„Ha sírunk, akkor sem lesz jobb!”
A gondozottak a budaörsi Fogyatékkal Élők Napközi Otthonában a második otthonukban vannak, ahova reggel örömmel jönnek és késő délután élményekkel gazdagodva térnek haza a családjukhoz. Napjaik személyre szabott, terápiás célú foglalkozásokkal telnek. A legfiatalabb 24, a legidősebb 50 éves. Október 12-én nyílt napot tartott az intézmény.
Budaörsön a Farkasréti út 55. szám alatt az önkormányzattal kötött ellátási szerződés keretében működteti a fogyatékkal élők napközi otthonát a Máltai Szeretetszolgálat. Tegnap családi, nyílt napot tartottak. Az első benyomásom szerint – és ez később beigazolódott – elhivatott, gondoskodó emberek dolgoznak itt. Az épület bár nem nagy és nem új, egy szépen karbantartott családi ház, aminek a kertjében még így ősszel is sok virág pompázik. 
Bent a falakat és a polcokat elsősorban a gondozottak kézműves munkái díszítik (melyekből pár éve kiállítás is nyílt). Bárhová néz az ember, gondosság és az itt dolgozók és élők keze munkája látszik.
Ezen a csütörtökön, néhány perccel 11 óra után nagy a sürgés-forgás. Az egyik teremben sálakat kötnek a napközisek, a kertben bográcsban slambuc rotyog, amit egy mozgássérült fiatalember édesapja készít a társaságnak ebédre, és az asztal roskadásig a szülők által készített aprósüteményekkel, amit körbe ülnek a vendégek, főként hozzátartozók és a fogyatékkal élő gondozottak. Ismeretlenül csöppentem közéjük, és bár tudtak az érkezésemről, számomra mégis meglepően kedvesen fogadtak. A hangulat családias és vidám.
Sokféle sérüléssel élő fiatal és már nem is annyira fiatal (csak alsó korhatár van, ami 18 év, jelenleg a legfiatalabb 24, a legidősebb 50 éves) használja ki a napközi otthon által kínált lehetőséget. A velük való beszélgetésből azt szűrtem le, hogy színes és megható a világuk. Bíró Valéria az intézmény vezetője – aki a többieket megkérdezve hozzájárult, hogy fényképek is készülhessek – nem tesz különbséget köztük, mindenki felé egyforma figyelemmel és szeretettel fordul és vonja be őket a foglakozásokba. Ugyanakkor mégis, mindenki felé másként, az egyéni adottságai és fejlesztésre szoruló képességeire való tekintettel.
A nyílt nap rövid kis megnyitójaként a kertben Valéria köszönetet mond a megjelenteknek az érdeklődésért, hogy eljöttek. A családi és nyílt napot annak szentelik – tette hozzá –, hogy betekintést adjanak a napközi otthonuk mindennapos életébe. Ezután Niki és Tomi egy-egy szép verset ad elő és Dávid dala is elhangzik.
Amikor hamarosan megérkezik a kutyaterápiás foglalkozásokat tartó Belényi Bea az AZUR Segítőkutyás Egyesület munkatársa Orkóval, az okos pulival, a gondozottak két csoportra oszlanak: míg az egyikben kézművességre tanítják a vendégeket az egész évben itt elsajátítottak alapján, a másik csoport kutyaterápián vesz részt, majd cserélnek.
Debreczeni Tibor mozgáskorlátozott fiatalember, mégis sokkal inkább segítője a napközi dolgozóinak, mintsem gondozott. Elmeséli, hogy 1994 óta jár ide nap, mint nap. Reggel egyedül jön el az elektromos székével és általában ebéd utánig marad. A szüleivel él. Saját helyzetére nem gondol tragédiaként – mondja –, mert így született, ezt szokta meg. Gimnazistáknak matematikát tanít (ingyen), és mivel profi módon kezeli a számítógépet, ezen keresztül is tartja a világgal a kapcsolatot. Tőle tudom meg, hogy vidáman telnek a napköziben a napjaik, mert nemcsak most, hanem általában bőségesek a programok. Minden nyáron elmennek például táborozni a Balatonhoz, Ábrahám-hegyre, az egész csapat. Hétköznapokon múzeumokba járnak, kirándulásra, sport rendezvényekre alkalmanként színházba mennek. Azt már említettem, hogy sokféle sérüléssel élők járnak a napköziben, Tibor széles skálát sorol fel: vannak, középsúlyos, illetve súlyos értelmi fogyatékosok,közöttük Down szindrómások, mozgássérültek, halmozottan sérültek.
Filinger Jánosné gyereke, Mariann például down szindrómával született. Számukra nagy könnyebbség, hogy ide járhatnak – feleli kérdéseimre –, egyrészről, mert budaörsiek lévén közel van nekik, másrészt nagyon elégedett a foglakozásokkal, a bánásmóddal és az itt dolgozó gondozók, a gyógypedagógusok hozzáállásával. Később láttam, amint Mariann édesanyjának a sál kötését tanítja.
A Budaörsi Mozgáskorlátozottak Egyesületének vezetőjével, Fodorné Judittal is találkoztam a nyílt napon, neki a szintén down szindrómás lánya jár ide. Ő fogalmaz úgy, hogy a gondozottaknak ez a hely a második otthonuk, a dolgozóknak köszönhetően. S hogy miként lehet ilyen problémás háttérrel felhőtlen a jókedv? „Ha sírunk, attól sem lesz jobb” – válaszolja nevetve. Ez a napközi pedig nem egy megőrző, hanem személyre szabott programokkal, nappali foglalkoztató – hangsúlyozza. A feladatok összeállításakor ugyanis, hogy ki vegyen részt gyógytornán, egyéni fejlesztésen, különféle játékokon, mindenkinek a személyes, egyéni igényét veszik figyelembe.
Molnár Gyulánénak a 41 éves, értelmi fogyatékos fia, Gergő. Az édesanyától azt tudom meg, hogy ezt az épületet sok évvel ezelőtt egy idős házaspár hagyta a városra azzal, hogy abban fogyatékosokat foglalkoztassanak. A kezdeti hatósági problémák után minden megoldódott, és bár korábban se volt gond, azóta, hogy 2010-ben a városi önkormányzat megbízta az üzemeltetéssel a Máltai Szeretetszolgálatot, tovább javult az ellátás.
Míg mi kint beszélgetünk a kertben, eközben a kutyás terápia bent az épületben zajlik, így benézek. Egy helyes, fegyelmezett, másfél éves, rövidre nyírt szőrű pulikutya néz rám vissza. Bea a kutyát saját maga képezte ki, és mivel rendszeresen járnak ide a napközibe, a gondozottak a kutyát ismerősként üdvözlik. A segítő kutya persze nem nézi, hogy valaki jól jár-e vagy bicegve, ám jelenléte többféle segítséget jelent a nagy és finom motorika készség, a memória, az érzékelés, az észlelés stb. fejlesztésében. Ehhez Orkónak különféle kéz és ujj mozdulatokkal adhatnak parancsot a gondozottak, és a kutyus ezt megértve cselekszik, mindenki nagy örömére. Majd jön a következő feladat: tapintás alapján, csukott szemmel kell a gondozottaknak kiválasztaniuk egy letakart kosárból gumikarikát, bőrlabdát, textil játékot, amit sikeresen teljesítenek és a felismert játékokat eldobhatják a kutyának, aki a „hozd vissza” vezényszóra, egy jutalomfalatért cserébe, valóban vissza is viszi nekik. 
Végül találós kérdéseket kapnak, melyekre a többség meglepően gyorsan és kiválóan felel. Például: „Miből van Orkónak 42? A fogakból. Mi az, amiből nektek kettő van, Orkónak pedig négy? Hát bizony a lábakból.” Amikor a terembe bejön egy fiatalember, aki siket-vak, a puli saját maga tudja, hogy meddig mehet el, mit tud a fiú befogadni. Mellé fekszik, az ölébe teszi a lábát, a fejét, majd amikor érzi, hogy ennyi elég, leugrik az ágyról.
Összegezni a nyílt napot? Nehéz. Ahogy azt egy korábbi cikkünkben írtuk: a jelszó itt a rugalmasság és ez mindenre igaz. Amit nemcsak a dolgozóknak kell gyakorolniuk, hanem a közösség minden tagjának. Annak ellenére vagy éppen azért, mert a középsúlyos és súlyos értelmi fogyatékosok közül sokan neurológus által kontrollált gyógyszeres kezelés alatt állnak, ami nagyban befolyásolhatja lelkiállapotukat és a hangulatváltozásaikat. Ha valaki bal lábbal kelt fel, keveset aludt vagy a gyógyszeres kezelése megváltozik, sokszor válik kedvtelenné. Ilyenkor mindenki megértésére és türelmére szükség van. De nincs is ezzel itt gond, hiszen ezek az emberek átlagon felül teljesítenek egymás elfogadásában. „Amikor valaki ép emberként belép ide, számára is megváltozik a világ. Minden leegyszerűsödik és nincsenek tabuk” – mondja Valéria. A rugalmasság azonban nemcsak az egymásra figyelésben mutatkozik meg, hanem a változatos tevékenységekben is, amiből a nyílt napon kis ízelítőt kaptunk.
Írta: Pollák Judit, fotók: Pollák Judit és Petőházi Emese
