A karácsony a kereszténység ünnepe, Jézus születésnapja, ezt mindenki tudja, és azt is, hogy napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett. Azt viszont már kevesebben, hogy már a középkorban is fontos volt, amelyhez számos hagyomány és szokás kapcsolódik.
A 14-15. századi embereket ugyanis a mély vallásosság jellemezte, életüket az egyház szigorú normák, keretek között szabályozta. A középkorban a karácsony időpontja egybeesett a téli napfordulóval, és a 4. századig nem volt állandó dátuma. (December 25-dikét I. Gyula pápa (337-352) határozta meg karácsony napjának.) Akkor hosszabb ideig is tartott az ünneplés, egyfajta lezárása volt az évnek. Előtte az adventi időszak böjtöléssel is telt, amelynek során bizonyos ételeket (például hús és tojás) tilos volt fogyasztani. Ez volt a bűnbánás időszaka, ami lehetőséget kínált az embereknek, hogy elmélyüljenek vallásukban. Mivel ilyenkor a hagyomány szerint a munka szünetelt, a családi ünnepek és a pihenés jellemezte.
Az advent kezdetét éjféli harangozás jelezte. A keresztények kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek meg, majd a 7. században Nagy Szent Gergely pápa rendelte el a négy adventi vasárnap megtartását. Végül 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az advent ünneplését.
Az ajándékozás szokása szintén a pogány hagyományokból ered. Karácsony második napja az adakozás napja, amikor az elöljárók – köztük a király, a nemesek, a kézművesek és a kereskedők – pénzt adományoztak a szolgálóiknak, inasaiknak, hogy így fejezzék ki bőkezűségüket. Illetve már egyházi keretek között a mise alkalmával adományokat gyűjtöttek, amit a szegények között osztottak szét. Kicsit később a szegények házról házra jártak, énekekkel, versekkel köszöntötték a tehetősebbeket, akik ezért ajándékokat, de többnyire pénzt adtak. A család és a gyerekek megajándékozása a 17. század folyamán került az ünnep középpontjába, de hazánkban a karácsonyi ajándékozás csak az 1930-as évek után vált hagyománnyá.
Az ünneplés és lakomázás után a karácsonyi ünnepkör egészen vízkeresztig, más néven a háromkirályok napjáig – január 6-ig – folytatódott. Vízkeresztkor csoportok járták körbe a várost és eljátszották a királyok érkezését. Ebből mára annyi maradt fenn, hogy a feldíszített karácsonyfát ilyenkor bontjuk le. (A fadíszítésről: a fák és örökzöldek az élet és az örökkévalóság szimbólumai. A középkorban a templomokba szenteste almával díszített faágakkal teremtettek ünnepi hangulatot. Az első írásos feljegyzés a mai értelemben vett karácsonyfáról a 15. század végéről, Strasbourgból származik. Ekkoriban a fákat almával és ostyával díszítették. A gyertyával díszített karácsonyfáról az első lejegyzés 1660-ból maradt fenn. A karácsonyfa-állítás szokása hazánkban a 19. században jelent meg, elsősorban a német ajkú városi lakosság körében. Az első „magyar” karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította Aszódon. Magyar jellegzetesség a szaloncukor.)
Azt kívánom olvasóinknak, hogy legyen örömökben, boldogságban gazdag a karácsonyuk!
