Vekerdy: “Ne készítsük fel a gyereket az iskolába!”
Mivel most inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a koronavírus miatti korlátozások, előírások miként hatnak majd a szeptember elsejei iskolakezdésre, a leendő elsősökkel szinte senki nem foglalkozik. Pedig nekik ez, járvány ide vagy oda, az egyik legfontosabb változás az életükben. Ezért adjuk ismét közre a 2019-ben 84 évesen váratlanul elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus budaörsi előadásáról 2015-ben írt cikkünket. Minden szava örök érvényű.
Ne készítsük fel a gyereket az iskolába! – indított szokásához híven egy vitára sarkalló, meglepő kijelentéssel Vekerdy Tamás pszichológus. Nem először jött már el Budaörsre előadni, legutóbb a pedagógusok őszi konferenciájára, most január 23-án pedig a Városi Ifjúsági Klubba a Szülők Akadémiája sorozat keretében. Természetesen kiderült, hogy persze felkészülhetünk a nagy átlépésre az óvodából az iskolába, de semmiképpen sem úgy, hogy külön feladatokkal terheljük a gyereket, nem írás-, olvasás-, számolástanítással, hanem: sok-sok szabad játékkal, rengeteg meséléssel és hogy hagyjuk őt tanulni, fejlődni a spontán utánzás révén. Azzal készüljünk fel, hogy érdemben és figyelmesen válaszolunk a gyerek kérdéseire – de nem mi rontunk rá, hogy mit kellene megjegyeznie -, és azzal, hogy nem kijavítgatjuk, ha valamit nem jól mond vagy csinál, hanem helyes mintát adunk a számára. Mozgás, beszéd, játék, mese – ez a valóban jó felkészítés az iskolára.
Vekerdy Tamás mintegy másfél órában igyekezett ledönteni tabukat és rossz beidegződéseket a főként fiatal édesanyákból és néhány édesapából, pedagógusból álló hallhatóságában. Akik olykor gurultak a nevetéstől, szembesülve akár a saját nevelési hibáikkal. Sokaknak tetszett például, amikor arra biztatott, hogy amikor már iskolás a gyerekünk, a szülő mindig legyen a gyerekének biztos menedéke, védje meg a világgal szemben. Ha kell, legyen akár a cinkostársa a tanárokkal szemben. A szakember ugyanis meg van győződve róla, hogy az iskolarendszer – és különösen igaz ez a poroszos iskolarendszerekre, amilyen Németországban már régen nincs, de a mai magyar sajnos ilyen irányba megy újra – nem azokat értékeli, nem azokat ismeri el, akik később tényleg nagy dolgokat hoznak létre. Edisontól Einsteinig sorolt fel számos híres nagy gondolkodót, aki rossz tanuló volt. A tehetség ugyanis öntörvényű, a kreatív ember divergens, amit az iskolarendszer egyszerűen nem bír elviselni.
A szülők többsége persze saját gyermeke saját problémáinak a megoldására volt kíváncsi. Ugyanis kérdezni is lehetett, és ezt többen meg is tették. Hogy a válasz birtokában másként cselednek-e majd, mint tették azt eddig? Nos, ez természetesen nem ilyen egyszerű. Kétszer is felmerült például, hogy mit tehetünk, ha a gyerekünk fél egy vagy több agresszív iskolatársától. Vekerdy Tamás szerint ilyenkor egyértelműen az iskolának kell, kellene valamit tennie. Először is megfelelő szakemberhez, családsegítő szolgálathoz, nevelési tanácsadóhoz stb. irányítani azokat, akik agresszívek, mert a háttérben gyakran mélyebb családi problémák húzódnak meg, sokszor egy még agresszívabb felnőtt. Továbbá az iskola feladata megóvni tőlük a többi gyereket, tanári felügyelettel, folyamatos odafigyeléssel. (Vajon mit szólna most Vekerdy tanár úr az iskolarendőrség felállításához?! – a szerk.) Többen is felvetették, hogy az otthoni tanulás szinte állandó harc a szülő és a gyerekek között, különösen, ha a gyerek például sportol, hiszen edzés előtt nincs kedve, utána meg már nincs ereje házi feladatot csinálni. Az ismert pszichológus már az előadásában hangsúlyozta, hogy mennyire nem ért egyet azzal, hogy napi 6-8 óra iskolai bent lét után még házi feladatot is kapnak a gyerekek. De ha már van, szerinte akkor azzal végezzünk minél rövidebb idő alatt és otthon inkább játsszon a gyerek. Sőt, hagyjuk is rá a gyerekre, hogy mikor és mennyit érdemes megcsinálnia a kapott feladatokból. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha kéri, ne segítsünk neki. De semmiképpen ne gyötörjük, ne legyünk görcsösek az esetleges rosszabb jegyek miatt! Merthogy – lásd fent – azok úgyse tükrözik a valódi tudást, valódi intelligenciát. Nekünk szülőknek is kicsit „felelőtlenebbül” kell felfogni a követelményeknek való megfelelést.
S ha már az iskolára való fel(nem!)készítés volt ez alkalommal a téma, természetesen felmerült az is: hány évesen vigyük a gyereket iskolába. A tavaly (2014-ben – a szerk.) életbe lépett jogszabályok szerint az augusztus 31-ig hatodik évüket betöltők válnak iskolakötelessé, ami korábban május 31-ig szólt. Más, nyugati országokban jellemzően 7 év a korhatár. De ha a szülő, a pedagógus és a nevelési tanácsadó úgy látja, hogy a gyerek még nem iskolaérett, nálunk is óvodában tartható még egy évig a gyerek. Az iskolaérettség elsősorban a gyerek egyéniségétől függ – hangsúlyozta Vekerdy Tamás.- Általánosságban annyit mondott, hogy a gyerekek többsége a 7. életévben változik meg testileg, nyúlik meg, alakul át a test- és fej aránya, veszíti el a tejfogait stb. És ez lelki változásokkal jár együtt. S még egyet tett hozzá: az, hogy előbb vagy később legyen-e a gyerekünk iskolás, függ bizony attól is, hogy milyen iskola vár rá. Végül még egy fontos tanács: ne iskolát, hanem tanító nénit válasszunk! Olyat, aki nem siet („ugyan miért kellene minden gyereknek megtanulni karácsonyig olvasni, amikor minden gyerek más és más ütemben fejlődik!”) aki sokat mesél, kedves, és aki érzelmi biztonságot jelent a gyerekeknek.
Az eredeti cikk 2015. január 27-én jelent meg a Budaörsi Naplóban.
