Hogyan találj társat 40plusz, 50plusz, 60plusz évesen? 4. rész
Már az első részben azt ígértük, hogy nemcsak általánosságban adunk a társkereséshez gyakorlati tanácsokat, hanem sok egyedi történetet is elmesélünk. A második egy 60+os, ám igen fiatalos özvegy nagymama, Melinda beszámolója.
„Hamar kiderült, hogy mást akarunk, de így se volt jó érzés az el se kezdődött kapcsolat befejezése. A két valódi randink és a tucatnyi videós beszélgetés után ugyanis alig vártam a harmadik személyes találkozást, de mindig volt rá kifogása, hogy miért nem tud 60, francos hatvan kilométert utazni értem. Mert sokat dolgozik, mert fáradt, vagy mert éppen a lányát várja. Nem hiszem, hogy hazudott volna, de én meg úgy éreztem, hogy ha már végre eldöntöttem, hogy leteszem a gyászt és ismerkedni szeretnék, akkor hajrá!” – kezdi a történetét Melinda. Így folytatva: – „Egyébként pont ő volt az, aki erre rádöbbentett. Ugyanis, amikor először regisztráltam a társkeresőre a férjem halála után egy évvel, a bemutatkozásom lényegében arról szólt, hogy szeretem még azt, aki már nincs velem és gyere, segíts elfelejteni őt. Ennél nagyobb butaságot nem is írhattam volna, most már tudom, de Dezső (nevezzük így) mégis ezért jelölt be és keresett meg. Majd három hét múlva már azt mondta, nem akar senkit feledtetni és senkit pótolni. Csakhogy ekkorra meg már én tudtam, hogy nem is kell, mert az által lettem az, aki most vagyok, hogy Palival hosszú éveken át ott voltunk egymásnak, de ő már nincs, én pedig élni szeretnék tovább, és ha lehet, 60 felett is újra szerelemmel szeretni egy férfit, aki még véletlenül se hasonlítson semmiben Palira. Mert hiába imádom a gyerekeimet, az unokáimat, hiába vannak klassz barátaim, szeretem a munkámat, ami szintén nagyon fontos, egy valódi társ nélkül számomra nem teljes az élet. Nem, kedves fiatalok, ne mosolyogjatok! Ez nem korhoz kötött, hanem pusztán a szerencséhez, hogy megérint-e valaki, megtalál-e az érzés.”
Miben akart mást Melinda és Dezső? „Dezső még benne volt/van egy válás pénzügyi rendezésében, és bár már nyugdíjas lehetne, számára az élet most is, ahogy azt hiszem korábban is mindig, a munkából áll (szó szerint a nehéz fizikai munkából), hogy meglegyen az anyagi biztonsága. Az ő hosszú távú tervei között nem az szerepel, hogy újra rátaláljon a boldogság, egy nő, akivel együtt élhetnek a mindennapokban, hanem hogy kifizesse a volt feleségének, ami a nőnek „jár” (ezt nem bíróság mondta ki, ahogy mesélte, hanem megegyeztek, de persze ez se ilyen egyszerű). Majd ha ez megvan, akkor az ország másik végébe költözik a felnőtt lányához, mert „már csak ketten vannak egymásnak”. Távlatilag is. Amit kívülállóként nagyon nehéz megérteni, hiszen egy huszonéves lánynak, még ha több kudarcos kapcsolaton is van túl, a jövő nem az apjával való együttélés, hanem egy férj és a gyerekek. Még akkor is, ha (egy már lezárt élsportolói sikerekkel nagyszerű múlttal) új karrier előtt áll, és most még tényleg nem a családalapítás számára az első.
De visszatérve Dezsőhöz, mint kiderült, ő tehát egy tipikus laza kapcsolatot szeretne, mindenféle elkötelezettség nélkül. Egy nőt, akit ha éppen mindketten ráérnek (na, ilyen egy darabig ritkán lesz) felhívhat, néhány órát vagy talán egy napot együtt vannak, és azután ki-ki megy a saját dolgára. Egy olyan nőt, aki nem várja, hogy mikor hívja, akit nem aggaszt, ha pár napra eltűnik, mert eszébe se jut, hogy esetleg baja esett a másiknak. Ezzel szemben nekem rögtön ez ugrott be, amikor két napig nem csengett a telefonom, hogy ha kórházba került vagy más baj érte, még értesítést sem kapok erről senkitől. Ő olyan nőt keres, aki nem akarja rögtön elmondani neki, ha öröm vagy bánat éri, akinek nincs „közlési kényszere”, én meg olyan férfit, akivel akár azonnal és mindent megoszthatok, mert velem örül vagy vigasztal, ha szükséges.
Gondolhatjátok azt, hogy ugyan már, egyszerűen nem jöttem be a férfinak, de nem erről volt szó. Azt is mondhatjátok, amit ő, persze finomabban fogalmazott nálam, hogy „de mi a fenét akarok két találkozás és pár hetes videós csevegés után”. Hagyni kellett volna még időt, hogy mi alakul ki belőle és nem kitálalni neki a valódi célomat, hogy minél hamarabb és minél többet vele szeretnék lenni? Időt? Egyrészt 60 felett pont abból van már kevés, másrészt nem tudom, hogy számítana-e bármit még egy hónap, meg még egy és még egy, ha most ennyire mást akarunk. Szerintem nem.”
Hogy találkozott-e már Melinda Dezsőn kívül másokkal? „Igen, még előtte Mártonnal, aki rövid egyeztetés után a saját fotókiállítására hívott el. A képei nagyon tetszettek, okos, értelmes ember, jót beszélgettünk, de.., ahogy szokták mondani a kémia teljes hiányával. Ennyi. Istvánnal pedig hosszan (ez persze relatív, de egy darabig) leveleztünk, sétákról írt, meg romantikáról, teljesen elfogadható stílusban, de a személyes találkozást nem forszírozta, én meg ekkor már Dezső miatt még kevésbé. Úgy látom, hogy elég sokan vannak a társkeresőn, akik nem is szeretnének eljutni a találkozásig, csak unalmukban vagy ki tudja miért, írogatnak, csetelgetnek. Nincs is ezzel semmi baj, ha olyan emberre bukkannak, akinek szintén elég ennyi, az illúziója, hogy ha akarná, lehetne valakije. Már Dezső után beszélgettünk egy kávézóban Bélával, aki szív alakú bonbont is hozott, nos ez a találkozás elég megrendítő volt. Megtudtam, hogy még mindig a feleségével él, aki tavaly 160 kilogrammról fogyott le és azóta megcsalja, amúgy meg 38 éve vannak együtt, rengeteg gyereket nevelnek, de az asszonyt semmi más nem érdekli, csak a pénz, hogy vásárolgasson, és a nagyobb gyerekekre bízza a kisebbeket, miközben nyomkodja a telefonját a társkeresőn. Béla meg most vissza akar vágni neki, és ezt még el is mesélte! Még aznap este hívott fel Messengeren Ákos, aki özvegy, és a gyászév leteltével nagyon tudatosan egy olyan nőt keres, aki mihamarabb beköltözne hozzá otthonos, vidéki házába. Akit majd „kiválaszt” attól „hűséget” vár el, minden téren, ahogy ő sem csalta meg soha az elmúlt negyven évben a feleségét, pedig párszor megkísértették a kolléganői, akiknek ő volt a főnöke. Ákossal nagyon jót beszélgetünk azóta is mindenféléről, a munkájában elért eredményeire büszke, de mégis a diploma hiánya miatt, amit a hetvenes években politikai okokból nem szerezhetett meg, kicsit frusztrált. Ugyanakkor egy normális, következetesen gondolkodó, nem igazán lelkizős ember. Még a reménybeli párom is lehetne, ha…, ha nem lett volna végig az az érzésem, hogy az okos, diplomás, sikeres elhunyt felesége után, akit nagyon tisztelt és szeretett, annyira más típusú embert keres, hogy új társát szinte feltétel nélkül ő szeretné majd irányítani. Hát ez aligha én leszek!
Ja igen, Iván! Fura kis figura. Nálam tíz évvel fiatalabb, mégis felhívott. Alig hagyott szóhoz jutni, miközben szidta a társkereső nőket, akiket csak az érdekel, van-e neki háza, kocsija meg pénze, az ő személye egyáltalán nem. Mivel egyszer-egyszer belekérdeztem, hogy rendben, akkor inkább beszélgessünk róla, hogy mit szeret, miért keres társat, kiderült, hogy soha életében nem élt még együtt senkivel, de van egy „véletlen” kislánya, akivel viszont nincs kapcsolata, mert. Csak. A csattanó, hogy ezek után a társkereső oldalon hagyott egy üzenetet, miszerint nagyon sajnálja, de ő nem engem keres, és sok sikert kíván. Jaj!
Miklóst sajnálom, és nem is tudom hova tenni. A profilja szerint saját vállalkozása van, a képeken egy átlagos kinézetű, kopaszodó hatvanas férfi. De írni nem szeret, ezért inkább beszéljünk telefon – kérte. Ok, beszéljünk. Csakhogy egy gégeműtét miatt nem lehet hallani, amit mond, igencsak meg kellett erőltetnem magam, hogy kitaláljam a hiányzó szavakat a mondataiból. Annyi mindenesetre lejött, hogy megkeseredett ember, a nők jellemzően becsapják, tízből kilenc indok lemondja a megbeszélt találkát, pedig ő ott él egyedül a házában, ahova szívesen befogadna valakit, akit szerethet. Elég ostobán azt javasoltam neki, hogy mivel nehezen értem, mit mond, inkább beszélgessünk majd személyesen. Mikor? Hát én is egy lettem a kilencből, akinek nem igazán akaródzik ennél több időt szánni Miklósra, és tudom, nagyon csúnya dolog, de ha hív, már kinyomom.
Belefutottam jó pár bunkóba is, akik minősíthetetlen ajánlatokkal bombázzák ”áldozataikat”, de ez szerencsére hamar kiderül. Annyi intelligenciám pedig van, hogy felismerjem az álprofilokat, akik külföldi oldalakról lopják le sármos pasik fotóit és teszik ki a saját képük helyett, és persze mind orvosok meg csúcsmenedzserek, meg minimum Cambridge-ben tanultak.
Dezsőn és a vele való, nevezzük így, rövidke kalandomon és a fent leírt tapasztalatokon kívül, volt azért még pozitív hozadéka az internetes társkeresésemnek. Egy új teniszpartner, egy új már-már barátnő, aki figyelmeztetni akart az ilyen fórumokon rám leselkedő veszélyekre, mert neki egy pasi ellen távolságtartási végzést kellett kérnie. És bár nem kérdeztétek, de: most már azt is tudom, hogy mit akarok, és nem adom fel. Ma új profilt készítettem, ebben én is a pozitivitást és nem a kétségbeesést megüzenve kifelé, és az első kép helyett, ahol alig látszik a szemüvegtől, hogy milyen is vagyok, feltettem több friss, vidám fotót, és várom, hogy még egyszer (köszönöm a sorsnak, hogy annak idején Palit adta nekem) megtaláljon a boldogság” – zárta egy hónapja a beszámolót Melinda.
Majd tegnap újra felhívott, hogy a története folytatódott, új fordulatokat vett:
„Megismerkedtem Lászlóval!” – újságolta. – „Pár napos csetelés, videós beszélgetés után belevágtunk a közepébe és elutaztunk közösen öt napra, itt belföldön. Rengeteg közös élmény, hihetetlen összhang, azt hiszem, nevezhetem boldogságnak” – mondja Melinda. De amikor ki-ki hazatért, László nem jelentkezett. Melinda próbálkozott, de László türelmet kért, mondván, hogy végig kell gondolnia, valóban szeretne-e a már évek óta magányos életében ekkora változást. „Azt hittem minden megismétlődik úgy, ahogy Dezsővel volt, és szenvedtem, mert a sok jó tulajdonságom mellett van egy nagyon rossz, a türelmetlenség és hogy nehezen viselem a bizonytalanságot. Pár nap telt azonban csak el, és László jelentkezett, hogy csak és kizárólag vele van baj, nem velem, abban lett bizonytalan, hogy ő meg tud-e felelni az én elvárásaimnak, és nem abban, hogy engem képes lenne-e szeretni. Mivel végre beszéltünk róla, azt hiszem, hogy mindent tisztáztunk. Most már az újabb közös hétvégét tervezzük. Nagyon biztatóan alakul megint minden, de persze még nagyon az elején vagyunk az ismerkedésnek, ezért a barátaim erősen óvnak, hogy ilyen hamar elkötelezzem magam. Hát, csak óvjanak, nekik meg az a dolguk” – zárta a beszámolót nevetve Melinda.
Sorozatunk eddigi cikkei:
Hogyan találj társat 40plusz, 50plusz, 60plusz évesen? 1. rész
Párt keresel az újrakezdéshez? Csetlesz-botlasz az interneten? Akkor olvasd el ezt a cikket!
