Megnéztem tegnap A vágy villamosa budaörsi előadását…

0
118

Megnéztem tegnap A vágy villamosa budaörsi előadását, a bemutató másnapján. Amikor a második felvonás végén legördült a függöny hatalmas vastapssal köszönte meg a telt házas közönség a színészek munkáját. Az elismerés elsősorban a Blanche-t alakító Takács Katalinnak szólt, aki hatalmasat alakított. Abban nem vagyok biztos, hogy valóban ez volt pályája során a legjobb, ahogy valaki a bemutató után írta a közösségi oldalán, hiszen az x év alatt (1975-ben kezdte pályafutását Veszprémben, majd folytatta Debrecenben, Szolnokon, Budapesten, Kaposváron és 2016-ban lett a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja) nagyon tartalmas szakmai sikereket tudhat maga mögött. Mint ő maga mondta, ez a szerep viszont egy már beteljesületlennek hitt kívánsága volt, és úgy is állt hozzá, mindent beleadott. Kortalan volt, vonzó, kacér, királynői, ugyanakkor lelkileg sérült, szeretetre éhes, a durvaságnak kiszolgáltatott…, amilyennek Blanchet elképzeljük.

A többiek? Kezdjük a rendezővel. Az 1986-ban született színész-rendező Ördög Tamás először rendezett Budaörsön és alighanem máskor is fog. Már a nyilvános próbán (amin kolléganőm járt) elmondta, hogy a történetre koncentrálnak és nem a Tennessee Williams korabeli környezet megteremtésére. (A vágy villamosát 1939-ben kezdte el írni, hősnőjét, Blanche DuBois-t Rose alakja ihlette, ugyanakkor az író néhány jellemvonása is fölfedezhető benne, így az alkoholizmus és beteges szexéhség. A darabért 1947-ben Tennessee Williamsot Pulitzer-díjjal tüntették ki.) Ennek megfelelően sem a történeten, sem az eredeti szövegen semmit nem változtattak. Ez jó annak, aki még nem látta, hiszen izgalmas, ahogy a hétköznapi meséből, hogy az elegáns nővér meglátogatja a társadalmilag alatta lévő férfihez hozzáment húgát, kibontakozik a szó szerinti és elsősorban lelki nyomor, majd a megrázó végkifejlet. És kevésbé jó hír annak, aki akár színházban, akár a színműből készült valamelyik klasszikus filmet már látta. Különösen, ha mostanában, hiszen ez esetben akár előre mondhatja magában a fontosabb mondatokat. Például ezt: Nekem varázslat kell. Varázslat! Igen, igen, varázslat. Azt próbálom adni az embereknek. Nem az igazságot. Azt, aminek igaznak kéne lennie. Ha ez bűn, büntessenek meg!” És ezt: „Tudom, hogy füllentek néha. Egy nő bájának a felét az illúzió teszi ki. ” És akár ezt: „Bárki legyen is maga, én mindig bíztam az idegenek jóságában.

Én elkövettem azt a hibát, hogy pár nappal a budaörsi színházlátogatásom előtt újra megnéztem az 1984-ben készült filmet. Így több időm maradt megfigyelni a díszletet, a kosztümöt, vagy akár a közönség reakcióit, no meg elgondolkozni a színészek megválasztásán. Kezdjük az utóbbival! Bohoczki Sára mint Stella, a húg – egyes ötös skálán négyes. „Kikerekedtél” – mondja neki a nővére, miközben egy extra vékony, magas nőt látunk.  Felületes vagyok és nem ez a lényeg? Lehet, de nekem furcsa volt. Még furcsább azonban Stanleyként, ráadásul meghívott vendégként Rába Roland. Valljuk be őszintén, azért ő nem egy Marlon Brando (az 1951-ben készült filmben alakítja Stanleyt) alkatilag sem! Előrebocsátom, lehet, hogy korlátolt vagyok, és ezért nem értem a szereplőválasztás burkolt üzenetét, de Stella a férje állatias viselkedését pont azért tűri el, mert iszonyúan szerelmes a külsejébe (!), az izmosságába, abba, hogy szép férfi! Aztán a színpadkép. Annyira mai és egyszerű, hogy számomra egyáltalán nem utal a darabban leírt siralmas környezetre, ami érkezésekor megdöbbenti Blanchet, hogy hova került a vidéki (mára a hitelezőknek elúszott) birtokon felnőtt húga. Egy normálisan felszerelt (hűtő, vízforraló, mikró stb.) tiszta konyha, egy franciaágy és egy normális fürdőszoba miért is a nyomor? Értem én, hogy nem kell korban visszamenni száz évet, de a jelenben is vannak, amolyan „nyóckeres” jellemzők.

Végül, ha már azzal kezdtem, hogy a közönség vastapssal jutalmazta az előadást, még egy mondat a nézőkről.  Takács Katalinnak én is pirosra tapsoltam a tenyeremet. Az előadás alatt azonban olyan részeken nevettek fel többen, amin megdöbbentem, hiszen amikor egy pasi megalázza a szeretett (!) feleségét, amikor a haverjaival állatias módon mulatozik, amikor… egy szerencsétlen nő beleőrül az álomvilága és a valóság közötti hatalmas különbségbe, akkor egy érző embert sokkal inkább undor fogja el és a torka elszorul. Mi a fene ezen a nevetséges?! Ráadásul egy olyan országban, ahol a statisztikai adatok szerint a 21. században is több mint 226 ezren élnek bántalmazó kapcsolatban, vagyis Magyarországon minden ötödik nő volt áldozata fizikai erőszaknak, de máshogy is megnyilvánult az erőszak. (Nők a Nőkért Egyesület adatai 2022.)

Fotó: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here