St. Martin: „A fejed az egyetlen, amitől nem szabadulsz meg, ha elveszted”

0
1192

Újévi körkérdésünk: teszel-e fogadalmat, mi történt 2017-ben és mit vársz 2018-tól? Az első, akitől választ kértünk St. Martin/Szentmártoni Imre előadóművész, zeneszerző.

Minden ünnep egy kis sziget számomra. De én vagyok az a nyughatatlan alkotó, akinek mindig jár valami az eszében. Egy picit visszatekintek olykor és sokszor próbálom tervezni, azaz formálni a jövőt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem élem meg a jelent.

Nagyon sok minden történt 2017 évében. Megjelent a legújabb, 24. lemezen. Kiadásra került a legújabb verseskötetem Stipsits Ibolya fotóművész csodálatos képeivel. Néhány olyan, általam készített fotó is bekerült a könyvbe, ami nemzetközi díjat és magyar elismerést kapott. 

Tehát a jövőre vonatkozólag be kell valljam, fogadalmaim nincsenek, terveim, elképzeléseim igen.

Persze azt szívesen megfogadom, hogy a koncertjeimet, előadásaimat a lehető legjobb minőségben fogom színpadra vinni. Minden körülményt úgy alakítok, hogy a közönség a lehető legjobban érezze magát.

Ami elsők között szemem előtt lebeg most, az a 25. jubileumi koncertsorozat, mellette pedig a 25. kiadványom, lemezem. A harmadik 25-ös, pedig az aggteleki előadás, ami a 2018-as év fő attrakciója lehet, július 21-én.

Privát életemben elég nagy a mozgástér, fiam Norman elmúlt 30 éves, csodálatos művészi pályát tudhat magáénak. Feleségem  Ildikó ásványékszereket készít, szereti a munkáját, szeretik őt az emberek.

Mindhárman tervezünk egymással, de ugyanakkor kedvére, szabadon alkothat a három művész, szabadon mozoghat és teljesedhet ki az individuum.

Szeretném képezni magam és fejlődni a szakmámban, kicsit lazán, játékosan, de mégis fegyelmezetten! Erre tanít a sport, a tenisz. És ha mégis ígéretet kéne tennem, akkor ezen a kikapcsolódáson keresztül tenném, ugyanis itt még jobban megtanulhatom az önfegyelmet, önuralmat, hiszen a fejed az egyetlen, amitől nem szabadulsz meg, ha elveszted!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here