„Nem hiszem el, hogy ez megtörtént velem!” – írtam még 2016-ban. És miért veszem most ezt a listát újra elő, 2022-ben? Mert kíváncsi lettem, hogy azóta is jellemző-e az akkor felvetett probléma. Bosszankodni ugyan nem egészséges, de ha kiadjuk magunkból a sérelmeket, az könnyíthet a lelkünkön.
- A buszsofőr a 40B autóbuszon, amivel három megállót mentünk, nem adott diákjegyet a 7 éves (!) unokámnak, mert nem volt nálunk a diákigazolványa. Mert neki ezt előírták… Komment 2022-ben: ez bizony azóta is előfordult, mert a buszvezetők igen nagy része nem a szabályok értelmét nézi, hanem a szó szerinti betartását. A pandémia pedig még rátett egy lapáttal: míg az egyikük azt kéri, vegyem el a jegyet, anélkül, hogy neki hozzá kellene érnie, a másik szinte rácsap a kezemre, ha nyúlok érte. Míg az egyikük maga is az orra alá tolja a maszkot, a másik meg se áll a buszmegállóban, ha a várakozón nincs rajta. És sorolhatnám…
- Egy gyerekrendezvényen, ahol érkezési sorrendben lehetett helyet foglalni, a szünetben, amíg kimentünk a büfébe, egy fiatal nő leterítette a sálját arra a helyre, ahol előtte én ültem az unokáimmal. Amikor visszaértünk, akkor láttam meg a sálat, amit összehajtottam és visszaültünk. Mire odajött, hogy ő ezt pedig már lefoglalta, és adjuk át neki át a helyet. Némi szóváltás után „hülye, hisztis vénasszony”-nak nevezett. A vénasszony fájt… Komment: sajnos a rendezvények a pandémia miatt elmaradtak, elmaradnak, már egy ilyen vita is belefér, csak mehessünk a gyerekekkel színházba!
- Egy plázában egy gyorsétteremben megrendeltük a gyerekekkel a menüket, majd amikor kifizettem, közölték, hogy a csirkecombra fél órát kell várni. Mellettünk még tíz másik étterem, ezért azt kértem, hogy adják vissza a pénzt, vásárolnék máshol. Némi szóváltás és főnökhívás után sikerült visszakapni. Komment: az elszállt árakat látva inkább otthon főzünk! Miközben az alapanyagot is a tavalyinál 50-60 százalékkal drágábban szerezzük be.
- A pirosra festett zebrán, a rendőrséggel szemben indultunk át a gyerekekkel a túloldalra, miután az első autó balról megállt. Már leléptünk a járdáról, amikor az álló autó mögül egy terepjáró előzött és miközben mi riadtan húzódtunk vissza, az anyósülésen ülő utas bemutatta nekem a középső ujját. Ő, nekem… Komment: és ez azóta hányszor ismétlődött meg! A közlekedési kultúránk nulla.
- Szórólapok terjesztésére kérte fel a Postát egy ismerősöm, magánpostaládákba. Az a kisebb gond, hogy a 10 ezer példány fele közintézmények portáján landolt (ott legalább el tudja venni, akit érdekel), de az egyharmada a környékbeli kukákban. A Posta mossa kezeit. Nem a saját, személyes sérelmem, de azért került a fel a listámra, mert én meg nem kapom meg a leveleim nagy részét, ám az, amit jól megcímeztem másnak, visszajön, hogy a címzett ismeretlen. Komment: a posta már nem vállalhat szórólapozást, így egyre nehezebb megoldani. A normál leveleim meg azóta is vagy megérkeznek, vagy nem…(Miközben a saját postásunk egy angyal, rajta semmi nem múlik.)
- Orvosnál várok a soromra, már éppen bemehetnék, mintegy másfél óra után, amikor bejön egy fiatalember az utcáról, hogy hányas sorszámom van. Mondom neki, hogy mire én ideértem, már nem volt sorszám. (Itt nem automata adja, kis kártyákat tesz ki az orvos.) Erre elővesz a zsebéből körülbelül ötöt, hogy akkor most ő következik, milyen jó, éppen időben ért vissza az Auchanból, ahova két órája ment el vásárolni, de előtte beugrott sorszámért. Hááát, így is lehet? Komment: Vajon mikor mehetünk el újra személyesen a háziorvosokhoz, ha mondjuk náthásak vagyunk vagy tüsszögünk egy kicsit?
- Krumpli helyett rizst, csirke helyett sertést, buborékos víz helyett menteset hozott ki a fiatal pincér az egyik (nem helyi) étteremben, körülbelül 40 perccel a rendelés után. Az étterem vezetőjének a magyarázata: még csak tanuló. De persze semmi „bocsánat” vagy legalább egy kompenzációs süti. Komment: A vendéglátóhelyeknek most alighanem ez lenne a legkisebb bajuk, hiszen a járvány miatti korlátozások legnagyobb pénzügyi vesztesei ők.
- Ez a pont megér egy külön cikket. A néni 1993-ban eladta a lakását. Az egyik közüzemi szolgáltatónál azonban el volt írva a neve, ezért az új tulajdonostól nem fogadták el az átíráshoz az adás-vételi szerződést, így az 2013-ig nem történt meg. Közben, 2008-ban az új tulajdonos elmaradt néhány havi számlával, amit a szolgáltató átadott behajtásra. Az új tulajdonos akkor ügyvéd előtt elismerte, hogy a tartozás az övé és rendezni fogja. Vitatott, hogy ez megtörtént-e vagy sem, de a végrehajtó, minden előzetes értesítés nélkül, most, tehát 2016-ban kezdte el levonni a kamatokkal és költségekkel immár többszörösére duzzadt tartozást a néni nyugdíjából, aki igazolta, hogy már 23 éve nem az övé, nem ő lakik ott, sőt, semmi köze az ingatlanhoz! Jó ügyvéd kerestetik! Komment: a nénitől levonták a tartozást, amit a lakás tényleges tulajdonosa azonban visszafizetett neki. Az áramszolgáltatóknál (hiszen azóta kétszer is váltás volt) azonban semmit nem javult a helyzet. Életszerűtlen, betarthatatlan szabályokkal nehezítik a lakosság életét.
Javaslom, hogy olvasóink egészítsék ki az általam leírtakat a saját „élményeikkel”!
