Ma van a magyar egészségügy napja

0
83

Július 1-je 1992 óta a magyar egészségügy napja (más néven Semmelweis-nap) Magyarországon. Ebből az alkalomból a budaörsi városvezetés köszöntötte az egészségügyi dolgozókat a város honlapján.

Semmelweis nap – Köszöntjük egészségügyi dolgozóinkat
Július elsején, Semmelweis Ignác születésének napján mondunk idén is köszönetet a háziorvosainknak, az Egészségügyi Központ személyzetének, az ápolóknak, asszisztenseknek, védőnőknek, a mentőállomás dolgozóinak és a gyógyszertárak munkatársainak.
Két nagyon nehéz év áll az egészségügyben dolgozók mögött, amikor a covid járvány idején, szó szerint az életüket kockáztatva kellett helytállniuk. Ráadásul mindez egybeesett a bérük rendezéséért és a munkakörülményeik javításáért folytatott küzdelmükkel.
Nyilván a járvány is közrejátszott abban, hogy a kormány engedett az orvosok követelésének, és esetükben jelentős emelést hajtott végre. Üröm volt az örömben, hogy ezzel együtt rengeteg olyan rendelkezést hoztak, ami korlátozza az orvosok mozgásszabadságát. Az ápolók bérrendezése meg sem közelítette az orvosokét, ezzel komoly bérfeszültséget okozva a szektoron belül. Vagyis egyáltalán nem hárult el a veszély, hogy tömeges elvándorlás induljon az egészségügyből.
A Budaörsön dolgozó egészségügyiek emberi és szakmai minőségét mutatja, hogy mindebből mi nem érzékeltünk semmit. Csak az áldozatos munkájukat láttuk, azt, hogy minden körülmények között a segítségünkre sietnek.
Városunkban csak az alapellátásban 26 orvos (háziorvos, gyermekorvos, fogorvos) és 15 védőnő dolgozik az önkormányzat alkalmazásában. Ehhez jön még az Egészségügyi Központ személyzete, amely a normál ellátási kötelezettségén túl az egynapos sebészeti centrumot is kiszolgálja. A központban elérhető speciális ellátások nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az itt élők valamennyi problémájukra helyben találjanak megoldást.
Hozzáállásukra jellemző, hogy most az ukrán menekültek számára biztosítanak ingyenes orvosi ellátást.
Hogy az egészségügyi ellátásunk mégsem tökéletes, az nem a városban dolgozók lelkiismeretességén múlik. Nem vagyunk városállam, nem tudjuk kivonni magunkat az országos szabályozás alól. A felháborítóan hosszú várólisták egyszerűen azért alakulnak ki, mert az állam nem biztosítja az ellátásokhoz szükséges forrásokat. Vagyis hiába van elegendő orvosunk és nálunk adott minden feltétel a gyógyításhoz, ha a rendszer normális működtetéséhez hiányzik a finanszírozási háttér.
Semmelweis Ignác – akire ezen a napon emlékezünk – ismerte fel elsőként, hogy a gyermekágyi lázat maguk az orvosok és orvostanhallgatók okozták a nem megfelelő higiéniás gyakorlattal. Ettől kezdve konokul és kitartóan küzdött azért, hogy felismerését elfogadtassa kollégáival.
Azt kívánom, hogy az egészségügyben dolgozók se adják fel, követeljék ki az anyagi és erkölcsi megbecsülésüket és a munkakörülményeik javítását. Ami rajtunk, a budaörsi önkormányzaton múlik, azt továbbra is meg fogjuk tenni értük.
Valamennyi budaörsi nevében hálásan köszönöm nekik a minőségi és emberséggel párosuló mindennapi munkájukat.
Wittinghoff Tamás
Budaörs város polgármestere

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here