Cikksorozatunk 2. írása egy, már nyugdíjba vonult újságíró tollából származik és bár nem elsősorban gyakorlati tanácsokkal szolgál, legalább olyan hasznos elgondolkozni sorain, átértékelni saját költségvetésünk mozgatórugóit és alternatíváit.
Mindenki más szinten nyomorog
Ez a nagy igazság 1987 januárjában hagyta el a férjem száját a piacon. Előzménye, hogy a szombat reggeli bevásárlás közben megláttuk kedvenc szomszédasszonyunkat, Évát az egyik zöldséges pultnál. Éva mindig arról panaszkodott, hogy milyen nehezen jönnek ki a pénzből, pedig ketten keresnek. Mi is két gyereket neveltünk, ők is. Hasonlóan rendeztük be az egy plusz két félszobás panelunkat. Zömében ugyanazok a könyvek sorakoztak a Réka szekrénysoraink polcain. Talán joggal hittük egymásról, hogy azonos színvonalon élünk.
Ma már szinte kiveszett a köznyelvből a primőr kifejezés, hiszen az évnek mind a 365 napján lehet kapni idényzöldséget, gyümölcsöt. Szemünk se rebben, ha januárban a Lidlben argentin cseresznyét kínálnak potom nyolcezerért. Harmincöt éve azonban télen a paradicsom, a zöldpaprika vagy az uborka luxuscikknek számított, amit legkorábban húsvétkor engedett meg magának egy átlag család.
Nos, azt láttuk akkor, azon a januári szombaton, hogy Éva egyszerre három (!) kígyóuborkát tesz a kosarába a zöldségesnél. Mellé került még két zöldpaprika és három szem paradicsom. Férjem, látva, hogy tátott szájjal bámulom a jelenetet, csak annyit mondott: „Látod, mindenki más szinten nyomorog!”
Amióta nyugdíjból élek, ez a mondat sokszor eszembe jut. Soha nem nyomorogtam, de akkor, ott a piacon sok mindent megértettem. Akkoriban nem nagyon gondolkodtam el azon, hogy szegény vagyok-e vagy gazdag. Igazi nyomort fiatal újságíróként először valahol Nagykáta környékén egy cigánysoron láttam, ahol a bádogputrik tetején kandikált ki a vaskályha kéménye és rongyszőnyeg helyettesítette az ajtót. Sár, sivárság, reménytelenség, ősszel mezítláb rohangáló gyerekek. A retinámba égett a kép: egy olyan nyolcéves forma fiú felkapta a földről a csikket – amit fotós kollégám eldobott – és gyakorlottan szívni kezdte.
Természetesen napjainkban, a rég nem látott mértékű infláció második évében, aki nem tudja megvenni a sajtot, a zöldséget vagy a gyümölcsöt, még nem nyomorog. Legfeljebb úgy érzi. Mert tavalyelőtt még ezekről nem kellett lemondania. De ugyanezt a hiányt érzi, a lemondás fájdalmával küzd az is, aki megszokta, hogy háromévenként új autót vesz. A legújabbat mégis már negyedik éve „nyúzza”, mert az új modellre több mint egy évet kellett volna várnia és közben éppen megduplázódott az ára.
Össze kell húzni a nadrágszíjat, mondogatta nagyapám. Háromgenerációs családban nőttem fel. Úgy senki nem tudta beosztani a pénzt, mint a nagymamám. A vasárnapi ebédhez egy tojással be tudott panírozni egy kiló karajt, és az ugyanolyan finom volt, mint a fasírt, amihez a húst a levesnek való csontról farigcsálta le.
Idén nyáron, amikor kiderült, hogy sokkal nehezebb idők jönnek ránk, mint azt tavasszal gondoltuk volna, engem csak az vigasztalt, hogy otthonról hoztam a takarékosságot. Belenőttem. Amikor nyáron egymás után jöttek a sokkoló bejelentések, százezrek szembesültek szinte egyszerre azzal, hogy vállalkozóként felépített egzisztenciájuk összeomlott és ez a „rezsicsökkentés csökkentésével” csőd szélére sodorta a családot. A társadalom középrétegéről van szó, akik az emelkedő élelmiszerárakat korábban kevéssé vették észre. Mégis ők azok, akik az infláció szorításából könnyebben szabadulnak, mert van némi tartalékuk. Nem feltétlenül csak a bankbetétre gondolok. Hanem arra, hogy van honnan visszalépniük.
A spórolási ötletek Mariana-árka kétségtelenül a három kicsavart csillár égő és az elajándékozott aranyhal gyűjtemény volt. Nos, ez mindenkit meggyőzhetett arról, hogy spórolási tippeket ne milliomosoktól kérjen. Ha pénzt csak pénzzel lehet csinálni, akkor megtakarítani úgyszintén. Ön tudja, hogy hány kiló húst, krumplit, száraztésztát, rizst, mennyi tejet, sajtot túrót fogyaszt? Mennyi tisztítószert, mosóport, piperecikket vásárol? És hogy ezek mennyibe kerülnek? Ha eddig ilyen számításokra nem volt szüksége, most ideje összeadni. Meg fog lepődni, hogy bizonyos termékcsoportokra eddig mennyit adott kit. Amire eddig a legtöbbet költötte, abból tud a legjobban spórolni. A Facebook tele van takarékos lehetőségekkel. Szinte minden városban, faluban, kerületben vannak helyi közösségi csoportok, csevegők, adok-veszek oldalak. Ezeken nem csak kinőtt gyerekruhát, korcsolyát, játékot lehet kapni, de a vidéki szálakkal rendelkező tagok szezonális gyümölcsöket, zöldségeket, dióbelet, mézet stb. kínálnak jóval a piac és a multik ára alatt.
Mindenki más szinten nyomorog. A megoldás is más és más. Hiába tanácsolom a három gyerekét egyedül nevelő, két munkahelyen is dolgozó szomszédasszonynak, hogy vásároljon akciók idején, ha se pénze, se ideje nincs. József Attila óta tudjuk, „aki szegény, az a legszegényebb”. Hova hátráljon a szegény, akinek a gyerekei havonta egyszer esznek otthon húst vagy gyümölcsöt? Mondhatnám, ha nem hatna cinizmusnak, hogy ők már feketeöves spórolók. Akik olykor kapnak egy-egy halat, és néha már elfelejtik, hogy volt idő, amikor hálót szerettek volna.
Írta: Móza Katalin
A fenti fotók illusztrációk (pexels.com).
Folytatjuk
A sorozat első része: https://budaorsinaplo.hu/sporoljunk-egyutt-1-resz/
