Véget ért a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál

0
359

Osztrák-magyar film kapta a 10. Primanima fődíját

Véget ért a 10. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, melyet október 58. között rendeztek meg Budaörsön. Idén négy díjat is elhozott az észt Sander Joon, a legnépszerűbb és legígéretesebb magyar alkotók pedig a MOME-ról kerültek ki. Idén 31 díjat osztottak ki, a filmeket számos különdíjjal jutalmazták a zsűrik. Bemutatkozott a Primanima Master versenykategória és idén először átadták a szakmai munkásságot elismerő My Beloved Animation-díjat.

A 10. Primanimán közel 250 filmet láthatott a közönség, melyről nemcsak a szakmai zsűrik, hanem a közönség is szavazhatott. A háromtagú nemzetközi zsűri Kamila Dohnalová cseh producer, Thomas Renoldner osztrák avantgárd rendező, valamint Nicolai Troshinsky spanyol illusztrátor, film- és videojáték-alkotó voltak, akik a Primanima nagydíját az osztrák Alexander Gratzer In the Upper Room című kisfilmjének adták. A zsűri kiemelte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs mesterszakán készített önéletrajzi ihletésű, érzelemdús film megindító, keserédes humorát. A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat a szintén a MOME-n diplomázott Fábián Nikolett nyerte a Nyugvó köd című, az épített struktúrákat és a természetet lírai finomsággal ábrázoló kísérleti munkájáért, amely az emlékezés mibenlétéről szól. A legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat a szintén a MOME animáció szakon végzett Bogyó Péter The Pattern című diplomafilmje kapta, melyet a Diákzsűri is a kedvencének választott erős szimbolikája, történetvezetése és gondolatébresztő befejezése miatt.

A legjobb elsőfilm az észt Sander Joon Sierra című animációja lett, melyet a zsűri egyedülálló humora miatt szeretett, ami a teljes abszurditástól a szívbemarkoló érzelmekig egy „versenyautó sebességével” jut el, utalva a film egyik fő motívumára. A legjobb diplomafilm a taiwani Shi-Rou Huang Lány a vízben című munkája, amelyet különösen érzékeny líraiságáért díjazott a zsűri. A legjobb diákfilm Szegedi Adél Jelszó a *********-hoz című költői alkotása lett az emlékeken alapuló, lenyűgöző, kézzel rajzolt átalakulások miatt. A film a budaörsi Illyés Művészeti Akadémián készült.

Idén a versenyprogram egy új kategóriával bővült. A Primanima Mastersben a nem elsőfilmes rendezők filmjeit lehetett látni. A szekció zsűrije, Fülöp József, a MOME rektora, Kreif Zsuzsanna animációs rendező és Szekeres Csaba filmrendező a kategória fődíját Adrian Dexter és Pernille Kjær dán alkotópáros Terra Incognita filmjének adta, mely megidézi a 70-es évek legendás francia animációs sci-fijeinek képi világát, miközben sikerül saját stílust teremtenie.

A háromtagú gyerekfilmes zsűri tagjai – a szlovák-magyar Peťovská Flóra műfordító, a Csirimojó Kiadó vezetője, Rutkai Bori dalszerző, képzőművész, valamint Fokion Xenos görög animációs rendező – a PrimaTeen és a gyerekfilmes versenyben osztott ki díjakat. A tinédzser korosztálynak szóló PrimaTeen versenyben a német Markus Wulf I. Lajos, a birkák királya című filmje nyert az egyeduralmi hatalmi rendszer ironikus ábrázolásáért. A gyerekeknek szóló versenyben a cseh Filip Diviak Dalok az erdőből című alkotása nyert magával ragadó története, vizualitása, zenéje és szerethető karakterei miatt.

A PrimaSound zsűri tagjai – Kerekes Gábor, Pongor András, Várhegyi Rudolf és Zolnai Eszter hangdizájnerek – idén külön díjazták a legjobb magyar és nemzetközi filmhangot. A magyar animációk közül Hárshegyi Vivien MOMÉ-n készített diplomafilmjét, a Felhők felett című animációt választották. A Kalotás Csaba által készített hangdizájnt autentikus atmoszférateremtéséért, a film mondanivalóját és groteszk hangvételét remekül szolgáló hangi rétegeiért emelték ki. A zsűri a nemzetközi mezőnyből az izraeli Keren Karasik Festő pipitér (hangdizájn: Amit Buiuma) című alkotását választotta, amelyet a zenével stílusosan ötvözött egyedi zörejezéséért díjazott.

A gyerekekből álló PrimaKids zsűri idén két kedvencet választott: a svájci Noah Erni A kevesebb néha több, valamint a cseh Filip Diviak Dalok az erdőből című animációját. Előbbit azért díjazta, mert az emberiség egyik legégetőbb problémáját dolgozza fel, amit az ő generációjuknak kell megoldani, utóbbit pedig a képi világáért és az elfogadással kapcsolatos üzenetéért szerette.

A közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat Kelen Bálint Draco a borzasztó szériájának Dr. Akula című epizódja kapta. A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm a közönségszavazatok alapján Marita Mayer német–norvég koprodukcióban készült Nem félek! című alkotása lett, a legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm pedig Sander Joon Sierra című animációja. Ugyancsak az észt rendező filmje kapta a művészeti szakmán kívüli emberekből álló PrimAlter zsűri díját is, amelyről idén Clark-Bóné Emese háziorvos, Mekler Zsuzsa, az Auróra Közösségi Ház vezetője, valamint Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának magyarországi szóvivője döntöttek.

Idén először osztották ki a My Beloved Animation-díjat, amellyel a fesztivál szervezői az animációsfilm-kultúráért végzett áldozatos tevékenységet szeretnék kiemelni. Az első ilyen elismerést a ciprusi Yiorgos Tsangaris grafikusművész, művésztanár, az első és egyetlen ciprusi animációs fesztivál, az Animafest Cyprus alapítója, a nicosiai Hambis Városi Grafikai Múzeum művészeti igazgatója kapta meg. Yiorgos Tsangaris stábjának magyar tagja is van Zeleny Ákos személyében, aki 2017-ben végezte el a budaörsi Illyés Akadémia animációs képzését. A ciprusi fesztivál és múzeum kiemelten foglalkozik a kelet-európai országok, és főképp a magyar animációs közösséggel való szakmai kapcsolat építésével.

A Primanima ötödik nemzetközi workshopjának résztvevői az osztrák Thomas Renoldner, a Bécsben élő iráni alkotópáros, Marzieh Emadi és Sina Saadat vezetésével animációs videoinstallációt készítettek, amelyet a budaörsi Zichy Majorban lehetett megtekinteni a fesztivál ideje alatt, valamint a magyar Hermán Árpád animációs alkotóval fejleszthették saját forgatókönyvüket. A fesztivál harmadik alkalommal rendezett a Dot&Line-nal közös kritikaíró workshopot Kránicz Bence filmkritikus vezetésével, a résztvevők írásait a Dot&Line animációs szakportál közli. Idén először rendezték meg a mesterkurzusokat és kerekasztalbeszélgetéseket magába foglaló háromnapos Primanima Academyt, amelynek előadásait online is követhették, illetve a fesztivál honlapján visszanézhetik az érdeklődők.

A 10. Primanimán ismét kiemelkedő volt a látogatók száma, számos teltházas vetítést tartottak, és több külföldi alkotó is elkísérte a filmjét a fesztiválra, akik közönségtalálkozókon meséltek animációikról. A Jókai Mór Művelődési Központ mellett a Városi Ifjúsági Központ, a Zichy Major, valamint a BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak.

 

A 10. PRIMANIMA DÍJAZOTTJAI

Primanima Nagydíj: Alexander Gratzer – In the Upper Room (HUN)

Macskássy Gyula-díj a legnépszerűbb magyar animációnak: Bogyó Péter – The Pattern (HUN)

George Pal-díj a legígéretesebb magyar animációs tehetségnek: Fábián Nikolett – Nyugvó köd (HUN)

Legjobb elsőfilm: Sander Joon – Sierra (EST)

Legjobb diplomafilm: Shi-Rou Huang – Lány a vízben (Girl in the Water, TWN)

Legjobb diákfilm: Szegedi Adél – Jelszó a *********-hoz (HUN)

Kamila Dohnalová különdíja: Fabio Orlando, Tommaso Zerbi – Graziano és a zsiráf (Graziano and the Giraffe, ITA)

Thomas Renoldner különdíja: Bruno Quast – Cufufu (EST)

Nicolaï Troshinsky különdíja: Amandine Meyer – Mese 2 trombitára (A Story for 2 Trumpets, FRA)

A nemzetközi zsűri különdíja: Gyurkó Vitéz Mihály – Károlyi Gábor Zsolt vagyok (HUN)

Primanima Masters fődíj: Adrian Dexter, Pernille Kjær – Terra Incognita (FRA/DNK)

Fülöp József különdíja: Nata Metlukh – Normál (Regular, USA/UKR)

Kreif Zsuzsanna különdíja: Atsushi Wada – Madár a félszigeten (Bird in the Peninsula, FRA/JPN)

Szekeres Csaba különdíja: Turai Balázs – Amok (HUN/ROM)

Gyerekfilm-zsűri fődíja a legjobb PrimaTeen filmnek: Markus Wulf – I. Lajos, a birkák királya (Louis I. King of the Sheep, DEU/USA)

Gyerekfilm-zsűri különdíja (PrimaTeen): Claire Sichez – Szerelem, tervezve (Plans for Love, FRA)

Gyerekfilm-zsűri fődíja a legjobb gyerekfilmnek: Filip Diviak – Dalok az erdőből (Sounds Between the Crown, CZK)

Gyerekfilm-zsűri különdíja (Gyerekfilmek): Ana Chubinidze – Franzy leveskonyhája (Franzy’s Soup-Kitchen, GEO/FRA)

My Beloved Animation-díj: Yiorgos Tsangaris grafikusművész, animációsfilm-alkotó, fesztiválszervező (CYP)

PrimAlter-díj: Sander Joon – Sierra (EST)

PrimaSound-díj magyar animációnak: Hárshegyi Vivien – Felhők felett (HUN, hangdizájn: Kalotás Csaba)

PrimaSound-díj nemzetközi animációnak: Keren Karasik – Festő Pipitér (Golden Margarite, ISR, hangdizájn: Amit Buium)

PrimaSound különdíj: 

Jonatan Schwenk – Zoon (DEU, hangdizájn: David Kamp)

Sander Joon – Sierra (EST, hangdizájn Matis Rei)

Jonathan Laskar – A lemez (The Record, CHE, hangdizájn: Jonathan Laskar)

A Diákzsűri kedvenc rövidfilmje: Bogyó Péter – The Pattern (HUN)

A PrimaKids zsűri kedvenc filmje, megosztva:

Noah Erni – A kevesebb néha több (The Invention of Less, CHE)

Filip Diviak – Dalok az erdőből (Sounds Between the Crown, CZK)

Csermák Tibor-díj a közönség körében legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek: Kelen Bálint – Draco a borzasztó: Dr. Akula (HUN)

A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm a közönség szavazata alapján: Marita Mayer – Nem félek! (I’m Not Afraid!, DEU/NOR)

Legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm: Sander Joon – Sierra (EST)

Kapcsolódó cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/kihagyhatatlan-animacios-filmek-a-10-primaniman/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here