Hogyan találj társat 40plusz, 50plusz, 60plusz évesen? 6. rész

A társkeresésről szóló cikksorozatunkban már szó volt arról, hogy 40-50-60 év felett vagy akár még idősebb korban mire figyeljünk e folyamat során, hogy ne sérüljünk, hanem sok örömet kapjunk, és néhány egyéni történetet is bemutattunk. Ebben a részben grafológus és andragógus szerzőnk a változás és stabilitás oldaláról elemzi, hogy mitől is működik vagy nem működik egy párkapcsolat.

A párkapcsolati elemzés a grafológiai humán tanácsadás egyik legérdekesebb szakterülete. Ugyanakkor, aki ezzel szeretne foglalkozni, az a női és férfi jegyek, nemi szerepek megfogalmazását illetően talán a legtöbbet vitatott és ellentmondó szemléletű társadalmi irányzatokkal, sztereotípiákkal, s akár bölcseletekkel találkozhat.

Jang fogalmazta meg, hogy a női lélekben ott lakozik a férfioldal, míg a férfilélekben ott él a női archetípus is. Ha ezek egymásra találnak, akkor a szerelem által az energiák nemcsak kiegészítik egymást – mint a törött tányér két darabja – hanem életcéljaikban, együtt rezgéseikben, cselekvő erőikben megnégyszereződnek. A két lélek nem két „törött” félként adódik össze, hanem két egészként egyesülnek, miáltal a nőies és férfias erőforrások is megsokszorozva teljesednek ki. Ahogyan genetikailag – szüleink erőinek eggyé válásával – nagyszüleink és ősszüleink örökségét, az ősenergiákat is halmozottan magunkban hordozzuk.

A párkapcsolati nyitottság jelképei a kézírásban is megjelennek, mint a befogadás kelyhe, az erőtől duzzadó oválok és alsó hurkok, a bevonzás, csábítás jeleként a tetszésvágy dekoratív betűdíszítései és persze az életöröm jeleként a vaskos, mázolt, azaz telített vonalak. A termékenység jele a felső és alsó zónás elefántormány (tudattalan teremtőerő, intuíció, ihlet), a kerekség (kiteljesedés jelképe, mandala), a spirálok, csigavonalak (anyaméhet szimbolizálja), a kígyó (csábítás, fallikus jelkép) megjelenése is.
Az írásban megjelenő termékenységi jelek és nyitott betűk nemcsak azt jelképezik, hogy az ember kész az új kapcsolat befogadására, hanem azt is, hogy a benne rejlő energiákat (teremtő erőket) kész átadni a párjának! (…)

Az ellenétek vonzzák egymást? Vagy: „Hasonló a hasonlónak örül”? Melyik állítás igaz? Válaszom itt sem a megszokott, mert önmagában egyik sem fedi a teljes valóságot. A hasonlóságok és ellentétes pólusok csak elméletben választhatók szét, de a gyakorlati életben éppen együtt teljesítik ki a jó párkapcsolatot. A magyarázathoz elevenítsük fel Ádám és Éva történetét, Édenkertben kialakuló helyzetét! „Ádám és Éva legnagyobb vétke nem az volt, hogy ettek az almából, hanem az, hogy megnevezték és osztályozták a világ jelenségeit. Ezzel felparcellázták a különben egységes valóságot, bizony önmaguk között is. „Ahol pedig határ van, ott ellentétek keletkeznek, ahol ellentét van, ott viszály, háborúság is támad” – olvashatjuk Ken Wilber filozófus Határok nélkül – A személyiség kiteljesedésének keleti és nyugati szemlélete című könyvében. Ugyanakkor az ellentétpárok (pólusok) mindegyike hasonló, burkolt azonosságot tartalmaz, így az ellentétek valójában egymástól elválaszthatatlanok, hiszen kölcsönös függőségükben nem létezhetnek egymás nélkül. Ahogy nincs éjszaka nappal nélkül, mozgás nyugalom nélkül, idő és tér egymás nélkül, úgy nincs bal sem jobb nélkül. Ahogy nem választható külön a margó és a szövegtömb egyesítő (nem elválasztó) kontúrvonala sem. Az ellentétek tehát belső egységet alkotnak és ugyanannak a valóságnak egymást
kiegészítő vonatkozásai. Így van ez Ádám és Éva esetében is – folytatja a szerző. Vagyis, nem az a kérdés, hogy az ellentétek vonzása vagy a hasonlóság (azonosság) határozza-e meg a jó párkapcsolatot, hanem az, hogy a párkapcsolati (később családi) működésen, kapcsolati, társas kohézión belül – pl. kulturális, élethelyzetekben és életfunkciókban – éppen melyiknek van jelentősége. (…)

David Olson párkapcsolati terapeuta szerint sem a hasonlóságot (összeillőséget) vagy ellentéteket kell csupán önmagukban értékelnünk, ennél sokkal fontosabb a párkapcsolati kohézió (összetartó erő, egység), a kölcsönösség és a tagok harmóniára (összhangra) való képessége. Szerinte, ha egyensúly (összehangoltság) van a párok, illetve családtagok között, az már önmagában eredményezi az ideális belső működést.
Továbbá az azonossági jegyeknél sokkal lényegesebb tulajdonság az alkalmazkodási képesség, az adaptivitás, a rugalmasság, a társas kommunikáció, a kulturált vitakészség és problémamegoldás. A változás és a stabilitás egyaránt szükséges a párkapcsolat, illetve családszerkezet életképes működéséhez. A túl sok változás azonban káoszhoz vezet, a merev változtathatatlanság elakadást von maga után. Az egyensúly a stabilitás bizonyos szintű megtartását jelenti, de nyitottan a szükséges változásokra. (…)

Kit keresünk? A hirdetésekben a férfiak rendre csinos, fiatal lányokat, a nők viszont már életük teljében lévő, lakással rendelkező, jól szituált, diplomás férfiakat keresnek maguknak – olvasható feltételezésként Hodi Sándor szociológus párkapcsolati kutatási anyagában. Ám a szociológus 2006-ban végzett kutatásai rendre megdöntötték az evolúciós elméletek igazságát. Az egzisztencia és az iskolázottság például egyforma mértékben fontos volt a válaszadóknak, de nem tért el a férfiak és a nők arányában, s nem befolyásolta a párválasztást. Továbbá nem volt különbség abban, hogy a férfiak és nők – a fentebb leírt, érett párkapcsolati szándékkal, közös jövőtervekkel – jellemzően egyaránt saját életkoruknak megfelelő társat választanak. Legalábbis a kérdőíves felmérésre adott válaszok szerint. (…)

A jó párkapcsolat titka?  A jól működő párkapcsolat titka nemcsak a partnerek személyiségének ideális összeillőségében rejlik, hanem az egyének megfelelő, érett működésében (mikroösszetevők) és a családtól, az ősöktől eredő, pozitív tapasztalatokban, a szocializációs mintában, a közösségi életelvekben (makroösszetevők) is. „A jó párválasztás a bölcs beválasztáson múlik!” – mondja Szondi Lipót, aki ösztöndiagnózisában nem kevesebbet állít, mint hogy párválasztásunk egyáltalán nem a véletlen műve, hanem a rokongének tudattalan találkozásáé. Az adott személy (típus) kiválasztásával gyakorlatilag eldől, hogy a későbbiekben milyen gyakoriságú, milyen jellegű és intenzitású konfliktusokkal, problémákkal lehet majd számolnunk. Tehát nem az dől el, hogy jól működő lesz-e a párkapcsolat (milyen érettséggel, képességekkel oldjuk meg a súrlódásokat), csupán az, hogy milyen problémákat kell megoldani. Ehhez az „ösztönös” jó beválasztás mellett tudatos élettapasztalat, kialakult identitás és érettség is kell. A személyiség érettsége magában foglalja a szakmai kialakultságot, az életpályaképet (jövőképet), a házasságra való alkalmasságot, a kölcsönös szexuális örömszerzésre és nemzésre való képességet, a szülővé válást, a közös értékek és érdekek kimunkálását, az én-tudat mellett a „mi”-tudat kialakulását, a közös célokat és az értük való áldozatvállalást.
Amely szerelem pedig elmúlik, kihűl, nem volt igazi, mély szerelem, csak fellángolás, „vak” fizikai vonzódás, vagy csak hirtelen ragaszkodás, tudattalan archetipikus kivetülése vágyainknak a másik emberre! – írja Jung. A probléma abban gyökerezik, hogy sok ember nem tudja megkülönböztetni a fellángolást, a fizikai vonzódást az igazi, mély szerelemtől, a lelki társ felismerésétől. Fizikailag, első pillantásra vonzódhatunk egy idegenhez is, de az elmélyült érzésekhez, kapcsolathoz a két személyiség találkozása is kell. Gyakran kiderül, hogy a „szerelem” egymás ismerete nélkül csak a másikba vetített ideálok (projekció) szeretete volt, és nem a partner valódi énjének szeretete. Később erre ráébredve, a hiányérzet váltja ki az elhidegülést. Pedig ilyenkor sem a partner, hanem a hozzáállás változik meg – állítják a szakemberek.

Az is téves szemlélet, hogy a szerelem idővel mindenképp elmúlik, és jó esetben szeretetté alakul. A szenvedély, a vonzódás egy életen át is megmaradhat. Érdemes megkérdezni erről az életüket együtt leélő, idős „örök szerelmeseket”. Tehát a biológiai örömök kiteljesedése, a vonzódás (szerelem) és az elmélyült személyszeretet egymás mellett formálódik, nem pedig egymást felváltva! Ha pedig két ember nem tud együtt élni, az még nem jelenti azt, hogy a fizikai vonzódás, az együtt töltött szép emlékek is elmúlnak. A botrányos véget érő párkapcsolatokból mindig is hiányzott „a lényeg”, a két ember őszinte (testi, lelki, fizikai) egysége, azaz kapcsolati kohéziója, egymás tisztelete (megbecsülés, büszkeség a partnerre) és elmélyült szeretete. Nem véletlen, hogy David Olson párkapcsolati terapeuta szerint is a párkapcsolati (családi) kohézió kell, hogy a legmeghatározóbb szempontunk legyen a vizsgálatokban.

Fontos megemlíteni még az úgynevezett párkapcsolati attribúciós hibát is, mely szerint a jó kapcsolat alapja az „egy szempontúság” vagy „egyoldalúság”. Ez annyit jelent, hogy vannak emberek, akik úgy vélik, hogy a legkisebb nézeteltérés is tűrhetetlen a párkapcsolatban. Pedig ahol soha nincsenek ellentétek, ha nincs többféle nézőpont (persze megfelelő kulturális vitakészséggel, konszenzussal), azaz nincs ellentétes pólus, ott hiányzik a dinamikus fejlődés, vagyis az a belső kapcsolati feszültség, ami a mozgás, az élet és a kreatív előrelépés feltétele. Ezért azok a kapcsolatok, amelyekben viharos időszakot, problémás életszakaszokat képesek voltak megoldani a partnerek, és együtt maradva továbbléptek, azok sokkal erősebbé, stabilabbá és konstruktívabbá válnak.

Végül, sokat tanulhatunk mások eseteiből is, s érdekes eredményt kaphatunk a válás okainak összegyűjtéséből – írja a szociológus, hozzátéve: általános recept nincs a jó párkapcsolathoz! Úgy véli, az alapvető kérdés az, hogyan viszonyul az ember saját párkapcsolatához, házasságához. Már a pozitív, összetartozást kifejező attitűd önmagában hordozza annak lehetőségét, hogy ne futamodjunk
meg az első kisebb probléma elől. Hiába bármilyen esküvői szertartás, ha az ember lelkében, attitűdjében ez csak egy kultúrköri szokás, és nem kíséri az „ örökre egymásnak teremtve” belső érzése, hite és attitűdje. Eleve más a dolgok kimenetele, ha a kapcsolatot életre szóló köteléknek tekintik a felek, ha a gondokat csak átmeneti problémaként élik meg, amin munkálkodni érdemes, és megint más, ha elhúzódó, keserves párviadalként fogják fel. A párkapcsolati terapeuta is csak annak tud segíteni, aki ebben együttműködik, és nem a válás elhatározása lebeg a szeme előtt.

Írta: R. Eller Gertrúd

(Folytatjuk)