„Magyar táj magyar ecsettel” – új kiállítás nyílt tegnap a PostART-on

„Ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog” – mondta Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára október 18-án hétfőn a budaörsi PostART kiállításának megnyitóján. „Magyar táj magyar ecsettel” címmel Polgár Marianne Bánffy Miklós-díjas grafikus festményei láthatók.

A PostART mára Budaörs egyik, ha nem a legfontosabb kulturális színtere lett. Nem önkormányzati intézmény, üzemeltetője egy magánvállalkozás Selmeczi Ágnes vezetésével. A pandémia előtt és jelenleg is hetente több alkalommal hívnak egy-két-három fős prózai és zenei előadásokra, koncertekre (október 30-án találkozhatunk például New Swamp Zenekarral), az idén a Budaörs Fesztivál őszre áttett eseményei is itt zajlottak, és állandó programoknak is helyet ad, mint a Budaörsi Olvasókör találkozói, illetve gyerekeknek fejlesztő foglalkozások. A kávézóba pedig egy jó beszélgetésre is érdemes betérni. És a nagyteremben egymást váltják a kiállítások.

A mostani tárlatot a „Magyar Festészet Napja” rendezte a Magyar Történelmi Szalon. A megnyitón beszédet mondott még dr. Feledy Balázs művészeti író. Közreműködött: Ambrus András színművész, Szabó András előadóművész, Simó József előadóművész, a Czegei Wass Alapítvány elnöke, Ambrus Károly tárogatóművész. A kiállítást támogatja  a Nemzeti Kulturális Alap, és Budaörs Város Önkormányzata.

„A kiállítást Juhász Gyula verse és édesapám a költemény hangulatát mesterien visszaadó festménye ihlette, amely látható lesz a járvány miatt többször elhalasztott, megkésett tárlaton. Évek óta dédelgetem a gondolatot, hogy a trianoni békediktátum 100. évfordulójára egy olyan kiállítási anyaggal álljak a művészetkedvelők elé, amely bemutatja a magyar táj varázslatos szépségét határon innen és túl. A trianoni döntés nem csak tájegységeket szakított le a Kárpátokkal körbeölelt gyönyörű hazánkról, hanem az ott élők életét feldúlva, méltatlan kisebbségi sorsot kényszerített rájuk. Megszámlálhatatlan a veszteség, a kín, amely a magyar nemzetre szállt, megszámlálhatatlan a fájdalom, a tragédia, amely a szétszakított családokat érte. Én később születtem a már szétdarabolt Szatmár megyében, de a családi legendáriumból kora gyermekkoromban megtudtam, hogy került három ország területére a családunk és birtoka, s hogy hány öngyilkosság vagy börtönbüntetés követte csak nálunk az országcsonkítást. ’És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam’ írta fiának Karinthy Frigyes. Sokat jártam ezeken az elszakított vidékeken, sokszor sajgott bennem is, ami nincs” – írta bemutatkozó anyagában Polgár Marianne.