A RÍTUS közel 30 művész alkotásán keresztül – meghívó

0
1224

A Budaörs Galéria és Barátai RÍTUS című kiállítása november 9-én 18,30-kor nyílik a Zichy majorban.

A Budaörs Galéria 2017-ben, immár harmadik alkalommal rendezi meg azt a nagyszabású művészeti seregszemlét, amikor egy megadott témára hívja meg közeli és távolabbi művész barátait, ismerőseit.
A mostani kiállítás a RÍTUS témakörét járja körbe, közel 30 művész alkotásán keresztül.

„Az átmeneti rítusok megkönnyítik az egyén életében beálló kríziseket, melyeket a változás idéz elő, a hirtelen átmenetet lassítják és kész közösségi formákat, szerepeket bocsátanak az egyén rendelkezésére. Ugyanakkor egyben tartja, együttműködésre készteti a közösség tagjait.” (Arnol van Gennep)

A Budaörs Galéria 2017-ben, immár harmadik alkalommal rendezi meg azt a nagyszabású művészeti seregszemlét, amikor egy megadott témára hívja meg közeli és távolabbi művész barátait, ismerőseit.
A mostani kiállítás a RÍTUS témakörét járja körbe, közel 30 művész alkotásán keresztül.

Helyszín a Budaörsi Zichy major két nagy kiállítóterme, Clementis László utca 22.

A megnyitón közreműködik a Budaörsi Dobkor és St. Martin zeneszerző és szaxofonművész is. 

A kiállító művészek:

BAKSAI JÓZSEF
BALOGH TIBOR
BARI JANÓ
BÓDI BARBARA
BOJTOR VERA
DÉMUTH RÉKA LILLA
DUONG LEE ESZTER
FERKOVICS JÓZSEF
GASZNER ILDIKÓ
GAUDI MÁRTON
GERLÓCZI GÁBOR
GULYÁS BOGI
KADOSA KISS JÓZSEF
LAKATOS KLÁRI
MILLOK TAMÁS
MOLNÁR GÖB ZOLTÁN
MOLNÁR MÁRIA VIRÁG
NAGY ROZÁLIA
NAVRATIL ZSUZSI
P. BOROS ILONA
PÁCZELT ANDREA
RÁSKAI SZABOLCS
ROSTÁS ZOLTÁN
SÁLI LEVENTE
SOMOGYI FERENC
SPÁNYIK JÓZSEF
SZÉKÁCS ZOLTÁN
SZENTANDRÁSY CSABA
SZENTESI SZIGFRID
TARR ANNAMÁRIA
TÓTH LACA
TÓTH PITYA ISTVÁN
VLADÁR CSABA
VOTIN DÓRA

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here