Valentin napi gondolatok

0
215

Egyik este egy régi kedves ismerősömmel találkoztunk, akivel érdekes beszélgetésbe bonyolódtunk. Ha a könnyebb utat választjuk a szerelemben, a sorsunkban, mindig nagy árat kell fizetnünk? Ha ott és akkor a kevésbé nehézlehetőséget választjuk, az milyen folyamatokat indíthat el az életünkben? Tényleg ilyen rögös út vezet a boldogsághoz? Valóban mindig le kell mondanunk valamiről?

Feleségként és kétgyerekes anyaként kimondhatom, hogy szárnyalok. 15 éve szeretem ugyanazt az embert, és bizony minden nap hálát adok mindazért, amim van. Amikor a férjem 2 hónap udvarlás után kimondta, hogy szeret, ott és akkor tudtam, hogy ő az igazi és ő lesz egyszer a férjem. Ugyanakkor bármilyen különösen is hangzik, ez a boldogság is lemondással jár. A családom után az utazás a mindenem. Egyrészről irigykedve gondolok azokra, akik az év legnagyobb részét utazással töltik, másrészről megszakadna a szívem, ha évente két hétnél több időt töltenék a családom nélkül. Akik pedig ezt megtehetik, azok valószínűleg megkapják az utazás, a kalandok és az új élmények mámorát, de soha nem mosolyognak magukban, amikor arra gondolnak, hogy ki várja őket otthon és nem változik meg a hangjuk attól a bizonyos telefonhívástól. Nem számít, melyik úton járunk, hiszen, ha mindenki egyforma lenne, egyhangú lenne a világ. Ugyanakkor, ha kétség kívül érezzük, hogy helyes úton járunk, akkor ne hagyjuk eltéríteni magunkat. A környezetemből magam is tudok olyan példát mondani, aki szembement a sorsával, mert ott és akkor félt meghozni egy döntést, ami nehézségekkel járt volna. A terhet eddig élete végéig cipelnie kell.

A lényeg, hogy igazából valóban szerelem vesz minket körül. Mi magunk dönthetjük el, hogy a Nagy Ő-be, egy szenvedélybe vagy a munkánkba vagyunk belezúgva, hiszen a lényeg, hogy boldoggá tegyen minket és a lemondások ellenére is azt érezhessük, hogy teljes életet élünk.