Budaörs elismerése 53 szempont alapján

0
173
Budaörs a legfejlettebb város, amiért díjat kapott a település. Az Egyensúly Intézet 2023-ban készítette el az úgynevezett „településindex”-et, mely 53 szempont alapján értékeli az önkormányzatok fejlődését. Külön kezelik a fővárosi kerületeket, a megyeszékhelyeket, a 15 ezer lakos feletti és alatti településeket, valamint a községeket. Budaörs a 15 ezer fő feletti városok versenyében szerezte meg az első helyet. Az indoklás szerint többek között azzal érdemelte ki, hogy nálunk magas az egy lakosra jutó nettó jövedelem, jelentős az egy főre jutó iparűzési adó, illetve a diplomások aránya is kiemelkedő.
A díjátadó ünnepségre került sor most, 2024. április 17-én a Gödöllői Királyi Kastélyban, ahol Wittinghoff Tamás polgármester vette át a kisplasztikát. A polgármester elmondta, hogy ez az elismerés minden budaörsi lakost és Budaörsön megtelepedett vállalkozást is illet.
Korábbi cikkünk az elismerésről: ITT olvasható.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here