amikor kiértékeltük a tapasztalatokat, attól, hogy valaki elveszíti a látását, az alapszemélyisége nem változik. Ezért volt eltérő most is, hogy ki az, aki tényleg megbízott a segítőjében, hogy jó felé irányítja, illetve ki az, aki azt igényelte, hogy a segítő egész közel álljon hozzá, mást meg ez éppen zavarta és nagyobb távolságot szeretett volna.
Délben egy szakmai műhelymunka keretében folytatódott a Fehér Bot Napja a PostArton, ahol Nyikes Fatime elnök a főként hivatalokból érkező szakembereknek mutatta be az egyesületet és szó volt az empátiától, a toleranciáról, a szubszidiaritásról, a hálózatépítésről és mentorálásról. Természetesen a Buláke által működtett rehabilitációs központ is szóba került. Ez az esemény jelenleg is tart és zártkörű.
Nem úgy utána, ugyanitt 16 órától 17 óráig a „Nevetőgörcs – avagy: nézzük mindig az élet napos oldalát!” című rendezvényt, ami formabontó beszélgetés néhány ismert és vakmerő személlyel elfogadásról, vakságról, segítésről, odafigyelésről. Erről egy kisfilm is készül, amit hamarosan meg lehet majd az interneten tekinteni. (Frissítés: ez az esemény sajnos elmaradt, mivel a helyi sajtón kívül nem jelent meg más érdeklődő. Különösen a célcsoport fiatalok távolmaradása szomorú a szerk.)
“Ma Magyarországon több mint 80 000 látássérült személy él. Ezen felül évente több mint 6000 ember veszíti el a látását. Egyesületünk 2005-től dolgozik azért, hogy a látássérült emberek is társadalmunk hasznos tagjává válhassanak, hiszen számukra, épp olyan fontos a munka, az elismerés, amilyen látó társaiknak” – olvasható a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete közösségi oldalán, illetve írtuk korábbi cikkünkben. “Te mit tennél ilyen sötétségben? Köszönjük, ha Te is figyelsz ránk!” És ne csak októberben, a látás hónapján, vagy éppen október 15-én a Fehér Bot Világnapján.
Bővebb információ róluk ITT és ITT.
Az egyesület elnöke: Nyikes Fatime (Róla többek között ITT írtunk.)
