Ez a cikk újraközlés! Első megjelenése: 2016-11-05. Frissebb kutatások azóta se készültek – a szerk.
Nem egy véletlenül erre tévedő szovjet tank, hanem magyar katonai egység okozta 1956. október 27-én dél körül Budaörsön négy ember halálát. A templomból senki nem lőtt a katonákra és a sortűz a boltnál sorban állókat sebesítette meg. A tegnapi fórum a Heimatmuseumban egy kis lépéssel közelebb vitt a valódi események megismeréséhez, de hatvan év után még mindig van kutatni való; és élő szemtanú egyre kevesebb.
1956. október 27. Magyarországon
Két nappal előtte volt a Kossuth téri sortűz, ahol hivatalos dokumentumok szerint 71 ember vesztette életét. Az előző napon azonban amnesztiát hirdettek azoknak, akik leteszik a fegyvert. A Szabad Európa Rádió viszont továbbra is arra bíztatja a forradalmárokat (akiknek a kétharmada 25 év alatti fiatal!), hogy tartsanak ki, mert jön a külső segítség – ami nem érkezett meg.A településeken forradalmi szervek, a gyárakban munkástanácsok alakulnak országszerte.
11 óra 18 perckor a rádió ismerteti a Nagy Imre kormány összetételét, őt magát pedig küldöttség keresi fel, hogy meggyőzzék a politikai irányváltás szükségességéről.
Janza károly új honvédelmi miniszter a fegyveres csoportok elleni további harcra ad parancsot.
Kiszabadítják a váci börtön 800 elítélt rabját. Éjszaka a Politikai Bizottság Mikojan és Szuszlov jelenlétében megtárgyalja a Kádár János által beterjesztett platformot, amelynek lényege az „ellenforradalom” radikális átértelmezése (tűzszünet, a szovjet csapatok kivonása, az ÁVH feloszlatása), de ugyanakkor Fehér Lajos vezetésével egy szűkebb bizottság Czinege Lajossal katonai diktatúra tervét dolgozza ki, akár Nagy Imre eltávolításával. (Forrás: Gajdos-Frank Katalin összeállítása)
Nem egy véletlenül erre tévedő szovjet tank, hanem magyar katonai egység okozta 1956. október 27-én dél körül Budaörsön négy ember halálát és többek sérülését – ezt állítják az akkor 12-13, ma 72-73 éves szemtanúk. A Heimatmuseum igazgatójának, Gajdos-Frank Katalinnak a szervezésében tegnap – 2016. november 4-én – délután jöttek össze néhányan egy „tudományos, ismeretterjesztő beszélgetésre”, 1956-ról.
Gönczi Lajos a saját emlékei alátámasztására (vagy éppen cáfolatára) a Magyar Honvédség Központi Irattárából kikérte és a fórum résztvevői között szétosztotta azt az 1957. január 3-án dátumozott felterjesztést, amelyikben Varga László őrnagy összefoglalta 1957. október 23-tól december 20-ig az alakulata (a Kinizsi laktanya) tevékenységének a történetét. Ebben maga is leírja, hogy mivel a Hadműveleti Napló megsemmisült, „a bizottság munkája során csupán emlékezetre támaszkodott.” A Budaörsöt érintő részek: a laktanyából a magyar katonák tankokkal és gépjárművekkel a törökbálinti lőszerraktárhoz lettek útba indítva, mert az ottani „személyi állományt” az „ellenforradalmárok” a saját oldalukra állították. A felterjesztés szerint Budaörsön áthaladva a két tehergépkocsin szállított magyar katonákra a templomból rálőttek, akik szétfutottak, ezért „a harckocsikból a lövöldözőkre tüzeltek, melynek következtében halálos áldozatok és sebesültek lettek”. Ez jutott az alakulat parancsnokának a tudomására, aki parancsot adott Tancsin Miklós hadnagynak, hogy menjen ki Budaörsre és tegyen rendet. Ő azonban nem talált semmilyen rendbontást, és azt mondták neki, hogy senki nem tüzelt a templomból, amit azért nem vizsgált át, mert szem előtt tartotta a lakosság vallásosságát és „rendkívül felzaklatott idegállapotát”. A felterjesztés szerint november 1-jén 12,30-kor, amikor a rádióban felolvasták a sorkatonák memorandumát, egyebek között azért követelték a parancsnok leváltását, mert „meg akarta tisztítani Budaörsöt és ott lövetett”.
A múzeumban a megbeszélésen többek között Ritter József, Kertész József, Gittinger Pál, Kiss Ferenc és Pitler Ferencosztotta meg, hogy fiatal fiúként mit látott aznap, amiket a múzeum (egyébként tősgyökeres budaörsi családból származó) fiatal igazgatónője foglalt össze és helyezte történelmi keretbe. A tank, ami a budapesti úton jött a templom felé, szerintük is magyar volt (egyedül Pitler Ferenc látott rajta „orosz rendszámot”), ezért először örömmel futottak elé az emberek, üdvözölni a katonákat, majd a lángcsóva és a lövések után kezdtek el visszafelé futni, és a házakba, mellékutcákba menekülni. Három nagyobb csoport volt a főúton: a pártháznál (ez a mai művelődési ház helyén állt), mellette a tanácsházánál (most a Szent Vince óvoda) és szemben az egykori élelmiszerboltnál (ma az Erste Bank). A tanácsházán ugyanis élelmiszerjegyeket osztottak, amit sokan azonnal le is vásároltak a boltban. Abban mindenki egyetért, hogy a templomból senki nem lőtt és a sortűz elsősorban a boltnál sorban állókat sebesítette meg, illetve a négy halálos áldozat (egy férfi és három nő) is közülük való. Arra is mindenki egyformán emlékszik, hogy mintegy hat-hét házat (köztük volt a Tüzép telep) is eltalált az ágyúlövés, megrongálva azokat, és csupán a véletlen szerencsén múlott (például, hogy a néni éppen kilépett az ajtón), hogy emiatt senki nem halt meg. Viszont utána napokig senki nem merészkedett az utcafronton lévő szobákban aludni.
De vajon volt-e valóban „rendbontás” október 27-én Budaörsön, és ha igen, miből állt? „Nem volt nagy ügy”- minősítették a történteket a szemtanúk. Elmondásuk szerint néhányan a pártházról leverték a vörös csillagot, kihajigálták az utcára és összetörték a fehér gipsz Lenin és Marx mellszobrokat, a vörös zászlókat és a pártirodán tárolt kommunista könyveket, és elégették őket. Hogy kik? A kitelepítést megúszott sváb származásúak aligha, mert jobban féltek, mint mások az országban. Nagy valószínűséggel a „telepesek”; viszont ennek ellentmond, hogy közöttük szép számmal akadtak hithű kommunisták és „keményvonalasak”.
Mégis, hogy kerülhettek ide a sortüzet leadó katonák? – merült fel újra és újra. Bár a fentiek szerint csak át akartak haladni Budaörsön, a szemtanúk inkább úgy vélik, hogy egy helyi „kommunista” vagy csak a pártháztól hazaküldött és a szomszédjaival összeférhetetlen férfi hívta ki őket, telefonon jelentve a kis megmozdulást. Mivel a megnevezett „bácsi”-ról ezt senki nem tudja biztosan, ne adjunk okot a megbélyegzésére. Ami azonban tény, hogy 1957-ben ketten kaptak állami kitüntetést Budaörsről, mert segítettek „az ellenforradalom leverésében”, nevezetesen Bánfi János és Hunya István.
„Magyar katonák lőttek, magyar emberekre; ez a legborzasztóbb” – jegyezték meg a tegnapi megbeszélés résztvevői. Majd arra jutottak, hogy mégsem ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy hatvan évvel a forradalom és szabadságharc (és nem „esemény”, hangsúlyozta Kováts Tiborné, a 84 éves Judit néni, akire még visszatérünk) után miért nem tudjuk még mindig pontosan, hogy mi is történt Budaörsön 1956. október 27-én, ami négy ártatlan ember halálával járt. Miért nem beszéltek erről még a gyerekeiknek sem a valódi szemtanúk, a mai hetven év felettiek szülei? Mert féltek – hangzott el sokadszorra. S mert napjainkban, amikor már inkább dicsőség, mint felróható bűn az, hogy valaki a forradalom idején fegyvert fogott, őket már nem lehet megkérdezni.
A budaörsi ’56-os áldozatoknak néhány éve emlékművet állított a város vezetése a Templom téren, amit (tudomásunk szerint idén először) a Halottak Napja és Mindenszentek alkalmából az alpolgármester és egy helyi képviselő megkoszorúzott október 26-án. A krónikákban feljegyzett budaörsi áldozatok sírját pedig egy civilszervezet, a Budaörsi Széchenyi Társaság tagjai keresték meg és helyeztek el rajtuk egy-egy szál virágot – tudtuk meg a társaság elnökétől, a fentebb már idézett Kováts Tibornétól.
A Budaörsi Naplóban 2006-ban Grósz András történész írását jelentettük meg az ötvenedik évforduló kapcsán, akinek a neve a tegnapi megbeszélésen is többször felmerült, mivel többek szerint ő vette át más írásokból, hogy szovjet tank lőtt 1956-ban Budaörsön a tömegbe, ami utána tényként elterjedt. Grósz Andrásnak azonban igen komoly érdemei vannak a budaörsi helytörténet feltárásában és saját maga mindig igen óvatosan fogalmazott 1956-tal kapcsolatban. Például lapunkban tíz évvel ezelőtt így: „Hauser József kutatásai alapján Budaörsön is tizenhárom tagú Nemzeti Bizottmány alakult, valamint egy közel harmincfős fegyveres csoport, mely a mai könyvtár épületében rendezte be főhadiszállását, parancsnoka Zöld Székely József volt, ugyanakkor sokan a fővárosban harcoltak a magyar szabadságért, a forradalom mellett. Október 27-én a községháza (mai Szent Vince Katolikus Óvoda) előtt tartottak nagygyűlést annak érdekében, hogy megválasszák a település új vezetőit illetve lemondassák a község kommunista vezetését. A tüntetés tragikus véget ért: a katolikus templomnál álló három tank – máig nem tisztázott okokból – a tömegbe lőtt, amelynek következtében négyen meghaltak és számos személy megsebesült. Így mondhatjuk, hogy városunkban is voltak hősi halottjai a forradalomnak és a kezdődő megtorlásnak. Az október 27-i tank ágyúlövései megrongálták a Szabadság úti Rózsa éttermet, valamint több környékbeli házat. 1956. novemberében Budaörsön is leverték a forradalmat. A katolikus templom kertjében az országzászlónál elhelyezett emléktábla állít emléket 1956 budaörsi hőseinek. Ugyanakkor az esemény budaörsi történetének feldolgozása még várat magára, így fontos feladat, hogy minél előbb megismerhessük városunk forradalmának és szabadságharcának történetét, a hősök neveit, céljait”. Talán a mostani fórum egy kis lépéssel közelebb vitt a valódi események megismeréséhez, de tény, hogy még mindig van kutatni való; és sajnos még élő szemtanú, egyre kevesebb.
Kapcsolódó cikkünk: Az 1956. október 27-i budaörsi sortűz háttere – Budaörsi Napló
