A provokatív cím ne ijesszen meg senkit, de remélem sokakat kellően kíváncsivá tett ahhoz, hogy érdekelje miképp jutott el a HúszNegyven egyesület által szervezett Szuburbia 2040 Workshop egyik csapata ehhez a jövőképhez.
Noha még csak 2018 októbere van, érdekes játékra kaptunk meghívást, mely azt a víziót feszegette, hogy egy radikális energiaválság milyen hatással lenne szűkebb, illetve tágabb környezetünkre, a nagyvárosok – jelen esetben Budapest – és a hozzátartozó agglomerációs településekre, azok kapcsolatára. A rendezvény része a néhány hete kezdődött IV. Építész szüret programsorozatának, aminek a mostani állomását dr. Dobos Botond Zsolt, mint a HúszNegyven Budaörsi Fiatal Építészek Műhelye Egyesület elnöke nyitott meg, és felkérte Monda Esztert, aki a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Jövőképesség Kutatóközpontjának kutatója és az ExplicoTech tanácsadó cég jövőkutatás szakértője, hogy röviden vázolja az este programját. Eszter néhány kérdéssel mozgatta meg a résztvevőket, mert válaszként csoportokba kellett rendeződnünk. Ily módon kiderült, hogy a közel harmadunk Budapestről érkezett, míg a többiek főleg Budaörsről, illetve a környező településekről. A csoport közel fele építészként jött, a harmada alig várja, hogy önvezető járművekkel közlekedjünk, de csak ketten gondolnák életüket nagyvárosban eltölteni 2040-ben. S ha már úgyis mindenki mozgásban volt, három csapatba kerültünk. Mindegyiknek volt egy „mentora”. Monda Eszter mellett dr. habil Alföldi György, a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika tanszékének docense, illetve Bach Péter, a győri Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Várostervezési Tanszékének docense vállalták ezt a szerepet.
A feladat egy forgatókönyv megszerkesztése volt. Az időpont a fikció szerint klímaváltozás és energiaválság sújtotta 2040-es év, helyszín pedig Budapest – Budaörs.
A tervezést tovább nehezítette három váratlanul alakuló körülmény, melyekre a kialakuló koncepciónak reagálnia kellett. A három csapat más-más irányból közelített. Az egyik komplexen kezelte a kérdést, s válaszában egy erős, amolyan „szupertanya”-rendszert vélt kiépülni a zsúfolt, erősen technológiai alapokon nyugvó város köré. Kommunikációs csatornaként az internetet jelölte meg, bár van lehetőség közlekedni, már nincs szükség például oktatás miatt rendszeresen bejárni a városba. A következő csapat egy helyi tévétudósításként a továbbra is önállóan élő Budaörs lakóit mutatta be, melyből kiderült, hogy a hulladéklobbi és a mezőgazdasági kistermelők mellett a csak maguknak termelő, s biztonsági rendszer mögé bújó családok jellemzik a lakosságot, de megjelent a klónozott egyed is, aki nem találja helyét a társadalomban. A harmadik csapat derűsebb feldogozás mellett döntött. Az ő víziójuk egy megerősödött zárt közösséget feltételez, akik kerékpárral járnak be a városba első sorban szórakozni, de hogy ne csak mezőgazdaságból tengődjenek (bár szorgalmasan komposztálnak s áttértek a száraz-WC használatra), a jólét fenntartása érdekében amolyan humán-szerv gyárat alapítanak. Innen a mesterségesen előállított emberi szerveket szintén kerékpárral szállítják a város mozgás-szegény életet élő, mű-élelmiszereken vegetáló, megromlott egészségi állapotú lakóinak. Ez az utolsó prezentáció meglehetősen feldobta a hangulatot, így könnyű volt immár beszélgetni a felvetett alapkérdésről, hogy mi lesz az országban bő 20 év múlva?
A jövőkutatás erre keres válaszokat, várható megoldásokat nem csak a múltból idáig vezető tendenciákat figyelembe véve, hanem bizonyos már várható események bekövetkezését és annak várható hatásait, következményeit is vizsgálva.
Az esemény végén Kurucz Olíviát, az est szervezőjét kérdeztem, hogy mennyire elégedett így a játék és az eredmények után. Nagyon pozitívan értékelte a napot. Az idei rendezvénysorozaton egyre több vendég jelent meg, ez a növekedés az itt megjelentek létszámán is látszott. Olívia építészként tevékenykedik, véletlenül került kapcsolatba a jövőkutatással. Ha akarta volna se tudta volna tagadni lelkesedését, pedig állítása szerint nem is olyan régen még egy sci-fi filmet sem szívesen nézett végig. De egy hosszabb workshop program keretében betekintést nyert a jövőkutatás szempontjaiba, s ma már teljesen más szemmel tekint erre a területre, érti, szereti és gondolatébresztőnek tartja az ezzel foglalkozó filmeket.
Az este tanulságaként azt tudnám kiemelni, hogy ideje felelősen gondolni a jövőre, s minél több olyan fórumot, beszélgetést kell szervezni, ahol a jövő várható eseményei által felhívjuk a figyelmet a minél tudatosabban megélt jelenre. Fontos lenne ha minél többen tudatosítanánk azt a nézőpontot, hogy a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Írta: Orosházi Erzsébet, fotók Orosházi és Petőházi Emese
