Budaörsi művészek közös kiállítása – Meghívó

0
420

FELEM VAGY – Nyíltszíni párbaj ecsettel – Gulyás Boglárka képzőművész és Somogyi Ferenc szobrász közös kiállításának megnyitója 2018. március 13-án 18 órakor a PostART-on.
A megnyitó beszédet mondja: Haász Mónika művészeti menedzser
Közreműködik a SoFeat duo (Karikás Zsófi – ének és Kiss Péter – gitár).

Somogyi Ferenc szobrász:
Néhány évvel ezelőtt, egy kiállítás megnyitóm alkalmával egy fiatal hölgy odalépett hozzám és azt mondta: „Nem is tudtam, hogy ilyen szobrok is vannak. Számomra eddig a Szobor, az vaskos és nehéz, hideg és élettelen tárgy volt. Itt meg mit látok? Csupa könnyed, légies formát, teli színnel, humorral, finom erotikával és élettel. Köszönöm ezt a csodálatos élményt!” Mondhatom, nekem is emlékezetes volt ez a kijelentés, mert tökéletesen megfogalmazta azt, amit én a szobrászat eszközeivel próbálok, szavak nélkül, már évek óta kibontani.— Mint sejthető, már egész kis lurkóként rengeteget rajzoltam, fúrtam faragtam, s minden elképzelhető anyagból: krétából, drótból, téglából, szappanból, próbáltam kis figurákat készíteni. Kopácsoltam téglába egy „Talpramagyar” Petőfit, papírból kasíroztam lovacskát, és kőből is egész érdekes dolgokat sikerült kifaragnom.

Gulyás Boglárka grafikus, textil- és festőművész grafikái, festményei, szobrai és textilmunkái mind egyazon célt szolgálnak: valami kedvességet akar elindítani velük az emberekben. Mindezt azért, hogy reményt lássanak és megtalálják a lezárt ajtók helyett a nyíló ablakokat, melyeknek – bár töröttek, koszosak is – mégis van keretük, amelyek egyben tartják őket. Az ablakokon át új távlatba léphet bárki, aki merészeli ezeket az ablakokat kinyitni…