Mára az egész agglomeráció lakossága küzd a kiköltözési hullámot meglovagló építőipari lobbival. De miért is baj, ha egy város vagy falu „gyarapodik”? – kérdezhetné, akit egyébként nem zavar, hogy a természet zöldjét az aszfalt és beton szürkéjére cseréljük. Azért, mert ennek árát többszörösen mi, helyben lakók fizetjük meg, sőt, a frissen beköltözők is.
Az agglomeráció egyre nagyobb nyomás alatt van: településeink nem a helyben élők, nem is tudatos település-tervezés, hanem a társasházépítő befektetők érdekei mentén növekednek. A jogi környezet ugyanis olyan, hogy szinte bármi, bárhová építhető. Ennek a veszélyes trendnek az ellensúlyozására indítottunk egy mára igen népszerű petíciót megmaradt zöldfelületeink védelmében, az átgondolatlan lakóövezet-bővítések ellen és az önkormányzati jogok helyreállításáért. Nem tartható ugyanis, hogy miközben a helyi közösségek – joggal – a választott tisztségviselőktől várják a megoldást, ők hatáskör híján nem tudnak lépni, végső soron nem tudnak helyi érdeket érvényesíteni. Ez lenne a feladatuk, de ha hatáskörmegvonással „kiskorúsítják” őket, esélyük sincs arra, hogy hatékonyan védjék a településük érdekeit.
Az elhagyott, lepusztult ingatlanok pótlása, a foghíjtelkek tájba illő családi házakkal történő beépítése egészséges és szerves folyamat – ez teljesen rendben is van. Az építőipari lobbiérdek azonban mást diktál: minél magasabb és minél sűrűbb beépítést minimális zöldfelülettel, és persze lakóparkokat. Sőt van, ahol már nem is „lakópark” elnevezés szerepel az utcai jelzőtáblán, hanem „lakótelep”. Sok helyen nemhogy park vagy közösségi tér, de járda sincs, a szükséges infrastruktúráról nem is beszélve.
A pátyi Körtés 2 beruházás például infrastrukturális katasztrófa lenne a községnek, hiszen már most is szűk a szennyvíztároló kapacitása. Biatorbágyon a Szarvasugrás és a nyugati lakóövezet bővítése kapcsán hasonló a helyzet, csak még nagyobb léptékben. De mondhatnám Herceghalmot, Pilisjászfalut, ahol a beruházók sorban állnak. Mert nekik ez valóban remek üzlet – mi viszont mind ráfizetünk. (A budaörsi példákat tegyék hozzá olvasóink! – a szerk.)
Először az adóforintjainkkal, mert az eladási árban soha nincs benne a megnövekedett igényt kielégítő infrastruktúra, másodszor pedig az életminőségünkkel, mert lassan egy kórosan burjánzó elővárosban találjuk magunkat a zöldövezet helyett, amelyben eddig éltünk, és amiért szeretünk itt élni. És nemcsak mi, de gyerekeink is fizetni fogják ennek árát, ha nem fogunk össze, és nem változtatjuk meg a rendszert. A helyben élők és a környezet érdeke – ezeknek kell előtérbe kerülni a befektetői érdekekkel szemben. Én emellett állok ki.
Dr. Szél Bernadett
