„Én már nem akarok aktív lenni a közéletben”
Tollner József az Illyés gimnázium matektanára az egyik fő szervezője ma az oktatás ügye melletti helyi demonstrációknak. Így nem is volt annyira meglepő, hogy amikor az „Erről írtunk 10, 20 és 30 éve” című új sorozatunkhoz a 2023 decemberi számunk készítésekor az 1993-ban megjelent cikkeink között keresgéltünk, a tanár úr, mint a helyi Fidesz új elnöke nyilatkozott lapunknak. Jóslata, hogy „az emberek nem fognak egy olyan arrogáns, túl magabiztos emberre szavazni, mint Orbán”, nem vált be. Ő pedig nagyon hamar ki is lépett a pártból és egyet hátrébb lépett a politikától. Maradt az, ami mindig is szeretett volna lenni: tanár. Következzék tehát Tollner József portréja, aki 41 éve tanít Budaörsön, és 37. éve az Illyésben.
Emlékszel még erre az 1993-as nyilatkozatodra? Hogy keveredtél bő 30 évvel ezelőtt a Fideszhez?
A nyilatkozatra nem emlékszem, de a cikketeket olvastam. Úgy kezdődött, hogy ott voltam Nagy Imre újratemetésén 1989-ben a Hősök terén és Orbán Viktor beszéde után úgy éreztem, köztük a helyem. Kerestem a Fidesszel a kapcsolatot és végül be is léptem.
A Hősök terei beszédnél persze nem tudhattad, hogy akkor már az oroszok megkezdték a csapataik kivonását, amiről Orbánnak szóltak, és azzal, hogy ezt a figyelmeztetés ellenére mégis szóba hozta, veszélyeztette a háttérben megkötött megállapodást.
A budaörsi Fidesz csoport tagja tehát akkor lettem, és miután az akkori vezető Selmeczi Gabriella bekerült az országos elnökségbe, engem választottak meg helyette. Nekem addig volt szimpatikus a Fidesz, amíg nem láttam belülről. Miután budaörsi elnökként személyesen is találkoztam a vezetőkkel, köztük Orbánnal, onnantól számomra nagyon visszatetsző volt az a primitív, alpári, arrogáns viselkedés, amit a zártkörű beszélgetéseken tapasztaltam tőle. Előtte csak a média által kialakított képet ismertem, és csak a nagyközönségnek szánt szalonképes mondatokat hallottam tőle, de azután őt megismerve úgy éreztem, hogy nincs helye a magyar közéletben. Már akkor is ellenségnek tekintett mindenkit, aki nem vele volt. A saját pártján belül is elnyomta a potenciális riválisait. Itt elsősorban Fodor Gáborra gondolok, aki akkor népszerűbb volt a Fideszben nála. Miután annyira ellehetetlenítette ezeket az embereket, hogy jobbnak látták elhagyni a pártot, én magam is úgy döntöttem, hogy nincs ott a helyem, és a Fidesz budaörsi elnökeként 1994-ben kiléptem a pártból.
És mikor, miért érezted úgy, hogy neked újra be kell szállni a politikába, pontosabban az oktatásért zajló demonstrációkon miért vállalták ismét aktív szerepet?
Ez még korábbra, 1988-ra nyúlik vissza, akkor alakult meg a Pedagógus Szakszervezettel szemben alternatívaként a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Tóth Béla itt alapítótag volt, és az Illyésből többen már az első héten beléptünk, illetve átléptünk ebbe a szakszervezetbe. Béla nagyon aktívan vett részt a szakszervezet munkájában, de az Illyés igazgatójává történő kinevezése után egyre inkább átvettem a szerepét a városi érdekképviseletben, és később a PDSZ országos vezetésébe is bekerültem. Mendrey Laci elnöksége alatt elnököt helyettesítő funkciójú vezetőségi tag is voltam körülbelül 8 évig. Bárki volt is kormányon, mindig ki kellett állnunk a pedagógus érdekek mellett.
Akkor ez azt jelenti, hogy a Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztériummal – akkor legalább volt ilyen – sem voltatok elégedettek?
Velük a pénz miatt nem voltunk elégedettek. A pénzzel sosem lehettek a pedagógusok elégedettek, de a Magyar Bálint féle vezetés legalább hagyott dolgozni bennünket. Abban az időben lehetett iskolát csinálni. Az Illyés is akkor lépett arra az útra, amiből a jelenlegi kialakult. Az érdekképviseleti munka – az enyém is – 2010 után erősödött fel, mert ami ezután történt egyszerűen borzasztó. Mindenki tudta, hogy baj van, de minden erőfeszítésünk ellenére nem sikerült a pedagógustársainkat meggyőzni arról, hogy egységes fellépéssel eredményesek lehetünk, és megakadályozhatjuk ezt az őrületet, amit a kormány kitalált, és azóta végig is vitt. A most kapott alamizsna miatti örömködés után pedig úgy érzem, végleg eldőlt, hogy a pedagógustársadalom behódolt.
Tehát ha jól értem, megint kiábrándultál a politikából és elég a közéleti szereplésből?
Igen, valahogy így.
Ugorjunk az elejére! Miért lettél tanár és miért pont a matek?
Ősiben, egy Veszprém megyei kis faluban nőttem fel, ahol az óvodáskori „álommunka” – kanásznak lenni, kihajtani a disznókat a falu szélére, ott pecázni közben a Séd patakban – után már az elsős tanító nénim miatt úgy gondoltam, hogy nekem is tanítanom kell. Aztán volt olyan év, hogy pap akartam lenni, mert a hittanórán a pap bácsitól hallott szép történetek erre inspiráltak. Majd általános iskola harmadik-negyedik osztályában volt egy “őrült” tanítóm, aki azt mondta: gyerekek, felejtsétek el az órarendet, ezen a héten csak számtanóra lesz. Az osztálytársaim nagyon utálták a heti 20-25 matekórát, de nekem ez nagyon tetszett, és talán itt dőlt el, hogy matekot fogok tanítani.
Sokan, főleg művészi körökben szinte dicsekednek azzal, hogy rosszak voltak matekból. Te mit mondasz azoknak, akik szerint minek megtanulni integrálni, meg deriválni?
Integrálni, deriválni szerencsére nem is kell mindenkinek, de akik olyan szakirányban tanulnak tovább, hogy ez is kell nekik, ők a matematika fakultáción ezt is megtanulják. A matek egyébként nem erről szól. A matek a problémamegoldás eszköze. Szerencsére maga a tantárgy is ebbe az irányba változott. A kétszintű érettségi bevezetése óta ez még erősebben igaz, mert életszerűbbek lettek a feladatok, az életben való eligazodásban segítenek az iskolában tanultak.
Hogy kerültél Budaörsre?
Az ELTE kollégiumában laktam a Budaörsi úton, amikor 21 évesen megismertem a páromat, aki akkor már Budaörsön lakott. Abban az időben nem volt egyszerű lakáshoz jutni. A tanácsnál volt egy várólista és rajta lévőknek lehetősége volt arra, hogy vásárolhassanak lakást. Leírt, világos elvek alapján lehetett ezen a listán előrébb jutni azoknak a házaspároknak, akik mindketten Budaörsön dolgoztak és előnyt jelentett a gyermek is. Így miután mindketten a Budaörsi 2. számú Általános Iskolában (mostani Herman) tanítottunk, és megszületett első gyermekünk, lehetőséget kaptunk arra, hogy sok kölcsönnel ugyan, de lakáshoz jussunk. A lakótelepen húsz évig laktunk, majd elkezdtünk építkezni Pátyon. Ami pedig a munkát illeti: az általános iskolában matek-fizikát tanítottam, mert Szegeden a Juhász Gyula Főiskolán matek-fizika szakon végeztem, innen kerültem át a gimnáziumba 4 év után. Először csak heti egy napon óraadóként technikát tanítottam, majd teljes állásban matematikát. Közben elvégeztem Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a gimnáziumi tanításhoz szükséges matematika kiegészítő szakot.
Soha nem fordult meg ennyi év alatt a fejedben, hogy valami mást csinálj?
De igen. Sőt, a tanítás mellett folyamatosan kellett mást is csinálnom. Hosszú éveken keresztül a hétvégéken Budapesten, nyaranta a Balatonon pincérkedtem. A pedagógusbérekhez képest jól lehetett vele keresni. Közben elvégeztem egy üzletvezető képzést is, mert ekkor komolyan megfordult a fejemben, hogy működtetni kellene egy saját üzletet. Ezt már nem tudtam volna a tanítás mellett csinálni, így örülök, hogy végül nem így döntöttem. Amikor Pátyra költöztünk a szülők egy csoportja megkeresett, hogy induljak az ottani általános iskola igazgatói posztjáért. Ez tetszett a hiúságomnak, be is adtam a pályázatom, de mire a választáshoz eljutott a képviselőtestület, már csak a bennem bízó szülők miatt nem léptem vissza. Szerencsére nem én nyertem. A településen ekkor szerzett ismertségemmel a következő választáson bekerültem a képviselőtestületbe, ahol aztán rövid idő alatt egy hatalmas mutyi elleni tiltakozó csapat élén találtam magam. Egy golfpálya projekt fedőnevű sokszor tízmilliárdos ingatlanmutyit sikerült megakadályoznunk egy természetvédelmi területen. A következő önkormányzati választáson a golfprojekt elleni tiltakozókkal együtt többségben lettünk a képviselő-testületben. Sajnos azt tapasztaltam, hogy akikkel kicsit korábban még együtt hirdettük meg a tiszta kezek mozgalmát, azok amint közelebb kerültek a hatalomhoz, hirtelen megváltoztatták a nézeteiket. Magyarán: akik előtte tiltakoztak a sikkasztások ellen, azok három hónap múlva azt csinálták, mint az elődeik. Szóval volt néhány útelágazás, ahol esetleg más irányba fordulhatott volna az életem, de szerencsére maradtam itt az Illyésben tanár.
És most budaörsinek vagy pátyinak érzed magad?
Az eddigi életem első harmadában éltem a szülőfalumban, a második harmadában Budaörsön, a harmadik harmadában jött Páty, de azért én inkább most is budaörsinek érzem magam, mert itt éltem az életem egy jelentős részét, és 41. éve itt van a munkahelyem, gyakori, hogy sötétben jövök el otthonról, és mire haza megyek már sötét van.
Mit szeretsz a szakmádban elsősorban?
Mindenféleképpen a tanítást és azon belül is az osztályfőnökséget, mert ott lehet a legtöbbet hozzátenni a diákok életéhez. Arra nagyon büszke vagyok, hogy az Illyés történetében én vagyok a leghosszabb ideje osztályfőnök, a kilencedik osztályomnál tartok most.
Mi egy jó osztályfőnök ismérve? Vagy te mit csinálsz, mint osztályfőnök?
Az osztályomba kerülő gyerekeket az itt létük alatt végig kísérni, látni és segíteni a felnőtté válásukat ennél szebb, fontosabb pedagógusi feladat nincs. Az osztályfőnöknél összefutnak a szálak, tartja a kapcsolatot a szülőkkel, a szaktanárokkal, ha baj van, segít, ha nem tud segíteni, megkeresi azt, aki tud. Minden osztály más, minden osztályban mások a problémák, de néha szinte örülök egy-egy problémás esetnek, mert ezek megoldása az egész osztály számára lehet pozitív. A leggyakoribb az, hogy egy ilyen után jobb lesz az osztály, nagyobb lesz a kötődésük egymással.
Hogy tudod elérni, hogy őszinték legyenek veled a gyerekek?
Talán érzik, hogy korrekt vagyok, és amit elmondanak, akár a szülőkkel vagy a tanárokkal kapcsolatban, azokkal az információkkal nem élek vissza. Egyébként szerintem az nem fontos, hogy minden diák az osztályfőnökével legyen a legbizalmasabb kapcsolatban, ennél sokkal fontosabb az, hogy mindenki számára legyen valaki az iskolában, akiben bízik, akihez bátran odamegy. Ez lehet a kedvenc tárgyát tanító kollégám. Az nem kérdés – és ezért irigylem is kicsit őket – hogy a beszélgetősebb tárgyakat tanító például magyar- vagy nyelvtanárok óráin egyszerűbb egymás megismerése, mint például egy matematika órán
Vannak-e visszajáró diákjaid, nyomon követed-e az életüket az érettségi után?
Ennek a formalizált része az osztálytalálkozó, amikor mindenki feláll és egymásnak is, nekem is elmondja, hogy mi van vele. Ma már sok volt diákom életét követem a közösségi média felületein, és persze vannak olyanok, akik személyesen keresnek meg és mondják el, miként élnek. Időnként meghívnak diplomaosztóra, de több esküvőn is voltam már. Többen vannak olyanok is a volt osztályaimból, akik egymással házasodtak.
Látsz ismerőst ezen a képen? Esetleg saját magadat?
Nahát, ez a tavaly nyári Ultrabalaton futóversenyen készült. Igen, emlékszem, hogy a sok parkoló autótól leszűkült úton az autós mellett nem fért el a szemből jövő és ezért hátratolatott, hogy helyet adjon. Csak arra nem figyelt, hogy mögötte egy babakocsit toló hölgy megy éppen át, és majdnem elütötte. Akkor szóltam neki, hogy mielőtt tolat, nézzen bele a tükörbe. De honnan van ez a kép?
Pont arra jártunk mi is. De te hogy kerültél oda a futóversenyre?
Gyerekkoromban és még fiatal felnőtt koromban is sportoltam. Amikor elkezdtem tanítani, akkor például rendszeresen fociztunk mi tanárok is, és voltak tanár-diák meccsek is. Aztán harminc évnyi mókuskerék következett, közben építkezés Pátyon, építkezés a balatonendrédi telkünkön, ami ugyan fizikai munka volt, de a sport teljes egészében kimaradt. Egészen addig, amíg néhány éve bekerült a tantestületünkbe Vereczkei Noémi kolléganőm, aki feltette a kérdést: ki lenne az, aki szívesen elindulna az Ultrabalatonon? Erre 6-13 fős csapatok nevezhetnek és váltóban két nap alatt kell körbe futni a Balatont. Mi a maximális létszámmal, 13 fővel neveztünk, és ki többet, ki kevesebbet vállalva, de megkerültük a Balatont, én 11 kilométert futottam le mind a két napon. De ez azért nagy szó nálam, mert előtte egy évvel úgy kezdtem el, hogy a három villanyoszlop közből egyet futottam, kettőt gyalogoltam és majd’ kiköptem a tüdőmet. De a sikeres Ultrabalaton után megfertőződtünk és a Kis-Balatont is körbe futottuk néhány csapattal. Mi itt egy három fős csapattal futottuk le 35 kilométert, melyből én 14-et vállaltam. Nyáron egy nap alatt körbebicajoztam a Balatont, ez a 209 kilométer is jól esett. Ajánlom mindenkinek ezt az új hobbit, de azt nem, hogy várjon a kezdéssel 60 éves kora utánig.
És vannak újabb sport célok?
Idén is megyünk az Ultrabalatonra májusban. A téli időszakban három hónap kihagyás után most már elkezdtem a készülést, és már nem egy lámpaoszlop közzel, hanem 3 kilométerrel indítottam, de éreztem a kihagyást, nagyon szenvedtem.
Azt hogyan éled meg, hogy amikor elkezdtél dolgozni az Illyésben, akkor még egy egészen másfajta iskola volt, mint amilyen mára lett?
Amikor idekerültem, akkor ez az iskola a megszűnés szélén állt. Mindenféle rangsorok és statisztikák szerinti rossz helyezése miatt azzal érveltek, hogy annyi jó iskola van a közelben Budapesten, hogy minek egy ilyen gyenge Budaörsön. A ‘90-es évek elejétől innen jött fel szépen, lassan az intézmény és lett az ország egyik legkeresettebb gimnáziuma. Szerintem fantasztikus, amit az itteni iskolaigazgatók vezetésével az egész tantestület elért. Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, sok minden segítette. Az új épület, a közgazdasági szakközépiskolai képzés bevezetése, a nulladik évfolyamos nyelvi képzés, a hat évfolyamos képzés a matematika tagozattal. És ez mind-mind vonzotta ide a gyerekeket, és talán a 2000-es évek elejére már volt olyan híre az iskolának, hogy tényleg a jók kerültek ide.
Szerinted nincs annak a településen élő gyerekekre negatív hatása is, hogy ha egy iskola annyira jó, hogy csak a kitűnőket veszik fel? Illetve tanárként nem hiányzik a tehetséggondozás mellett a nehezebben teljesítők felzárkóztatása, mint szép feladat?
Persze, jó lenne, ha Budaörsről több gyerek kerülhetne be ide. De azok is, akik nem jutnak át a felvételi rostán, ebbe a mostani Illyésbe szeretnének járni, és nem abba, amilyenné esetleg pár év múlva válna amiatt, mert előnyben részesítjük a helyieket. Jelenleg egyébként nagyjából a tanulók egyharmada budaörsi, egyharmada budapesti és egyharmada az agglomerációból ingázik hozzánk. Tanárként mit tartanék jónak? Természetesen az integrációt, a körzetesítést, de ahhoz egy másféle oktatáspolitika kell. Mert tényleg arról van szó, hogy az ország szempontjából nem normális, hogy bizonyos iskolák lefölözik a jókat. De ebben a helyzetben, amiben az oktatás ügye ma Magyarországon van, gyakorlatilag ránk kényszerítik ezt. Egy ideális világban azonban azt kellene csinálnunk, amit például a finnek, ahol körzetes iskolák vannak, és ahol minden iskola jó. És megint eljutottunk oda, ahonnan elindult ez a beszélgetés, hogy az országos oktatáspolitikának nagyon meg kellene a gyerekek érdekében változni.
Azzal tehát egyetértesz, hogy aki nem gimnáziumba való, az ne jöjjön gimnáziumba, de az „elit” és a nem ide valók között még nagyon széles réteg van?
Persze, és igazából a hozzánk járó gyerekeknek sem jó, hogy burokban vannak, aztán amikor innen kikerülnek, szembesülnek azzal, hogy nemcsak olyanok az emberek, mint az osztálytársaik, akikkel itt találkoztak. Tehát az integráció a további életük szempontjából is jó lenne. Amikor köztük, köztünk vannak olyanok, akiken lehet segíteni, például a tanulásban, vagy akár a helyváltoztatásban. Pályám kezdetén volt egy mozgássérült tanítványunk, aki sokkal többet adott az osztályának, mint amennyit az osztály adott neki, pedig hozták-vitték a lépcsőn is gólya viszi a fiát helyzetben.
A kivételezettség az Illyésben tehát egyrészt abból adódik, hogy egyre jobb képességű gyerekeket vesznek ide fel, másrészt meg talán az önkéntes önkormányzati szerepvállalás, az oktatás államosítása után. Egyetértesz ezzel?
Hát persze. Budaörs ehhez a kis fizetésünkhöz ad budaörsi pótlékot, támogatja anyagilag az iskolai alapítványokat, ezért olyan programokat is meg tudunk tartani, amelyeket a tankerület már régen nem finanszírozna.
Térjünk vissza még egy kicsit hozzád! Magánéletedről mi az, amit elmondanál?
Fiaim felnőttek, nagyon sokat dolgoznak, jó munkájuk van, de a főállásukon kívül is sikeresek, ők alkotják a LAVA-LAVA dj csapatot. Nagy öröm nekem, hogy megtalálták a számításukat Magyarországon, így nem csak neten találkozunk. Nagyon büszke vagyok rájuk. 
Az annak idején előny volt vagy hátrány, hogy az apukájuk matektanár?
És ráadásul itt, ugyanabban az iskolában, ahova ők is jártak. Gyakorlatilag egyik sem. Amikor a nagyobbik fiam idekerült, akkor bennem is voltak kétségek, hogy szabad-e odahozni, ahol dolgozom. Utána kiderült, hogy egy hónap után találkoztunk itt az iskolában először. Mert pici hetedikesként bekerült, és szerencsére nem volt olyan, hogy rohangáljon a tanáriba ezért-azért hozzám, én se lógtam a nyakán, és eltelt egy hónap, hogy először összefutottunk az iskolában, ez megnyugtatott. Akkor láttam, hogy nincs ebből gond és a későbbiekben sem lett, a kisebbiknél pedig ez fel sem merült már.
Mire cserélted, cseréled le a közéleti szerepléseket?
Arról már beszéltünk, hogy elkezdtem újra sportolni, sétálgatni a természetben és észrevenni szép dolgokat, amikre eddig nem volt időm. Két évem van még a nyugdíjig, de már most kicsit nyugisabb életet élek.
És el is mész majd nyugdíjba?
Nem tudom. Hol ezt, hol azt gondolom, de ha például úgy dolgozhatnék kevesebb óraszámban, hogy nem kellene bejárnom a hét minden napján, akkor ezen elgondolkodnék, hogy maradjak, mert jó itt lenni, jó illyésesnek lenni. Nehéz lenne egyik napról a másikra itt hagyni a kollégákat, melyek közül néhány a tanítványunk is volt. Mellettem ül a tanáriban például az a kolléganőm, akinek pár éve még matematikát tanítottam. Ezzel kapcsolatban van egy kedves történetem. Zsuzsika (Karlik tanárnő, aki nem annyira szereti, ha Zsuzsikának hívom) első napján amikor tanárként visszakerült elővett egy filctollat és megkérdezte tőlem, tudom-e, mi ez. Mondom egy táblafilc. De hát milyen filc? Egy kék színű táblafilc. De honnan van ez neki? Sajnos nem emlékeztem rá, de meghatódtam, amikor elmesélte, hogy ezt én adtam hat évvel korábban, amikor megtudtam, hogy tanárnak készül, hogy ezzel írjon majd az első óráján a táblára. Nem volt nagy ajándék, nyilván az volt kéznél.
Mit fogsz csinálni majd a szabadnapokon?
Kertemet művelem Balatonendréden, járom a természetet, sportolok, pecázok, igyekszem körülöttem minden szépet észrevenni, olvasok, színházba járok…stb. Sok pótolni valóm van. Mint mondtam, én már nem akarok aktív lenni a közéletben, abba kicsit belefáradtam…, aztán kitudja. Szokták mondani: soha ne mondd, hogy soha.
Borhegyi Éva – Eller Erzsébet
