6 tipp az érettségihez

0
316

Nem tévesztettük el a dátumot, valóban az érettségiről beszélünk. Hogy miért? Mert az egyetlen biztos „trükk” a sikeres érettségihez, ha kellő időben megkezded a felkészülést. Az e-learning matekérettségi felkészítő képzést biztosító e-Palatábla Alapítvány elmond néhány olyan tippet, amelyet az online tananyag fejlesztése során figyelembe vettek, és neked is nagy segítségedre lehet a következő hónapokban.

Sok kicsi sokra megy!

Ez az örök érvényű igazság nem csak a pénzre érvényes, de a tanulásra is. Hiszen a legjobb, amit tehetsz egy sikeres érettségihez (no és persze bármilyen vizsgához), ha idejében elkezded a felkészülést. Miért? Egész egyszerűen így nem kell stresszelned a vizsgák előtt, és nem kell hatalmas mennyiségű tananyagot néhány nap alatt megtanulni. „A www.epalatabla.hu oldalon elérhető e-learning matekérettségi felkészítő képzés összeállítása során mi magunk is arra törekedtünk, hogy több kisebb témakörre bontsuk szét a tananyagot. Így a tanév 19 hetére osztottuk a témaköröket, majd több héten keresztül a közép- és emelt szintű érettségi szimulációjával folytatjuk a felkészítést, az utolsó 3 hét pedig már az emelt szintű szóbeli matematikaérettségi kidolgozott tételeit tartalmazza” – tájékoztatott Fauszt András, az e-Palatábla Alapítvány elnöke.

Készíts felkészülési tervet!

Ki ismerhetné jobban a teherbírásodat, az időbeosztásodat és a céljaidat, mint Te magad? Éppen ezért neked magadnak kell egy olyan ütemtervet – ha úgy tetszik stratégiát – készítened, ami mankóként vezet majd a következő hónapokban. Vigyázat! Murphy az érettségizőket sem kíméli, így ha abba a hibába esel, hogy az érettségiig hátralévő tanulnivalót tökéletesen egyenletesen osztod be, biztos lehetsz benne, hogy már néhány hét után közbejön valami, ami felborítja a tervedet. Minden új résznél, témánál ezért hagyj néhány tartaléknapokat arra az esetre, ha bármi – betegség, egy váratlan buli vagy heveny tanulási undor – jelentkezne.

Tanulj egyedül!

Kár azzal hitegetned magadat, hogy együtt könnyebben megy a tanulás. Valójában a barátok, tanulókörök és közösségi csoportok inkább csak elterelik a figyelmedet az adott feladatról, és az eredetileg tanulásra szánt egy órából könnyen több óra is lehet, anélkül, hogy haladtál volna. Éppen ezért sokkal hasznosabb, ha a társasági programjaidat jól elkülöníted a tanulási időtől.

„Ismerve a most érettségiző korosztály digitális eszközök iránti szenvedélyét, illetve tudva azt, hogy az e-learning a legmodernebb eszköze annak, hogy hatékonyan és szabadon lehessen tanulni számítógépen, mindenképpen érdemes ma már ezt a tanulási módot is beépíteni a felkészülésbe.  Mivel az igazi e-learning tananyagok egyik legfontosabb ismérve a folyamatos interakció, ami ébren tartja a tanuló érdeklődését, ezért itt minimális kockázata van annak, hogy elkalandozik a figyelem” – emelte ki Fauszt András.

Szerezz rutint!

Bármilyen tantárgyról is legyen szó, a típusfeladatokból, kérdésekből mindig érdemes sokat megoldani, hiszen így nem csak elmélyülnek a témakör legfontosabb ismeretei, de olyan rutint szerezhetsz a feladatok megoldásánál, amely a vizsgadrukk során hatalmas előnyt fog jelenteni. Sőt, az egyszerűbb feladatok begyakorlása a bonyolultabb példák megoldásában is nagy segítségedre lesz.

De hát ennek semmi értelme…

Kiben nem merült még fel a kérdés egy-egy téma vagy akár komplett tantárgy kapcsán, hogy „de hát ezt az életben nem fogom használni!” Valóban nincs szükség trigonometriára, logaritmus függvényre vagy a gráfelméletre, ha a közértben vásárolunk. Ahhoz azonban, hogy egy-egy nehezen érthető anyagot elsajátíts, mindig érdemes elgondolkodni azon, hogy mihez kapcsolható a való életben.

„Ahhoz, hogy a tanulás valóban hatékony legyen, fontos látni az adott tananyag gyakorlati alkalmazását, hasznát is. Éppen ezért a matekérettségi felkészítő képzés minden témaköre tartalmazza az elmélet és a gyakorló példák mellett azt is, hogy az adott téma, feladatok hol és hogyan jelennek meg a mindennapi életünkben. Különösen igaz ez a mai tinédzserekre, akik mereven elutasítanak mindent, aminek nem látják értelmét” – hangsúlyozta ki Fauszt András.

És végül, de nem utolsó sorban a nagy kedvenc: tarts szünetet!

Mivel az agyad csak egy bizonyos ideig képes bírni a kemény munkát, hiába gubbasztasz órákat a könyv felett vagy a számítógép mellett, az nem lesz hatékony. Egyrész az iskolai órákhoz hasonlóan minden órába iktass be 10-20 perc pihenést, amikor átmozgatod magadat, eszel valami finomat, zenét hallgatsz vagy éppen a házi kedvenceddel játszol. Másrészt lőj be egy maximum időpontot, ami után már nem tanulsz. Ugye, milyen egyszerű?